Már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

kötelező biztosítás 2021

Már csak egy hete maradt az év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát a következő éves időszakra, vagy inkább szerződést váltanak.

A Netrisk adatai alapján a novemberben zajló év végi kgfb-kampány eddigi szakaszában az érintett ügyfelek 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötötték meg szerződéseiket, ami 8 százalékkal kedvezőbb a tavalyi kampányban tapasztalt 26 100 forintnál.

Az online biztosításközvetítő portálnál történt közel 14 ezer tényleges megrendelés során az ügyfelek 62 százaléka a következő évre három szereplőnél, az Union, a Genertel és az Uniqa biztosítónál kötött új szerződést.

“Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre, ezért egy váltással a vártnál jóval többen képesek a jelenlegi biztosítójuk által ajánlottnál kedvezőbb díjon kötni kötelező biztosítást a következő évre” – hívja fel a figyelmet Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.

A tapasztalatok szerint az autósok jelentős része a rendelkezésre álló időszak utolsó napjaiban lép, így a Netrisk.hu várakozása szerint december 1-jéig még 30-40 ezer szerződés felmondására kerülhet sor.

A biztosításközvetítő portál emlékeztetett, hogy az összehasonlításhoz szükséges indexdíjakat a biztosítóknak november 11-ig kellett eljuttatniuk az év végi évfordulós ügyfeleikhez.

Az ügyfelek tudatos díjcsökkentési törekvését mutatja, hogy a díjkedvezménnyel járó éves díjfizetési lehetőséget a tavalyi 87 helyett idén már 90 százalékban választották, a csekkes fizetések aránya pedig a tavalyi 16 százalékról 13 százalékra csökkent. Most is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amelynek fejében az ügyfél vállalja, hogy a biztosítóval történő kapcsolattartást nem postai úton, hanem elektronikusan végzi.

Az év végi kampányban már csak azok a járművek érintettek, amelyeket 2010 előtt vásároltak meg jelenlegi tulajdonosaik. Az érintettek aránya tehát évről évre csökken, az idén az összes autós kevesebb mint ötöde tartozik ebbe a körbe. Biztosítóváltási szándékuk esetén a felmondásnak december elseje éjfélig igazoltan be kell érkeznie a jelenlegi biztosítóhoz.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!