Öt Porsche prototípus, amelyekről még valószínűleg nem hallottál

Porsche Cayenne Cabrio

A Porsche raktáraiban több olyan, a fejlesztések során használt prototípust őriznek, amelyeket csak nagyon ritkán mutatnak meg a nyilvánosságnak. Decemberben – mintegy karácsonyi ajándékként a márkarajongóknak – öt ilyen modellről is publikált képeket és információkat a német gyártó.

Porsche 984

A Porsche mérnökei 1984 és 1987 között dolgoztak egy akkor futurisztikusnak számító koncepción, amely egy relatíve olcsó, kompakt, könnyű, aerodinamikus sportkocsi formájában testesült meg. A 984 kódjelű modellbe kétliteres, négyhengeres, de csupán 135 lóerős léghűtéses boxer motort tettek, az önsúlya is csak 880 kilogramm volt – a nagy teljesítmény helyett inkább a légellenállás optimalizálására, valamint az alacsony fogyasztásra fektettek nagy hangsúlyt a tervezők.

Egy keménytetős kabrió, valamint verseny célokra egy összkerékhajtású változat kialakítása is a tervek között szerepelt, azonban a 1987-es év értékesítési kudarcai a 984-es projekt leállítását eredményezték, az elképzelés bizonyos elemei viszont a későbbiekben még visszaköszöntek a modellpalettán a Porsche Boxster megjelenésekor.

Porsche Cayenne “Cabrio”

15 évvel ezelőtt, amikor még szó sem volt például a Nissan és a Land Rover crossover kabrió változatairól, a tervezés nem számítógépes modellezéssel és szimulációval folyt. Amikor a Porsche tervezői a Cayenne lehajtható tetős változatáról kezdtek fantáziálni, nem volt más választásuk, minthogy megépítsék belőle a prototípust, ami igazán egyedire sikerült. Nem tudtak ugyanis dönteni az autó hátuljának két különböző kialakítási módjáról, így a költségcsökkentés jegyében mindkettőt megvalósították – ugyanazon a teszt példányon. Az elejét és az oldalát ábrázoló képeken nem feltűnő, de az alább látható videóban szépen látszik a korántsem mindennapos megoldás: a vezető és az utas oldalán más-más hátulja van a Cayenne Cabrionak, ám végül egyik formaterv sem került sorozatgyártásba.

Porsche 911 Carrera 3.2 Speedster

A Porsche 911 Carrera 3.2 Speedster koncepciója szintén 1987-hez köthető. Az együléses nyitott sportkocsi a korábbi időszakok speedstereit idézi, a szélvédőt és az oldalüvegeket is eltávolították, csupán egy apró légterelő védi meg a vezetőt a menetszéltől. A prototípust ebben a formában nem engedték tovább a szériagyártás felé, viszont a későbbiekben kialakított, és alacsony példányszámban értékesített 911 Carrera Speedster elődjének tekinthető.

Porsche “Panamericana”

Mindössze néhány hónap alatt készült el 1989-ben a Posche “Panamericana”, amelyet Ferdinand Porsche 80. születésnapja alkalmából terveztek, és gyártottak le egy prototípusként. A formavilágában főként a sárvédők kialakítása, a kerekek szabadon megtartása volt újdonság, emellett több olyan apróbb megoldás is megjelent rajta, amelyet később a 993-mas sorozatú Porsche 911-eseken láthattunk viszont, a kivehető tető pedig a targa modellek létrejöttéhez járulhatott hozzá.

Porsche 918 Spyder “Rolling Chassis”

A digitális tervezés során sokszor úgynevezett virtuális prototípusokat hoznak létre, amelyek lehetővé teszik több rendszer és komponens működésének modellezését, virtuális tesztelését már a korai konstrukciós fázisokban. Általában ezeknek a teszteknek a tapasztalait felhasználva, és az elképzeléseket tovább finomítva építik meg az első kézzelfogható prototípusokat, így a fejlesztési folyamat egyes lépései gyorsabban és költséghatékonyabban végezhetőek el. A Porsche 918 Spyder esetében a modellezés nem volt elég, a hibrid hajtásláncot mielőbb ki kellett próbálni a gyakorlatban is, ezért egy úgynevezett “rolling chassis”-t, vagyis guruló karosszériát alkottak. A véglegestől még nagyon távol levő, de a hibrid rendszer demonstrálására alkalmas teszt példányt ezután a sajtónak is bemutatták, 2012-ben egy weissach-i tesztpályán láthatták először a szerencsések élőben is, hogy mire lesz képes a Porsche új szupersportkocsija.

További részletek az öt prototípusról a Porsche alábbi négy és fél perces videójában:

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!