Három emberből kettő akkor sincs jól, ha a dolgai úgy alakulnak, ahogy akarta

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.09.23 | IF BUSINESS CLASS | Olvasási idő: 7 perc
Három emberből kettő akkor sincs jól, ha a dolgai úgy alakulnak, ahogy akarta

Nem tréning, nem workshop, hanem valódi szellemi kaland. Az új szemlélet elsajátítására pedig mindössze nyitottságra van szükség – minden másról az ország legkiemelkedőbb üzleti előadói gondoskodnak 6 estén át.

Ha valamikor, akkor most tényleg szükség van inspirációra és szellemi frissességre – nemcsak a válság idejére, de azt követően, a drámai változások utáni idők kezeléséhez is.

És velem mi lesz? Egyetlen rövid kérdés, amely egy mondatban összefoglalja a ma vezetőjének három legnagyobb kihívását. A munka és a munkahelyek világát a digitalizáció alapjaiban változtatta meg, a munkaerő értékét ma sokkal inkább meghatározza az összefüggések felismerése, mint a tárgyi tudás, az employer branding pedig olyan szinten alakította át a munkahelyek irányába támasztott elvárásokat, amit megfelelő segítség és a továbblépéshez szükséges eszköztár nélkül lehetetlen feldolgozni. Egy ilyen üzleti környezetbe érkezett 2020 elején a koronavírus-járvány, amely fenekestül felforgatta a munkához, munkahelyhez, munkahelyi kultúrához és az egyénhez való hozzáállást.

A 8 évvel ezelőtt létrejött Personal Brand Institute a változásokra reagálva egy Magyarországon merőben új koncepciót hívott életre, amikor 2019 őszén Back 2 Human mottóval létrehozták az első, előadói és tréner ügynökséget. Külföldön ez egy évtizedek óta működő üzleti modell, Magyarországon viszont elsőként gyűjtötték össze azokat a hiteles, saját szakterületükön kimagasló teljesítményt nyújtó, példaértékű embereket, akik izgalmas, inspiráló előadásaikkal értékes üzenetet tudnak megfogalmazni és átadni az üzleti világ hallgatósága számára.

dr. Tóth Tamás és Gecser Ottó – a Personal Brand Institute alapítói – több mint 40 év vállalati tapasztalat után döntöttek úgy, hogy az unokák, sport és utazás mellett – visszaadnak valamit, ami értékes, valamit, ami maradandó az aktív vezetői években szerzett tapasztalatokból. Mert annak ellenére, hogy a világ folyamatosan változik, az olyan dolgok, mint az érték és értékteremtés, az önismeret és a magával ragadó kommunikáció képességének elsajátítása ugyanolyan fontos, a digitalizáció korában pedig még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az emberre – aki a vállalat legfontosabb erőforrása.

“Úgy gondoljuk, hogy különösen napjainkban az üzleti, gazdasági életben dolgozók, vezetők, tehetségek kiemelkedő kihívása a „big picture thinking” szemlélete, gyakorlata, az önismeret kérdése és a magával ragadó kommunikáció. Ezek ma a magánéleti és munkakörnyezeti öröm és siker tartóoszlopai – különösen a válságban és a COVID alatti és a járvány utáni időszakban. Ezeken a területeken az újszerű fejlődés és tanulás elengedhetetlen” – fogalmaz dr. Tóth Tamás.

“A változás menedzsment, válságkezelés most egy rendkívül divatos kifejezés, de ha a történelemben egy kicsit visszamegyünk, akkor látjuk, hogy már a Mediciek korában is bevett gyakorlat volt. Hogyan kezelték a változást a XV-XVI. században és mi jelenti ma a legnagyobb kihívást? Behívtunk és megkerestünk egy történészt Antalffy Péter személyében, akinek például az a mottója, hogy minden emberi ötletre vagy tevékenységre már ötezer évnyi példánk van, hogy miként ne csináljuk” – teszi hozzá Gecser Ottó.

