Marsalkó Dávid: Zenélni mindig szerettem, csak a siker jött nehezen

Marsalkó Dávid - interjú

A Halott Pénz mára a hazai zenei paletta megkerülhetetlen színfoltjává vált, de a sikert nem adták könnyen. Az eredetileg szóló formációként induló történet lassan 15 éves, a nagy áttörésre viszont közel 9 évet kellett várni. Azóta viszont nincs megállás.

Marsalkó Dávid, a Halott Pénz alapítója szerint a sikernek nincs titkos receptje. Kitartás, kemény munka és egy kis szerencse is kell hozzá. Soha nem adták könnyen.

Számos szakmai elismerés, zenei díjak, teltházas koncertek, sikerlisták – mire vagy a legbüszkébb?

Számomra mindig az a legnagyobb elismerés, ha a koncerteken sokan vannak, és velünk együtt éneklik a dalokat. Ez a legfontosabb az egészben, a közönség és a zenekar kapcsolata.

Ez adott erőt a nagy áttörés előtti 9 évhez is?

A siker sok dolgot jelenthet. Egyrészt azt, hogy honnan hova jutott ez a történet, hogy a közönség hogyan vitte a hátán idáig a zenekart, másrészt azt is, hogy folyamatosan próbálunk fejlődni és motiváltnak maradni. Ha szereted, amit csinálsz, az számomra a siker egyik legfontosabb definíciója.

Lassan 15 éve kezdtem el a Halott Pénzt és ebből 6 év mondható kvázi sikeresnek. Mivel az ezt megelőző körülbelül 9 év totális csőd volt, ezért elég nehéz lesz valaha is elfelejtenem. Azt érzem, hogy nagyon megbecsüljük, hogy ezzel foglalkozhatunk.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Dávid | Halott Pénz (@dedmani) on

Mi ennek az időszaknak a legnagyobb tanulsága számodra?

Tudom, hogy mindenki ugyanazt válaszolja erre a kérdésre, de szerintem azért, mert ez a válasz: munka, kitartás és szerencse kell a sikerhez. Soha nem adták könnyen.

Minden időszakát szerettem a Halott Pénznek eddig szerencsére. Még azt is, amikor fel akartam adni, amikor abba akartam hagyni. Mert zenélni mindig szerettem, csak a siker jött nehezen. Mindennek így kellett lennie viszont ahhoz, hogy most itt tartsunk, még akkor is, ha ezt néha nehezen éltem meg néha.

Vissza tudsz emlékezni arra, hogy mi volt a legnagyobb félelmed ?

Rengeteg félelmem volt, van – sok ezekből személyes jellegű. A zenekar kapcsán az, hogy esetleg megromlik a csapaton belül valami, attól természetesen félek, törekszem rá, hogy ez ne történjen meg.
Megtanultam viszont, hogy semmit se adnak ingyen vagy könnyen az életben, mindenért meg kell küzdeni. Alapvető része ez gyerekkorom óta az életemnek – ezzel a külsővel elég nehéz volt. Mindig éreztették velem, hogy más vagyok és nem jó értelemben. Nem voltam soha a csajok kedvence, nem voltam az, akiből bárki kinézte volna azt, hogy most interjúkat ad. A zene kapcsán ebből valahogy előnyt tudtam kovácsolni, ezért is kezdtem el valószínű verseket majd dalokat írni.

Volt olyan szakasz, amikor már egyedül csak te bíztál magadban?

A családom, főleg édesapám bíztatott mindig, mellettem álltak a zene kapcsán. Rajtuk kívül viszont alapvetően nem sokan bíztak abban, hogy lesz valami ebből a Halott Pénz dologból. Nagyon sokáig szóba sem álltak velem a menedzserek vagy a rádiók, ha nem szerveztem le egy komplett, több zenekaros bulit egy szórakozóhelyen fellépésem se volt. Ha őszinte akarok lenni, a közönség bízott bennünk valahogy mindig a legjobban, és ez azóta is így van szerencsére.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Dávid | Halott Pénz (@dedmani) on

Bár közel jártál hozzá, végleg soha nem adtad fel.

Mindig visszakanyarodtam valahogy a zenéléshez, a dalokhoz, a szövegekhez. Jobban éreztem magam tőle, az életem részévé vált. Ez motivált a nehéz időkben és ez tartott egyben. Mindig ide kanyarodok vissza, de ez nem véletlen. Az alkotói, előadói önbizalmamat is a közönség építette fel. Hogy elkezdték hangosan énekelni a dalokat, hogy támogattak minket.

Legemlékezetesebb pillanat a Halott Pénz története során?

Egyszer anyukám feljött az egyik Budapest Parkos koncertünkön a színpadra, ahol kézenfogva körbesétáltunk és megmutattam neki, hogy mennyien járnak Halott Pénz koncertre. Nagyon megható pillanat volt, itthon ki is tettem az erről készült fotót.

Mire készültök jövőre?

Alapvetően a jövő évre fókuszálunk most, új dalokra, új albumra. Folyamatosan próbálok fejlődni, nyitott szemmel járni és kockáztatni. Próbálok merész lenni és sokat gondolkodni a következő lépéseken. Jövőre egy jubileumi évünk jön, hiszen 2004-ben kezdtem el a Halott Pénzt, szóval 15 éves jubileumi évünk lesz, ami rengeteg szuper dolgot tartogat majd a HP kedvelők számára.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!