100 millió forint felett kelt el egy Dénes Valéria-kép a Kieselbach Galéria őszi árverésén

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.10.12 | Kultúra | Olvasási idő: 3 perc
100 millió forint felett kelt el egy Dénes Valéria-kép a Kieselbach Galéria őszi árverésén

Dénes Valéria Rózsaszín virágok című csendélete száztíz millió forintért kelt el a Kieselbach Galéria hétfőn este Budapesten tartott őszi árverésén, de magas áron ütötték le Uitz Béla, Berény Róbert és Duray Tibor alkotásait is.

Dénes Valéria 1910-es években alkotott csendélete 75 millió forintos kikiáltási árról indulva érte el a 110 millió forintos leütést. A festőnő egyik másik alkotását, a Bruges-t ábrázoló festményét ugyanennyiért árverezték el a Virág Judit Galéria 2019-es tavaszi aukcióján. Annak a képnek a kikiáltási ára 36 millió forint volt.

A 38 évesen elhunyt festőnő életművéből alig több mint egy tucat festmény ismert csak a szakértők előtt.

Uitz Béla A moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyház című alkotása lett az aukció második legmagasabb áron leütött műalkotása: az 1920-as években készült festmény 65 millió forint kikiáltási árról indulva végül 90 millió forintért kelt.

Két műalkotás is 70 millió forintért cserélt gazdát: Berény Róbert Pipás csendéletének kikiáltási ára 40 millió, Duray Tibor Éva című, 1935-ös olajképe kikiáltási ára pedig 44 millió forintról indulva érte el ugyanazt az összeget.

Magas áron kelt el Batthyány Gyula Fekete akt fehér lakkcipőben című olajfestménye, amely 28 millió forintos kikiáltási árról indulva jutott el 50 millióig. Ámos Imre Asztali csendélete pedig 22 millióról érte el a 34 millió forintos leütést. Vaszary János Éjszakai úrnő című műve 26 millióért, Bernáth Aurél Azúrkék tája 22 millió forintért kel el. Nagy érdeklődés övezte Bernáth Francia kikötő című olajfestményét, amelyre 440 ezer forintról indult a licitálás és végül 1,2 millió forintnál ütötték le.

Élénk licitharc zajlott Exter Julius német festő és szobrász Napsütötte tájak című alkotásáért is, amely 950 ezer forintról indulva 8 millió forintig jutott, a kubista Bak Imre Nap-Madár-Arc szitanyomata, 320 ezer forintos kikiáltási árról 800 ezer forintért, míg Kék-sárga kompozíciója 320 ezer forintos kikiáltási árról 1,2 millióért talált vevőre. Nagy Oszkár Napsütötte táj Felsőbányán című olaja pedig 850 ezer forintról emelkedett 2,2 millióig,

Kikiáltási áron, 12 millió forintért talált új gazdára Rippl-Rónai József Yvonne (Rejtélyes hölgy) című olajképe, míg Női portréját és a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes című alkotását egyaránt 3,6 millió forintért árverezték el.

A Kieselbach Galéria több mint 200 tételt felvonultató aukciójának szinte az összes darabja elkelt.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!