Back 2 Human estek a Personal Brand Institute szervezésében

Hat kiváló előadó és hat téma, ami aktuálisabb, mint valaha. Ismerj meg és sajátíts el olyan új szemléleteket, amelyek valódi mankót jelenthetnek a legnagyobb krízishelyzetben is. Ha valamire a következő két hónapban rendkívül nagy szükség lesz, az a mentális muníció, amire bármilyen élethelyzetben építhetsz. Az izgalmas tematika adott, az előadói névsor pedig garancia az élményekben gazdag estékre.

Október 6. Siker és boldogság – A kommunikáció 12 titka
előadó: dr. Aczél Petra

Mi óvhat meg minket a vírusos betegségektől – a gyógykezelésen túl? Min múlik az optimista, sikerorientált gondolkodás? Hogyan kerülhetjük el a rutin megszokottságát? Miként vagyunk képesek hatékonyan elérni a céljainkat? A válaszok középpontjában a kommunikáció áll. Azt hisszük ismerjük, pedig alig tudunk róla valamit.

Október 13. Közösen megélt sikerek: a csapat ereje
előadó: Gundel Takács Gábor

Az ember mindig is társas lény volt, ma is az. Mindannyian ma is különféle csoportok köré szervezzük az életünket és az egyéni sikerek mögött is áll egy csoport. Mitől lesz egy csoport sikeres, és hogyan hat vissza a siker a csoportra? Hol van az egyén helye a csoportban? Kiből lesz vezető és kiből lesz nélkülözhetetlen csapattag?

Október 20. Kreatív-e az aki, okos? Bölcs-e az aki, kreatív?
előadó: Csermely Péter

Okosodik-e az emberiség, ahogyan haladnak előre az évtizedek? Bölcsebbé válik-e az ember, amikor korosodik? Mi a kreativitás? Hogyan növelhetjük magunkban és a közösségünkben? Hol van a kreativitás optimuma? Miről hisszük azt, hogy bölcs viselkedés – ami nem az? Miben ragadható meg a bölcsesség lényege?

November 5. Ugyanaz másképpen – Az állandó megújulás titkai
előadó: Till Attila

“Én egy nagy művész szerettem volna lenni! Aztán nem lettem. Helyette én lettem a Tilla. Nem tudom ez pontosan mit jelent, de az biztos, hogy egy egész országnak jelent valamit. Hogy egy nagy költőtől idézzek: Hivatásos élmény közlő vagyok huszoniksz éve, ebből az utóbbi 18 évet a kereskedelmi televíziózás főműsoridejében töltöttem, a legismertebb magyar showkat vezetem szinte szünet nélkül. (…) Nehéz elmondani, hogy milyen megújulni, mert a hajam is csak egyféleképpen áll jól! De, az tény, hogy ha az ember ennyi időt tölt egy ilyen kiemelt státuszban, akkor láthatatlanul biztos sokszor sokféleképpen megújult az évek alatt, vagy ügyesen játszott a képességeivel, a tehetségével.

November 10. Trükkmesterek – Újítók, botrányhősök és az innováció mítosza
előadó: Antalffy Péter

Az összes modern vállalkozás- vagy üzletfejlesztési kézikönyv az újításokra, a bombasztikus és eredeti ötletekre teszi hangsúlyt. Tartsunk ki, fejlődjünk, és gondolkozzunk „out of the box” – de valóban meg lehet-e ilyen könnyen csinálni? Meddig kitartás, honnantól mánia? Mit árulnak el egy rendszerről messziről tisztelt vagy önjelölt újítói? Szerencsére több ezer történelmi példánk van mindegyik esetre.

November 18. Hogyan legyünk jól? Az önbecsülés
előadó: Pál Feri

Szabadság, döntés, eredményesség, elégedettség folyamata. Három emberből kettő akkor sincs jól, ha a dolgai úgy alakulnak, ahogy akarta. Miért?

[su_note note_color=”#eeeeee”]
Még több információ és jegyvásárlás ➤➤➤ Back 2 Human estek
IF BUSINESS CLASS tagoknak a belépést és a részvételt a klub biztosítja.
[/su_note]

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!