“Nincs ok, ami miatt óránként több mint 180 km/h sebességgel kellene haladni!”

Volvo Care Key

Miután a Volvo néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy 2020-tól 180 kilométer/órában korlátozzák valamennyi új autónak maximális sebességét, újabb elemet ismertetett a biztonságos közlekedésre irányuló reformokban.

Az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős

Håkan Samuelsson

Egy 2017-es, amerikai tanulmány szerint 2017-ben az összes halálos közlekedési baleset 25 százalékáért a gyorshajtás volt a felelős. Erre a megállapításra reflektálnak a Volvo biztonságos közlekedésre irányuló újításai. Håkan Samuelsson, a cég vezérigazgatója egy svéd rádiónak nyilatkozta korábban, hogy

“nincs ok, ami miatt óránként több mint 180 kilométeres sebességgel kellene haladnia egy autónak, legalábbis nem egy Volvónak. A 2020-tól bevezetésre kerülő sebességkorlátozásnak a célja életet menteni”.

A vállalatvezető szerint a 180 kilométeres óránkénti maximális sebesség önmagában természetesen nem ment életet, de ha csak egy életet is sikerül megmenteni a sebességkorlátozással, már megérte az intézkedést bevezetni.

Végsebességet korlátozó Volvo Care Key

A Volvo Cars a végsebesség maximalizálása után a Volvo Care Key bemutatásával újabb bejelentést tett a héten. A 2021-es modellévtől ugyanis minden Volvo modell alapfelszereltségének része lesz, hogy a Care Key segítségével korlátozhatni lehet a saját jármű végsebességét, mielőtt azt kölcsönadnánk például a friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal családtagoknak.

Vezetőfelügyeleti rendszerrel az ittas vezetés ellen

A Volvo nem csak a gyorshajtás ellen kíván fellépni, de az utastérben elhelyezett kamerákkal és egy speciális vezetőfelügyeleti rendszerrel az ittas vezetés okozta balesetek számát is szeretnék nullára csökkenteni. A jelenlegi tervek szerint az új generációs Volvo SPA2 méretezhető padlólemezre épülő modellekbe 2020-tól elhelyezett rendszer felügyelné a vezetőt, és lehetővé tenné, hogy a jármű közbeavatkozzon, amennyiben egy nyilvánvalóan ittas vagy figyelmetlen vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésekre, és ezzel halálos vagy súlyos sérüléssel járó baleset okozását kockáztatja. A rendszer képes lenne a jármű sebességének korlátozására, a Volvo on Call segélyszolgálat értesítésére és akár az autó biztonságos megállítására is.

„Ahelyett, hogy mérsékelnénk az elkerülhetetlen balesetek hatását, arra törekszünk, hogy eleve elkerüljük a baleseteket. A kamerák segítenek felismerni azt a magatartási mintát, ami súlyos sérüléshez vagy halálhoz vezethet.” – nyilatkozta Henrik Green, a Volvo Cars kutatásért és fejlesztésért felelős alelnöke.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!