A szakértők elárulták, mibe érdemes befektetni 2024-ben

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.12.21 | Pénzügyek | Olvasási idő: 2 perc
A szakértők elárulták, mibe érdemes befektetni 2024-ben

Bravúros teljesítményt tudhat maga mögött a AMP Specialist International Share Fund nevű globális részvényalap, mely riválisai 97 százalékát körözte le az idei évben. Az alap egyik portfóliómenedzsere elmondta, jövőre mely szektor részvényeivel lehet majd igazán nagyot hasítani.

Az AMP Specialist International Share Fund annak köszönhette falrengető 2023-as sikerét, hogy az alap kezelői főként a technológiai szektor részvényeibe fektettek. Trent Loi portfóliómenedzser leszögezte: a techcégek profitnövekedési kilátásai már jól be vannak árazva.

Loi egyelőre nem szándékozik leépíteni a tech-pozíciókat, de azt jósolja, hogy 2024-ben az energia- és egészségügyi szektor részvényeire lesz érdemes összpontosítani.

A szakember úgy látja, jövőre a technológiai részvények a legjobb esetben is csak stagnálnak majd. A potenciális jegybanki kamatcsökkentésekkel kapcsolatos várakozások már be vannak árazva ezeknél a részvényeknél, és földcsuszamlásszerű változásokra volna szükség a céges fundamentumokban ahhoz, hogy az emelkedő trend folytatódjon.

Az AMP a „fantasztikus hetesként” emlegetett technológiai részvények mindegyikét tartja. Az alap legnagyobb súlyú papírjának most épp az idén 187 százaléknyit emelkedő Meta Platforms számít, de Microsoft- és Nvidia-részvényekből is jelentős pozíciókat birtokol. Ami az energetikát illeti, az Inpex, a Totalenergies, az Exxon Mobil és a Shell részvényeit tartják, az egészségügyi szektort tekintve pedig a Novo Nordiksben és az Eli Lillyben vannak pozícióik.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!