Bill Gates élete legnagyobb leckéjét élete legrosszabb napján kapta

Bill Gates - motiváció

Bill Gates egyike azoknak az embereknek, akiknek sem nevét, sem munkásságát nem kell bemutatni. Szokásairól, ötleteiről és kedvenc könyveiről maga az üzletember is szívesen oszt meg érdekességeket közösségi oldalin, az azonban, hogy a világ hol leggazdagabb, hol „csak” a második leggazdagabb emberét mi motiválja, eddig kevésbé volt ismert.

A Netflix új, Inside Bill’s Brain: Decoding Bill Gates – magyarul Minden, ami Bill Gates – című dokumentumfilm Bill Gates életét meséli el, mialatt megoldásokat keres a világ legösszetettebb problémáira. Mindeközben pedig abba is ad némi betekintést a produkció, hogy mi hajtja az üzletembert. Végigköveti útját az irodai szoftverek globalizációjától kezdve a világ egyik legbefolyásosabb vállalatának felépítéséig, bemutatja hogyan vált Bill Gates a világ leggazdagabb emberévé és azt is, hogy mostanában milyen kérdések foglalkoztatják, miközben a világ egyik legnagyobb alapítványát vezeti.

A számos könnyed kérdés után talán a dokumentumfilm készítői sem számítottak a válaszra, amit Bill Gates arra a kérdésre adott, hogy melyik volt az üzletember életének legrosszabb napja és mit tanult ebből?

A válasznak nem sok köze volt ugyanis a sikerhez, az üzleti kihívásokhoz vagy éppen a világ legkritikusabb problémáinak megközelítéséhez. Némi hezitálás után Bill Gates őszintén megosztotta, élete legrosszabb napja az a nap volt, amikor elvesztette édesanyját, a tragédia pedig megtanította arra, mit is jelent embernek lenni. Megtanította arra, hogy mindenkinek korlátozott ideje van és arra is, hogy teljesen mindegy ki vagy és az is, hogy mivé szeretnél válni – a nap végén az élet nem a pénzről, státuszról vagy a hatalomról szól.

“Ez a nap arra tanított meg, hogy az élet elsősorban az emberekről szól. Az emberekről, akikkel találkozol, akiket hiányolsz – még azokról is, akiket utálsz -, elsősorban viszont természetesen azokról, akik számodra fontosak. Néhányuk előbb megy el és nincs az a hatalom, ami visszahozhatná őket. Mindenkinek korlátozott ideje van, amikor pedig ezt az időt azokkal töltöd, akiket szeretsz, még kevesebbnek tűnik. Ez az eddigi legnagyobb lecke, amit életemben kaptam “ – zárja válaszát Bill Gates.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!