Házhozszállítással erősít a padthai wokbar

Padthai wokbar házhozszállítás Budapest

Hét éve működik Budapesten a padthai wokbar és jelenleg hét étteremmel vannak jelen a fővárosban, most pedig jó hírrel indulhat a szeptember az étteremlánc kedvelői számára. A vásárlói kéréseket meghallgatva a Wolttal együttműködve mostantól házhoz jön sokak kedvence: elindult a padthai házhozszállítás.

„A vásárlói igényeket figyelembe véve, illetve a rendszeresen érkező visszajelzések alapján régóta gondolkodtunk azon, hogy érdemes lenne elindítanunk a padthai házhozszállítását, de kizárólag a profit reményében nem szerettük volna megtenni ezt a lépést. Alapelvünk, hogy minden vásárló frissen kapja meg az ételt és ahhoz, hogy ezt a kiszállított fogások kapcsán is biztosítani tudjuk, várnunk kellett a megfelelő partnerre. Szerencsére megtaláltuk a Woltot, akik azt a minőséget és színvonalat képviselik ebben az üzletágban, mint mi” – mondta el a padthai wokbar társalapítója, Kanóczky Máté, aki óriási mérföldkőnek tartja az étteremlánc életében a házhozszállítás elindítását.

Megszokott fogások, megszokott minőségben

Az első körben csak tesztüzemmel működő szolgáltatás jelenleg Budán érhető el, azon belül pedig a Wolt kiszállítás teljes körzetében rendelhetnek a vásárlók. A tervek szerint szeptember végéig Pestre is kibővítik a szolgáltatásti. Ráadásul a házhozszállítás során választható ételek csak kis mértékben térnek el az üzletben kapható fogásoktól. Mint a tulajdonosok mondják: mivel a padthai egyik legfontosabb ismérve, hogy a legfrissebb összetevőkből helyben készülnek el az ételek, ezen a házhozszállítás során sem szeretnének változtatni és a palacsinta és leves tekintetében ugyanezt a minőséget nem tudnák garantálni, így azok nem kerültek fel az online étlapra.

Minden más összetevőt az üzletben megszokottakhoz hasonlóan kedvünkre válogathatunk össze, de élhetünk akár a padthai kedvenc összeállításaival, vagy a speciális vegán, fitt vagy gluténmentes padthai egytálételekkel is. A desszert a palacsinta nélkül sem marad el, az online rendelésnél is elérhetők az étteremlánc signature pohárdesszertjei, illetve a jól ismert üveges padtea kínálatból is lehet majd választani.

Egyszerű rendelés, egyedi lehetőségek

A rendelés egyszerű: a Wolt alkalmazás letöltése után nézzük meg, hogy az adott területen elérhető-e a házhozszállítás. Amennyiben igen, úgy keressük meg a padthai-t és válasszuk ki a kedvenc ételünket vagy padthai alapunkat. Ezt követően egyenként dönthetünk arról, hogy milyen extrákat kérünk, vagy esetleg mit nem kérünk az ételünkbe. Hiszen – gondolva a speciális diétát követő vagy ételallergiás vásárlókra – lehetőség van hagyma, babcsíra, tojás vagy olaj nélkül rendelni a fogásokat.
Vidéki és budapesti terjeszkedés a láthatáron

A házhozszállítás mellett nem áll meg a padthai éttermek terjeszkedése sem. Hosszas előkészületeket követően hamarosan megnyílik az első vidéki helyszín Győrben, illetve a Corvin Sétányon is új padthai wokbar várja hamarosan a látogatókat.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!