Balogh Levente havi 3 millióért keres személyi asszisztenst

Balogh Levente álommeló RTL

Balogh Levente havi hárommillió forintos álomfizetést ajánl annak, aki képes mellette személyi asszisztensként dolgozni – írja az rtl.hu.

A feladat mellett a kiválasztási folyamat is rendhagyó lesz. Október elsejétől indult a jelentkezés az RTL új, Az álommeló című reality műsorába, amelyben Balogh Levente elnöki asszisztenst keres maga mellé, hogy összehangolja a vállalkozások működését és Balogh Levente magánéletét.

A pozíció határozott időtartamra, egy évre szól, az álomfizetés mellé pedig egy felső középkategóriás autó, telefon és cafeteria is jár.

Balogh Leventének mindenről határozott elképzelése van, elmondása szerint azonban 50 felett már nem áll olyan távol tőle a kompromisszumkészség, ma már képes holdingban és üzleti partnerben gondolkodni. Az ország 50 leggazdagabb emberének egyike, de büszke rá, hogy a barátainak megmaradt Balogh Levi, a 71 kilós judos. A műsorhoz készült videóban pedig azt is elárulta, mi az az egy dolog, amit semmilyen körülmények között nem visel el: ha nem veszik fel neki a telefont, a pozíció is megköveteli az állandó elérhetőséget.

A The Apprentice című műsort 2004-ben fejlesztették az Egyesült Államokban, egyik producere és műsorvezetője éveken keresztül a később amerikai elnök, Donald Trump volt. A formátum eddig a világ 34 országában futott sikerrel, az USA-ban 15 évadot, az Egyesült Királyságban idén pedig már a 16. szezont forgatták le.

Az RTL legújabb üzleti showműsora április 3-án indul.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!