Porsche 911 GT3 RS: 7 perc alatt a Nürburgringen

Porsche 911 GT3 RS: 7 másodperc alatt a Nürburgringen

20,6 kilométer mindössze 6 perc 56,4 másodperc alatt. Ennyi kellett ahhoz, hogy a Porsche kötelékeiben versenyző Kévin Estre új rekordot állítson be a Nordschleife aszfaltcsíkján az új 911 GT3 RS-sel.

A francia pilóta 24 másodperccel hamarabb ért körbe, mint amit a korábbi GT3 RS modellel hasonló körülmények között sikerült elérni. A 918 Spyder és a 911 GT2 RS után így ez lett a német gyártó harmadik olyan sportkocsija, amely 7 perc alatti időt tudott elérni a legendás pályán.



Teszt a Nordschleifén

A tesztnapon Estre mellett Land Kern, a csapat egy fejlesztő pilótája is próbát tett, ketten összesen négy mért kört tettek meg. Minden mért eredmény 7 perc alatti volt, egymástól mindössze néhány tizedmásodperces eltéréssel. Andreas Preuninger, a gyár GT sorozatért felelős igazgatója ezt úgy kommentálta, hogy a GT3 RS-nek nem csak a teljesítménye kiemelkedő, hanem a határok közelében is különlegesen jól vezethető. A GT modellek filozófiája az, hogy a legfejlettebb versenytechnológiát teszik elérhetővé nem csak versenyzők számára, így többek között a 911 GT3 R versenyautóból is kerültek át megoldások az új modellbe. Ennek a koncepciónak a tesztelésére pedig nincs jobb hely jelenleg, mint a Nordschleife.

A 29 éves Estre 2016 óta versenyez Porsche színekben: egy Porsche 911 RSR volánjánál az FIA World Endurance Championship sorozatban áll rajthoz (amelynek része a Le Mans-i 24 órás verseny is), valamint egy 911 GT3 R pilótájaként az ADAC GT Masters szériában. A nap végén így összegezte az elért eredményt:

Ez a kör szenzációs élmény volt számomra. A gyors kanyarokban, és különösen a féktávokon a GT3 RS hihetetlenül közel van ahhoz, mint ahogy a GT3 R versenyautónk viselkedik. Ez részben az új generációs gumiabroncsoknak is köszönhető. A motort karakterét nagyon szeretem, a 9000-res fordulatszám egy hathengeres motortól őrületes élmény.

https://www.youtube.com/watch?v=65jW-FVAd2o

Porsche 911 GT3 RS

Az új GT3 RS-t a Porsche a genfi autószalonon mutatta be idén márciusban.

A sportkocsiba egy 520 lóerős, négyliteres szívó motor került, amellyel 3,2 másodperc alatt képes 100-ra gyorsítani, és 312 km/h óra végsebességet érhet el.

A Nürburgringen a kifejezetten pályanapokra tervezett, új Michelin Pilot Sport Cup 2 R gumiabroncsokkal szerelték fel (elöl 265/35 ZR 20, hátul 325/30 ZR 21 méretben), amelyeket hamarosan a vásárlók is elérhetnek majd a Porsche kereskedői hálózatában, valamint néhány kiemelt gumiabroncs kereskedőnél. Az új gumik megfelelnek a vonatkozó EU és USA előírásoknak, és a jóváhagyásuk kifejezetten a Porsche 911 GT3 RS és 911 GT2 RS modellekre érvényes.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print