Van logika Trump ámokfutása mögött? Megszólalt a szakértő

Interjút adott a Mauldin Economicsnak az Egyesült Államok egyik legjelesebb biztonságpolitikai szakértője. A magyar származású George Friedman úgy látja, Donald Trump amerikai elnök politikai ámokfutása mögött nagyon is észszerű szándékok körvonalazódnak.

A magyar származású biztonságpolitikai szakértő, George Friedman a Mauldin Economicsnak adott interjújában újfent hangot adott azon régi nézetének, miszerint a nagyhatalmak mindenkori irányítói nem tudják érdemben módosítani a globális folyamatokat: kizárólag saját hazájuk politikáját képesek átalakítani akként, hogy reagálnak az aktuális globális helyzetre. Friedman okfejtésében arra is kitért, hogy a váratlanul előálló történelmi kataklizmák olykor az amerikai elnököket is politikájuk radikális újragondolására késztették. Hangsúlyozta: Andrew Jackson bevándorlással kapcsolatos intézkedései és Franklin D. Roosevelt bankválságra adott válasza is ékesen bizonyítja, hogy a politikai vezetés drámai változtatásokra kényszerülhet, ha strukturális kihívásokkal találja szembe magát.

Friedman úgy látja, Donald Trump amerikai elnök a második ciklusában nem csupán a saját országát akarja átformálni, de a globális erőviszonyokat is újra kívánja rajzolni.

Ez utóbbira azonban nem volna lehetősége, ha az egykori nyugati szuperhatalmat nem sújtaná régóta gyűrűző ideológiai válság. Friedman arra is kitért, hogy szerinte Oroszország nagy hibát követett el, amikor három évvel ezelőtt inváziót indított Ukrajna ellen. Vlagyimir Putyin annak idején gyors és fényes győzelemre számított, de csak egy véres, hosszan elhúzódó és egyre inkább feleslegesnek tetsző háborúskodásba sodorta bele az országát, megágyazva az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb biztonságpolitikai válságának.

Az elemző úgy látja, az orosz államfő nemzetközi tekintélye a háború első három évében alaposan megrendült, sőt a hazáján belüli megítélése is sokat változott – egyértelműen negatív irányba.

Persze Ukrajna helyzete sem rózsás: Friedman szerint a kelet-európai ország Moszkva és Washington csatározásának színterévé válhat, s bizonyára hátrányosan érinti majd a két egykori szuperhatalom rivalizálása. A Geopolitical Futures vezetője elmondta: Oroszország sem Donbaszról, sem pedig a Krím-félszigetről nem lesz hajlandó önként lemondani, az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy e területek megőrzéséért cserébe milyen engedményeket tesz majd az Egyesült Államoknak.

Friedman szerint figyelemreméltó, hogy az orosz-amerikai tárgyalások Szaúd-Arábiába helyezésével Trump mind az ukrajnai, mind pedig az izraeli-palesztin konfliktus tekintetében megkerülte a belső válságokkal bajlódó, politikai értelemben egyre inkább széttöredező Európát. Noha Rijádban főként az ukrajnai háború békés rendezésének lehetőségeiről volt szó, Washington valószínűleg azt is jelezni szerette volna a tárgyalásokkal, hogy a palesztin helyzet megoldásában is számít az olajmonarchia segítségére.

Az elemző hozzátette: Trump eddigi lépései alapján arra lehet következtetni, hogy az amerikai elnök egy „új világrend” fundamentumát teremti meg éppen. A születőben lévő rendszer egyik legfőbb karakterisztikája – magyarázza Friedman -, hogy a gazdasági befolyás jelentős előnyt élvez majd a katonaival szemben.

Oroszország helyesen ismerte fel, hogy katonai ereje már nem elégséges a nemzetközi erőviszonyok tartós és hathatós átrendezéséhez, ezért inkább gazdasági kapcsolatrendszerének elmélyítésére fog összpontosítani, Amerika pedig igyekszik megtartani, sőt bebiztosítani e téren megszerzett pozícióját.

Friedman külön kitért Kína helyzetére. A biztonságpolitikai elemző szerint az ázsiai nagyhatalom továbbra is igyekszik elhitetni a nemzetközi közösséggel, hogy katonai eszközökkel is képes lenne megszerezni Tajvant – az erre tett erőfeszítéseket azonban nem koronázza siker. A szakértő hozzáfűzte: Hszi Csin-Ping elnök friss nyilatkozatai alapján kijelenthető, hogy Peking a következő időszakban a magánszektorra fog fókuszálni. A régió másik nemzetközi szinten is fontos szereplője, Japán – gazdasági indíttatásoktól vezérelve – szívesen közeledne Kína felé, ám a borús politikai tapasztalatok, valamint a pekingi politikai rendszer sajátosságai miatt erre nem nyílik majd lehetősége – fogalmazott Friedman.

Trump számára komoly fenyegetést jelentene egy gazdasági-katonai szempontból egyaránt erős, egységes Európa. Az amerikai elnök tehát minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a kontinens vezető hatalmai elszigetelődjenek egymástól. Jóllehet Trump Európa-politikája sok esetben következetlennek és megalapozatlannak hat, Friedman úgy véli, az elnök valójában egy precízen kidolgozott stratégiát hajt végre: a Közel-Keleten és Ukrajnában egyaránt bebiztosítja Amerika gazdasági érdekeltségeit, gyengíti Európa pozícióját, s fokozott figyelemmel fordul Kína felé. A szakértő szerint Trumpnak már nem kell különösebben aggódnia Oroszország feltartóztatása miatt, hiszen Vlagyimir Putyin tulajdonképpen a saját nemzetközi helyzetét rendítette meg a sikertelen háborújával.

Friedman meggyőződése, hogy Trump Európa-politikája egyáltalán nem tekinthető rendhagyónak, hiszen a kontinens fejlődésének ütemét a világháborúk után is az Egyesült Államok szabta meg. Az amerikai elnök kiszámíthatatlannak tűnő viselkedése, ámokfutása valójában egyetlen, de annál fontosabb célt szolgál – mutat rá az elemző -, ami nem más, mint a globális világrend körvonalainak újrarajzolása. E szándék pedig korántsem idegen az amerikai politikai hagyománytól. A kérdés már csak az, hogy vajon ráismerünk-e még erre a világrendre, ha Trump második négyéves ciklusa a végéhez érkezik…