7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását a Dreher

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.06.22 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 2 perc
7 milliárd forintból fejlesztette gyártókapacitását a Dreher

Hétmilliárd forintos beruházással 120 százalékkal növelte alumíniumdobozos gyártókapacitását a Dreher Sörgyárak – jelentette be Békefi Gábor, a cég vezérigazgatója.

A beruházással az eddigi óránkénti 50 ezer dobozról 110 ezerre nőtt a kőbányai üzem gyártókapacitása, így a Dreher a hazai igények kielégítése mellett a tulajdonos Asahi csoporton belül potenciális exportőrré is vált. A belföldi piacon kiskereskedelmi értékesítésben 82 százalékos arányt tesz ki az aludobozos kiszerelés, és töretlenül nő az ízesített, valamint az alkoholmentes ízesített termékek népszerűsége, így komoly versenyelőnyt jelent a cégnek, hogy már nem szorul importra ebből a csomagolási típusból.

Az új gyártócsarnok és modern labor kialakításával, valamint az egyik legmodernebb gyártósor üzembehelyezésével a vállalat közelebb kerül fenntarthatósági céljaihoz is, amelyek szerint a Dreher 2030-ra karbonsemlegessé teszi a gyártási folyamatokat.

A most befejezett beruházástól kevesebb fajlagos energiafelhasználást várnak, és a vezérigazgató kiemelte, hogy az új sor megújuló forrásból származó csomagoló alapanyag kezelésére és tisztán karton csomagolt, úgynevezett multipack gyártására is képes lesz, teljesen elhagyva a műanyag csomagolást.

A 2017-es tulajdonosváltást követően – amikor a Dreher Sörgyárak az Asahi csoport része lett – megtöbbszörözték a cégnél a termelési beruházásokat. A most befejezett 7 milliárdos beruházást megelőzően 2019 óta 1,1 milliárd forintot fordítottak a kompresszorok cseréjére, 1,6 milliárd forintot az ízesített termékek itthoni gyártására és 1,9 milliárd forintot szűrőcserére.

Az 1854-ben alapított Dreher Sörgyárak Zrt. tavaly 74,2 milliárdos árbevétel mellett 3 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 63,4 milliárd nettó árbevétel és 2,6 milliárd forintos adózott eredmény után.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!