Romantikus komédia a monogámia lehetetlenségéről – Nyitva

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2018.10.15 | Életmód | Olvasási idő: 4 perc
Romantikus komédia a monogámia lehetetlenségéről – Nyitva

Mihez kezdjen egy rutinosan összeszokott pár, amikor kikopni látszik az életükből a kezdeti lángoló szenvedély? Ezt a témát járja körbe ez a pörgő ritmusú, szókimondó romantikus vígjáték, amiben sorra dőlnek le a szexualitást övező tabuk.

A szókimondó romantikus vígjáték története egy harminc körüli, hosszú évek óta összeszokott párról szól. Fanni, akit Radnay Csilla alakít, és Bálint, akit Kovács Lehel játszik, hogy a szenvedélyt újra felélesszék kettejük között, megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt. Ez azonban nehéz feladatnak bizonyul mindkettőjüknek.

A filmet íróként és rendezőként is a London Film Schoolban végzett Nagypál Orsi (Hidegzuhany, Terápia, Csak színház és más semmi, Tóth János) jegyzi.

„Mindenhonnan folyamatosan hallottam a sztorikat a párkapcsolatok válságáról, nehézségeiről. Ez egy életkori dolog is, huszonévesen még arról beszélgettünk, hogy ki kivel jön össze, harminc év fölött már arról van szó, hogy milyen együtt lenni valakivel. Milyenek a hétköznapok, amikor bejön a rutin a kapcsolatba, és ki hogyan reagál erre” – nyilatkozta az MTI-nek a rendező-forgatókönyvíró. “Átalakulóban van az, ahogy a hosszú távú kapcsolatokról és a monogámiáról gondolkodunk.” – tette hozzá Nagypál Orsi.

Célja az volt, hogy szórakoztató filmet készítve sokakhoz eljussanak azok a kérdések, amelyeket a film felvet: hogy mit várunk el egy párkapcsolattól, szüksége van-e mindenkinek a hosszú távú együttlétre, tudja-e ezt mindenki csinálni.

A rendező ösztönözni szeretné a nézőket arra, hogy kezdjenek el őszinte párbeszédet folytatni a párkapcsolatokról, hiszen nagyon sok ember számára nehézséget okoz párjával fenntartások nélkül beszélgetni a problémákról. “Sokszor magunknak is hazudozunk, és inkább másra fogjuk a problémákat” – folytatta, majd hozzátette:

“Sokan nem tudjuk, konkrétan mit jelent az, hogy a párkapcsolatokon dolgozni kell, és azt sem, hogy egyáltalán mit jelent ez a munka. Párkapcsolatokon belül sokszor azért romlanak el a dolgok, mert nem tudjuk őszintén megbeszélni a problémákat.”

– hívta fel a figyelmet. A filmben is mind a két karakternek bőven van mit bevallania egymásnak, és bőven van miért a tükörbe néznie.

Nagypál Orsi beszélt arról is, hogy minden munkájánál nagy hangsúlyt fektet az előzetes kutatásra. „Itt is megtettem a kötelező lépéseket: rengeteg szociológiai és szexuálpszichológiai kutatást olvastam a témában, és beszélgettem mindenféle kapcsolati felállásban élőkkel a monogámoktól a swingerezőkön át poliamórokig” – hangsúlyozta.

A Nyitva csaknem öt éven keresztül készült, nyolc évvel azután lett kész, hogy a rendező lediplomázott a London Film Schoolban. „Szerencsére sok epizód sorozatot forgathattam az utóbbi években, és ebből rengeteget tanultam” – hangsúlyozta.

A Nyitva operatőre Herbai Máté, vágója Mezei Áron, a zeneszerző Moldvai Márk. A film jelmeztervezője Breckl János, látványtervezője Bagyarik Endre, producerei Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!