Történelmi csúcson a Tesla részvények árfolyama!

Tesla - Elon Musk - tőzsde

Történelmi csúcson jár a Tesla részvények árfolyama: szerdán közel 9 százalékos pluszban, 1000 dollár felett, egészen pontosan 1025 dolláron zárta a kereskedést, ezzel pedig a vállalat piaci értéke elérte a 190 milliárd dollárt, amellyel a második legértékesebb autógyártó lett tőzsdei érték alapján – számol be a hírről a Bloomberg.

Az eredmény azért is érdekes, mert egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban a Tesla részvények mindössze 217 dolláros áron mozogtak, ráadásul a 215 millió dollár értékű, évente közel 10 millió autót gyártó Toyota vállalatával szemben, a Tesla éves szinten mindössze 368 ezer autót forgalmaz.

Az elemzők szerint az elképesztő növekedés hátterében részben a Tesla Semi, illetve a haszonjármű körüli piaci pletykák állnak, miszerint hamarosan indul a sorozatgyártás, részben a kínai terjeszkedés, részben pedig az a tény áll, hogy az amerikai vállalat nyereséget tudott felmutatni egy olyan időszakban is, amikor egyszerre két gyárat építenek, amikor egy új modell bevezetésén dolgoznak és amikor a piacot szinte teljesen lenullázta a koronavírus-járvány.

A Tesla történetében a következő nagy esemény a Tesla Battery Day lesz, ahol Elon Musk ismerteti majd a gyártó legújabb fejlesztéseit. Ha pedig sikerül tartani az erre az évre megcélzott 500 ezer példány leszállítását, akkor nem csak további történelmi csúcsok elérésére lehet számítani, de arra is, hogy először lehet éves szinten nyereséges a Tesla.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!