A 2015-ben elhunyt Nicholas Wintont – akit II. Erzsébet brit királynő húsz éve lovaggá ütött – sokan csak “a brit Schindlerként” emlegetik: a férfi több száz gyermek életét mentette meg a második világháború előestéjén.
A zsidómentő Oskar Schindler neve 79 évvel a második világháború lezárulta után sem merült feledésbe (ami nagyrészt Steven Spielberg megrázó Holokauszt-drámájának, a Schindler listája című filmnek köszönhető). Volt azonban egy másik, hasonlóan bátor férfi, aki szintúgy ártatlan zsidók százait mentette meg a világégés zűrzavaros időszakában. A 2015-ben elhunyt Sir Nicholas Wintont méltán emlegették “a brit Schindlerként”, hiszen a londoni tőzsdeügynök 669 zsidó származású gyermeket menekített ki a nácik fenyegette Csehszlovákiából – emlékeztet rá a BBC cikke.
Winton – akinek humanitárius tevékenységét később több kitüntetéssel is elismerték – nemrég újra a figyelem középpontjába került. Hajtűkanyarokkal tűzdelt élettörténetét tavaly James Hawes Egy élet (One Life) című drámája dolgozta fel, méghozzá a kétszeres Oscar-díjas színészóriás, Anthony Hopkins főszereplésével.
A film a Talmudból kölcsönözte címét. “Aki egy életet megment, az egész világot megmenti” – olvasható a zsidóság enciklopédiájaként is emlegetett gyűjteményben.
Csakhogy a világ talán sosem értesült volna Winton páratlan humanitárius munkájáról, ha a férfi felesége, Grete nem találja meg maidenhead-i otthonuk padlásán azt a fényképalbumot, mely a hitvese által megmentett gyermekek neveit és fotóit tartalmazta.
Wintont egyébként egy fatális véletlennek köszönhetően sodorta magával a történelem forgószele.
A német-zsidó szülőktől származó férfi 1909 májusában, a németországi Wertheimben látta meg a napvilágot, családja azonban hamarosan Nagy-Britanniába költözött. A kis Nicholas az anglikán egyház tagja lett, szülei ugyanis szerették volna, ha gyermekük teljesen integrálódik a helyi társadalomba.
Habár Winton tőzsdeügynökként kereste kenyerét, mindig is élénken foglalkoztatta a nemzetközi politika, és meggyőződéses szocialistaként kötelességének érezte, hogy fellépjen a társadalmi igazságtalanságokkal szemben. 1938-ban, a második világháború előtti utolsó békeévben már pontosan tudta, milyen veszély leselkedik az európai zsidóságra azokon a területeken, melyeket ellenőrzése alá vont a riasztó ütemben terjeszkedő náci Németország.
Barátja és eszmetársa, Martin Blake hívására Nicholas Prágába utazott, hogy segítsen Csehszlovákia üldöztetésnek kitett társadalmi csoportjain. Amikor megérkezett a városba, a férfit borzalmas látvány fogadta. Prága hemzsegett azoktól a kétségbeesett emberektől, akik a náci rémuralom elől menekültek. A többségük zsidó származású volt, s Németországból, Ausztriából, valamint a Szudétavidékről (Csehszlovákia azon része, amit Adolf Hitler annektált) érkezett. Wintont főként az döbbentette meg, hogy a borzalmas körülmények között élő menekültek jelentős része gyermek volt. Eltökélte: ha törik, ha szakad, megmenti az életüket.
Kezdetét vette hát az a mentőakció, amit az utókor csak “a cseh Kindertransportként” emleget.
Winton kezdetben Prágából, az Európa Hotelben található lakrészéből irányította az eseményeket. Kollégáival – a már említett Blake-kel, valamint Doreen Warrinerrel és Trevor Chadwickkel – együtt elkezdték leltárba szedni azon érintett családok nevét, akik sürgősen szerették volna biztonságba helyezni a gyermekeiket.
Nicholas a világ számos kormányának és nagykövetségének írt segélykérő levelet, ám a legtöbb ilyen próbálkozása visszhangtalan maradt. Svédország és Nagy-Britannia viszont vállalkozott rá, hogy befogad néhányat a veszélyeztetett sorsú gyermekek közül. Pár héttel később Winton visszatért Londonba, és elkezdte felkutatni azokat a családokat, akik szárnyaik alá vennék az ifjú menekülteket. Eközben arról is gondoskodnia kellett, hogy a gyerekek biztonságos körülmények között utazhassanak végig Európán. Bár a szervezés rengeteg nem várt akadályba ütközött, Winton végül elérte, hogy a brit kormány fejenként 50 fontos letét ellenében ideiglenes menedéket biztosíton számos gyermeknek.
Nicholast egyre inkább frusztrálta a helyi hatóságok lassúsága, és úgy döntött, saját maga veszi kezébe az irányítást.
Előfordult, hogy személyesen győzködött idegeneket arról, hogy fogadjanak be néhány gyermeket, sőt még az újságokat is felhasználta annak érdekében, hogy kétségbeesett üzenete célt érjen.
Az első vonat, mely Prágából Nagy-Britanniába szállította a fiatal zsidó menekülteket, 1939. március 14-én indult útnak. Másnap a németek egész Csehszlovákiát elfoglalták. Március és augusztus között összesen 669 gyermek ült fel a szerelvényekre. Többségük zsidó származású volt, ám akadtak köztük politikai menekültek is. Németországon és Franciaországon keresztül érkeztek meg a ködös Albionba, de London Liverpool Street Station nevű állomásán maga Winton és az édesanya várta őket, mielőtt találkoztak volna új családjaikkal.
Nicholas tetteiről csak a nyolcvanas években értesült a világ.
1988-ban az akkor már csaknem 80 esztendős brókert meghívták a BBC That’s Life! című tévéműsorába. Winton a közönség soraiban foglalt helyet, és fogalma sem volt arról, hogy hamarosan ünnepelt hőssé lép elő. A műsorvezető egy adott ponton felmutatta a publikumnak azt a bizonyos fényképalbumot, amit Nicholas felesége talált meg otthonuk padlásán. Az idős tőzsdeügynök ezt követően négy olyan Holokauszt-túlélővel találkozhatott, akik neki köszönhették az életüket.
Wintonnak hosszú élet adatott
2015-ben, 106 esztendős korában hunyt el. II. Erzsébet királynő 2003-ban ütötte lovaggá, egy évvel halála előtt pedig Csehország legmagasabb állami kitüntetését, a Fehér Oroszlán-rendet is megkapta. Ám a legnagyobb elismerést bizonyára az jelentette számára, amikor belenézhetett az egykori ifjú menekültek könnyektől párás tekintetébe.
