Korábban többször adtam hangot a tetszésemnek, miszerint nagyon élem a pickupok világot. Igazi régivágású mozdonyok, amelyek még visszahoznak valamit a hagyományos világból.
Bármit tehetünk velük, alapvetően egy dolgot kell tudni róluk: ezek funkcionális darabok, csak meg kell nekik adjuk a megfelelő törődést. Ugyanakkor az is tény, hogy a stílus egyre fontosabb elvárás az autóiparban is, ezért fontos, hogy ezek az autók ma már ne csak strapabírók legyenek, hanem jól is nézzenek ki.
Nemcsak a mezőgazdaságban, vagy erdészetekben esetleg ÉMÁSZ-os színekben tűnnek fel, hanem családi kedvencként is bejelentkeznek, hiszen ha elfogadjuk, hogy kicsit kényelmetlenebbek, ráznak, nagyobbak, mint az átlagos családi modellek, cserében megállják a helyüket minden szituációban.
Az előző Isuzu D-Max-ot is nagyon szerettem, volt egy hivatalos bemutató, ahol igazán próbára lehetett tenni. Igaz, akkor kaptunk hozzá szakszerű segítséget, ami jól jött, bevallom nem mertem volna minden helyzetet felvállalni vele. Valódi igásló – ha lehet így fogalmazni -, az alapverziót nem sajnálta az ember, a cél szentesítette az eszközt.
Amikor megjelent az első sajtóanyag, már nagyon vártam a ráncfelvarrott verziót. Tetszik az orr rész, igazi „mangahős” arca van, szigorú tekintettel pásztázza a világot. A bemutatófilm anno nagyon látványos volt, hegyen-völgyön csapatott vele a sofőr, repültek a kövek, és fröccsent a víz mindenfelé – tetszett, izgalmasnak tűnt.
A tesztautó minden földi jóval el lett látva az oldalfellépőtől kezdve a bogárvédőn át, a búkócsőig. Ezek jelentős extrák, aki igazán munkára veszi az valószínű nem fog élni ezen lehetőségekkel, de ahogy hangsúlyoztam, egyre több családi funkciót is ellát, ilyenkor azért jól mutat a szépen felöltöztetett karosszéria.
A részletekben nem vesznék el, méretre ez a kategória elég hasonló, már egy ideje igen kényelmes utastérrel rendelkeznek. Elől kimondottan kényelmes, sőt megkockáztatom, hogy személyautós az élmény. Nem mondom, hogy a német prémiumautók minőségére kell gondolni, de végre kimondottan jó megérinteni benne a felületeket, nem zavarja a szemünket sem. A középen elhelyezett kijelzőnek sem az a célja, hogy a luxus kategóriával keljen majd versenyre, ne feledjük azért el, hogy a felhasználók jelentős többsége nem ezek alapján választ. Mindent tud, amit kell és fontos, hogy minden funkció könnyen értelmezhető. Van elegendő tárolórekesz, mindegy, hogy a Chemotoxot, vagy a Coca-colát szeretnénk kézközelben hagyni, biztosan lesz neki hely.
Engem most sem ezek a dolgok érdekelnek, hanem sokkal inkább az, hogy elfelejthetem a lassítást a fekvőrendőr előtt és nem kell aggódjak, hogy hogyan állok fel a járdasziget szélére – persze ha találok egy közel 6 méteres helyet. Ha lenne hajóm, bátran utána kötném, hiszen mind a platón, mind a vonóhorog segítségével gátlástalanul munkára foghatjuk. Magasan ülünk és tökéletesen látunk mindent, ami körülöttünk történik. Számomra ez a legnagyobb vezetéstámogató rendszer, pedig nincs híján a gyáriaknak sem, nem hiányozhat belőle az adaptív tempomat, holttérfigyelő, sávtartó stb. stb. stb.
Az Isuzu D-Max LS Plus sem kerülheti ki a „downsizing” trendet, így a korábbi tisztes lökettérfogatokat követően ezt a modellt egy mindössze 1,9 literes dízelmotor hajtja.
Paraméterei sem különösebben jelentősek, hiszen számokban ez 163 lóerőt és 360 Nm-t jelent, de ne is ezzel keljünk birokra a többiekkel a pirosnál. Tökéletesen elég arra, amire való, várhatóan jelentős kilométerszám kerül majd a kijelzőre az évek alatt. Öntöttvas blokk, láncos vezérlés, változó geometriájú turbó, itt ezek a hívószavak, nem a 90-60-90.
Úgy gondolom, hogy egy Isuzu D-Max elsődleges feladata, hogy hibamentesen lássa el a dolgát, nem lesz ideje szervízben alkatrészre várni, falnia kell a kilométereket, amelyek valószínű nem is az autópályán kerülnek majd bele, de ott sem tűnt kevésnek a benne lévő erő. Illetve az sem utolsó dolog, hogy megkockáztatom, a kategória legtakarékosabb motorja, 8 literrel könnyedén boldogultam vele, éves szintem ez jelentős spórolást jelent.
Elkezdtem nézni Netflixen egy sorozatot, az a címe, hogy Fauda. Azontúl, hogy a filmet is csak ajánlani tudom, többször visszaköszön benne az autó, a főszereplő használja az előző szériát. A lényeg, hogy megfelelően bemutatja, hogy ezeket az autókat hová is szánják igazán: aránylag kevés benne a nagyváros, Izrael és a körülötte lévő zord, sivatagi területen játszódik a történet nagy része. Nem jellemző, hogy szervizek sokasága kerülne az utunkba, és örülhetünk, ha normális üzemanyagot találunk. Ebben a környezetben nagyjából az Isuzu és a Toyota boldogul, a többiek szerintem nem jutnának messzire.
Hogy mit szeretnék mindebből kihozni? Ahogy korábban már utaltam rá, az Isuzu D-Max-ból árad a funkcionalitás, használjuk tehát arra, amire való – a gyár pedig szerencsére egyre szélesebbre nyitja ezt az ollót.
