Tavaly még FT-AC néven szerepelt a Los Angelesben leleplezett tanulmányautó a Toyota standján, de akkor még nem árulták el a közönségnek, hogy mi lesz a koncepció további sorsa. Most New Yorkban, a nemzetközi autókiállításon derült ki, hogy a tavalyi tanulmány kissé racionalizált változata a RAV4 legújabb, ötödik generációjaként kerül forgalomba.

A Toyota New Global Architecture (TNGA) platformra épülő új modell hossza fél centivel rövidebb lett és súlycsökkentésre is jelentős figyelmet fordítottak. Az ezek ellenére 30 milliméterrel növelt tengelytávtól és a 10 milliméterrel növelt szélességtől az utastér kényelmesebb és tágasabb, a csomagtér pedig még nagyobb űrtartalmú lesz a japán gyártó közleménye szerint.

A megújult design mellett jelentős változások lesznek a motorok és hajtáslánc kapcsán is. Az új RAV4 a hatékonyság és fogyasztáscsökkentés érdekében egy új 2 literes benzines és egy 2,5 literes hibrid erőforrással érkezik, dízel motorok nem lesznek többet a kínálatban.

Az előbbihez 6 fokozatú manuális és 8 fokozatú automata váltó is társítható, valamint egy új fejlesztésű, nyomatékvektorálásara képes és a hátsó hajtást szükség esetén teljesen lekapcsoló mechanikus összkerékhajtás is választható. A hibrid változat virtuális AWD megoldása egy második villanymotorral lesz képes az első mellett a hátsó kerekek meghajtására is.

Tavaly Magyarországon összesen 1285 db Toyota RAV4-et értékesítettek, az eladott példányok 85%-át a hibrid hajtáslánccal választották a vásárlók, köszönhetően annak, hogy a mostani generációs RAV4 elsőként tette elérhetővé a környezetbarát hibrid elektromos hajtást a nem luxus SUV kategóriában. A modell a Toyota értékesítések 13,3%-át tette ki, a re-exporttól tisztított D SUV szegmensben pedig hatalmas előnnyel, 20,8%-os szegmens részesedéssel végzett az első helyen – derült ki Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetőjének nyilatkozatából.

Az új modell a tervek szerint 2019 első negyedévében érkezik meg az európai piacokra.