A budapesti Bamba Marháé a világ 13. legjobb hamburgere

Bamba marha - Budapest

Budapest immár hivatalosan is hamburger nagyhatalom lett, ugyanis a Big7Travel által készített top 50-es hamburgerező listára nemcsak, hogy felkerült a budapesti Bamba Marha, de a nemzetközi mezőnyt kenterbe verve, az előkelő 13. helyen végzett világviszonylatban, míg az európaiak között a 4. legjobbak lettek. A rangos elismerés kapcsán Szabó Gergelyt, a Bamba Marha egyik alapító tulajdonosát kérdeztük.

Az elmúlt években minőségi változás ment végbe a budapesti vendéglátóhelyek kínálatában, amit ma már egyszerűen csak gasztroforradalomként aposztrofálunk, hiszen az ételek és a kiszolgálás színvonalbeli emelkedésén túl valódi koncepcióváltást is hozott a budapestiek mindennapi táplálkozásába. A nyugati trendek hatása, a megnövekedett turista forgalom és a tartalmas ételek iránti vágy által megalapozott kereslet és kínálat összhangja izgalmas újdonságokat hozott a városba legyen szó kávéról, sörről vagy épp hamburgerről. Talán ez utóbbi volt a forradalom igazi húzóereje, és néhány év alatt számtalan kézműves hamburgerező jelent meg városszerte a Meki-Burger tengelyén kiéheztetett rajongók legnagyobb örömére. A Bamba Marha történetének kezdete is ekkorra tehető, 2015-ben nyitották meg első éttermüket az Oktogonon, azóta pedig igazi lánccá bővültek, amelyhez további három helyszín tartozik. A hazai mezőnyben már régóta meghatározó pozíciót tölt be a Bamba Marha, nem is véletlen ez, hiszen a magyar burgerpápa, Jancsa Jani a kulináris vezető, aki személyesen felel a hamburgerek kifejlesztéséért.

A nemzetközi elismerés sem váratott sokat magára, nemrég az SCA burgersütő versenyéről Salzburgból a második helyet hozta el a csapat, a napokban pedig a Big7Travel nevű oldalon jelent meg egy lista, amely a világ 50 legjobb hamburgerezőjét gyűjtötte össze, köztük 13. helyen a Bamba Marhát. ”Simply perfect” – hogy őket idézzük.

Szabó Gergely, a Bamba Marha társtulajdonosa elárulta, nem tudtak róla, hogy a Big7Travel tesztelői náluk jártak, így abszolút meglepetésként érte őket a hír. Hogy hogyan ünnepeltek? „Mindenki ivott egy Bamba sört. A viccet félretéve nekünk a legnagyobb ünneplés az volt, amikor hírportálok, televíziók, rádiók lehozták ezt a hírt, interjút kértek tőlünk, és közösen tudtunk velük együtt örülni a Bamba, a város, és végtére az ország sikerének.”

Egy étterem esetében persze elvárás a kimagasló minőség, de miképp lehet megtartani a nívót négy hely esetében? A Bamba Marhánál központi konyha nélkül dolgoznak, minden egység maga állítja elő az ételeket friss, minőségi alapanyagokból a szószoktól kezdve, de emellett Szabó szavaival élve „szerencsénk, hogy nagyon jó vezetőink és hozzájuk tartozó csapataink vannak minden egyes lokáción, így tudjuk biztosítani, hogy a Bamba-élmény nap mint nap 100%-os legyen az összes éttermünkben”.

És hogy mi a Bamba Marha filozófiája a jó hamburgerről? „A jó burgernek rengeteg titka van, de minden a minőségi alapanyagoknál kezdődik. Természetesen fontos az egyes összetevők harmóniája, hogy mennyire passzolnak egymáshoz az ízek. Szintén nem elhanyagolható az elkészítés, tehát hiába minden jó alapanyag, meg kell tudni sütni a burgert tökéletesen. Úgy gondolom nálunk minden szegmens kiválóan zajlik, tehát van egy nagyszerű csapatunk, szuper beszállítóink, és olyan, időnként extravagáns burgereink, melyek egyedülállóak a városban, Európában, és ezek szerint a világban is.”

Ennél több érv már nem is kell, hogy ha legközelebb hamburgerre vágysz, ejtsd útba a Bamba Marha valamelyik éttermét. A Big7Travel teljes listáját pedig itt találod.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!