Kistestvért kap a Karoq és a Kodiaq, a K – q betűkombinációt ugyanis megőrizték a legkisebb Skoda SUV névadásakor, amely a Kamiq modellnevet kapta.

Az eszkimók Iniut nyelvéből kölcsönzött szó jelentése testhez álló, minden helyzetben tökéletesen illeszkedő. Már létezik ugyanezzel a névvel egy kínai Skoda modell (ami a Rapid szedán változatának platformjára épül), a duplázásból azonban nem adódhatnak gondok, azt ugyanis csak a helyi piacon árusítják.

A világ többi részén az új Skoda Kamiq a Seat Arona és a Volkswagen T-Cross kategóriájába érkezik, azokkal közös platformra felépítve. A formaterv a tavaly bemutatott Vision X SUV koncepciót viszi majd tovább a sorozatgyártásba. Az eddig nyilvánosságra hozott egyetlen hivatalos fotón még csak az autó sziluettje és az első fényszórók látszanak, ezek alapján viszont azt lehet sejteni, hogy a legkisebb Skoda SUV-t könnyű lesz majd megkülönböztetni a nagyobb testvéreitől.

Az új modellel kapcsolatos további részleteket a márciusi Genfi Autószalonon árulják majd el.