Visszaveszi a feleslegessé vált bútorokat az IKEA

Ikea - Magyarország - 2020

A folyamatosan változó piaci környezethez és igényekhez való alkalmazkodás nem újdonság az IKEA történetében.

A ma már csak svéd bútorgyártó óriásként ismert cég például csak az alapítása után 12 évvel kezdett el saját formatervezésű bútorok gyártásával és forgalmazásával foglalkozni. A vállalatot 1943-ban Ingvar Kamprad alapította, aki ekkor mindössze 17 éves volt. A cég először írószereket, képrámákat, órákat, bizsukat, nejlonharisnyákat, pénztárcákat árusított – gyakorlatilag mindent, amihez Kamprad olcsón hozzájutott. Bútorokat csak 1947-től, saját formatervezésű termékeket pedig 1955-től dobtak piacra.

Az IKEA név az alapítóhoz kötődik, nevének és lakóhelyének kezdőbetűiből tevődik össze: Ingvar Kamprad, Elmtaryd, Agunnaryd. Az IKEA kezdetben csomagküldő vállalkozás volt, de 1953-ban megnyitotta az első üzletét Älmhultban. 1958-ban építették az első IKEA-áruházat, amely modellként szolgált a következő üzleteknek Svédországban. Az első külföldi áruházat 1963-ban adták át a Norvégiában, az első magyarországi áruház pedig 1990. március 21-én Budapesten, az Örs vezér terén nyitott meg.

Zöld, fenntartható és könnyen hozzáférhető

Az IKEA víziójának három alappillére, amely köré az újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatásokat építették.

Az egyik legnagyobb újdonság, ami idén tavasztól a magyar vásárlók részére is elérhető lesz, az minden bizonnyal a “Bútorok második élete” nevet viselő szolgáltatás. A cég visszaveszi a már feleslegessé vált ikeás termékeket, azokat pedig visszavásárlási áron értékesíti tovább a leértékelt áruk részlegén. Az IKEA pedig olyannyira bízik saját termékeiben, hogy az újraeladott bútorokra is egy év garanciát vállal.

A könnyebb hozzáférhetőséget a házhozszállítási rendszer fejlesztésével és az átvevő pontok bővítésével kívánják elérni. A 2020-as üzleti modell új megoldásainak egyike az IKEA Pick-up pontok létesítése – Veszprémben, Pécsett, Kecskeméten és Debrecenben lesz elérhető a szolgáltatás. Megújul a teljes online platform és a mobil applikáció is, az online vásárolt termékeket pedig expressz házhozszállítással is lehet majd kérni vagy személyesen át lehet venni a hamarosan átadásra kerülő, Örs Vezér téri IKEA elé létesített éjjel-nappali zárszekrények egyikében a hét bármely napjának bármely órájában. Az online fókusz és a kapcsolódó új szolgáltatások egy tudatos vízió első megvalósításra kerülő elemei. Csak a 2019-es üzleti évben közel 300 százalékos növekedést ért el az online vásárlások száma Magyarországon az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – ez forgalomban 90,3 milliárd forintot jelent.

Természetesen az IKEA áruházak ugyanúgy megmaradnak – 2019-ben 6,7 millióan fordultak meg a budapesti üzletekben -, funkciójukat tekintve viszont sokkal inkább bemutatóremként fognak működni, ahol az érdeklődök a jövőben is ugyanúgy kipróbálhatják és megtekinthetik a termékeket, ahogyan eddig is, a szolgáltatásokat pedig folyamatosan alakítják a vásárlói igényekhez a fenntarthatóság jegyében.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!