Szoboszlai: nem volt nehéz dolgom

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.02.01 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlai: nem volt nehéz dolgom

Szoboszlai Dominik, a Liverpool labdarúgócsapatának középpályása elsősorban a gólpasszt adó Conor Bradley-t dicsérte szerdán a Chelsea elleni angol bajnoki mérkőzésen fejelt találatát követően.

A magyar válogatott csapatkapitánya január 1-én elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként a Liverpoolban, és a 65. percben, együttese 2-0-ás vezetésénél fejelt a hálóba a 20 éves tehetség jobboldali beadását követően.

„Bradley a fejemre ívelte a labdát, szóval nem igazán kellett sok mindent csinálnom. Nagyon örülünk, hogy nálunk játszik. Már sokszor megmutatta, hogy készen áll”

– nyilatkozta a lefújást követően a BBC-nek Szoboszlai Dominik, hozzátéve, hogy talán ez volt karrierje első fejes gólja. „Mindent kiadtunk magunkból, ami bennünk volt, a kezdők és a cserék is. Megmutattuk a kvalitásainkat, a 4-1 pedig egy remek eredmény.”

A mérkőzésen óriási fölényben játszott a listavezető Liverpool, mely 27 kapura lövéssel próbálkozott, a rivális négy kísérletével szemben.

Ez volt a klub 200. győztes mérkőzése a szezon végén távozó Jürgen Klopp irányításával. A hétvégén újabb komoly rangadó vár a csapatra, mivel a harmadik helyen álló Arsenalhoz látogatnak.

Nézd vissza Szoboszlai gólját: Szoboszlai védhetetlen gólt fejelt a Chelsea-nek [videó]

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!