Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio: Isteni színjáték

1907-et írunk, amikor egy milánói arisztokrata és egy francia autógyáros úgy dönt, hogy közös vállalkozást alapít Nápolyban. Az első körös sikertelen próbálkozásokat követően több olasz befektető mégis fantáziát kezdett el látni a gyártásban, de már új névvel lépnek piacra, ami nem más, mint A.L.F.A. (Anonima Lombarda Fabbrica Automobili), székhelyük pedig Milánóba került.

Az első Alfa névre hallgató, 24 HP modell 1910-ben mutatkozott be és összesen 24 példányt készítettek belőle. Ezt a hagyományt – miszerint nem névvel, hanem számmal jelölik a modelleket – egészen az 50-es évekig megtartották, a Giulietta volt az első, amely szakított a hagyományokkal.

„… családi autó, amely versenyeket nyer…”

Ezzel a szlogennel reklámozták abban az időben a modelleket, amelyek sikeréhez olyan nevek járultak hozzá, mint Pininfarina, Zagato vagy Bertone. Az Alfa Romeo gyár kezdetben nem csupán autókat, hanem repülőgép motorokat, lőszereket és vasúti berendezéseket is gyártott. Napestig lehetne taglalni a márka múltját, mert nagyon érdekes és élménydús, de nem kevesebb izgalmat és érzelmet szabadít fel bennem a Giulia QV megléte. Ez az az autó, amely talán ma a piac egyik etalonja, hiszen minden tekintetben egyedülálló.

Azért merem ezt állítani, mert ültem már sok autó volánjánál, de 2020-ban ha valami ilyen élményt képes adni, akkor arról érdemes bővebben mesélni. Azt senki sem veheti el az Alfától, hogy a piac egyik legszebb, és leginkább az érzelmekre ható autóit készíti. Olyan érzelmeket szabadít fel a férfiban, amit csak akkor érez, ha meglátja az igazit, a nagy Ő-t. Feltámasztja bennünk a vadászt, az ösztönt, miszerint birtoklási vágyat ébreszt a megszerzésére. Az arányok, az ergonómia egyszerűen tökéletes. 1910-ben egy magazin azt írta, hogy az ALFA nem egy név, hanem egy program, sőt egy program magyarázata, amely az ábécé első betűjelét jelöli „egy új élet” kialakulását. Engem megvettek, lehet közhelyes, de levettek a lábamról ezekkel a gondolatokkal.

A QV modellek egyik legfontosabb ismertetőjele a négylevelű lóhere, amely 1923 óta díszíti az autót. Ugo Sivocci – akit abban az időben „örök másodikként” emlegettek -, festette fel egy verseny alkalmával az autójára és meg is nyerte azt. A sors fintora lehet, miszerint egy új modell tesztelése közben sajnos életét vesztette, természetesen azon nem szerepelt a jelvény. Ezt követően minden QV modell Fortuna kegyeire vágyva hordja a megkülönböztetést, bízva a szerencsében.

Azért a mérnöki munkát látva a gyártó nem éri be a szerencsével. Megnézve az autót itt semmi nem a véletlen műve, minden egyes kiegészítő fontos funkcióval bír, nem csupán a küllem része. Az összes légterelő, a diffúzor, a karbon kiegészítők, mind-mind arra szolgálnak, hogy az autó elképesztő teljesítménye minél kezelhetőbb és biztonságosabb legyen, mindennek előre megtervezett szerepe van. Ma már könnyű erős autót készíteni, hiszen a technika mindenre képes, folyamatos meglepetésekkel állnak elő a gyártók. Azonban nem csupán a lóerők megléte ruház fel egy autót sportautó képességgel. Az Alfa a versenysportból merített rengeteg ihletet, és tisztában van azzal, hogy a súly az egyik leghátráltatóbb tényező egy gyors autó megalkotásánál. Hiába áll rendelkezésre több, mint 500 lóerő, ha nehéz a jármű, így ahol tudtak, lefaragtak belőle, hogy maradjon 1600 kiló alatt. Az sem volt mindegy, hogy ez a spórolás honnan történik, hiszen a motorháztető és a tető karbon megléte a lehető legjobb megoldás, hiszen a súlypont alacsonyan marad. A mai világban, amikor minden csak „hízik” igenis nagy munka, hogy ezt az értéket sikerült elérniük. Ezzel is könnyítettek a fékek dolgán, amelyek ránézésre sem kispályások és megmutatták, hogy nem csak sok millió forintból lehet kerámia bevonattal kellő lassulást produkálni, hanem a meglévő megoldás is az egyik legnagyszerűbb, amit valaha taposhattam.

Pontosan az tetszett a legjobban benne, hogy semmit sem éreztem túlzásnak, mindenből pont annyi jutott neki, amennyi kell. Az utastérben ugyanez az érzés fogott el. Az olaszoknak minden jól áll, fel tudnak úgy öltözni 3-4 ruhadarabból, hogy abban nincs hiba és szinte bármit tesznek, abban megjelenik a harmónia. Itt ugyanezt látom, de inkább nevezném sportosnak a hangulatot, hiszen ne feledjük, hogy ez a családi szedán azért arra hivatott, hogy a legnagyobb gyártók sportmodelljeinek pirítson oda. A fekete és piros színkombináció nagyon ütős, kicsit Ferraris élményt nyújt – nem véletlenül. Nem spórolták ki a karbon kiegészítőket sem, ezek egyszerűen kellenek bele, hogy megteremtsék a versenysportok hangulatát. Az üléseket bőr és alcantara fedi, azt pedig imádom, hogy maradtak még gombok 2020/2021-ben is az autókban. Két jelző jut eszembe: letisztultság és átgondoltság.

Természetesen a 8,8 colos multi touch kijelző érzékeli, ha az ujjunkkal maceráljuk, de ebben az autóban nem tulajdonítanék neki jelentőséget. Gyakorlatilag 4 fő csomagokkal kényelmesen elfér benne, hosszú távon sem gondolnám kényelmetlennek a használatát, ebből adódóan könnyen eladható otthon családi modellként is. A fülkében a kis tekerhető „üzemmódválasztó” az egyik legfontosabb funkcióval bír, azért felelős, hogy éppen milyen határozottsággal szeretnénk az autót használni. Alapvetően 4 funkciót ajánl fel, kettőt emelnék ki ezek közül: DNA, ahol már a Dynamic is elég nyers, de a RACE felirat az igazán bátrak földje. A kormány mögött lévő alumínium váltófüleket kötelező használni, mert igazán jót azok segítségével lehet autózni vele RACE módban, hiszen mindössze 150 milliszekundum alatt lehet vele váltogatni. Olyannyira maradandó és magával ragadó élmény, hogy a hifit szerintem be sem kapcsoltam.

Nem tudom magam úgy érezni, mint a bűvész, aki lerántja a leplet az előadás végén, és mindenki néz egy nagyot. Nagy meglepetés továbbra sincs sem a motortérben, sem a paraméterek tekintetében. Sokat nem is kellett fáradozni azon, hogy bármi történjen, hiszen ez pont úgy volt jó ahogy van, sőt megkockáztatom, hogy egy ideig továbbra sem kell majd fúrni-faragni rajta. Az orrában lévő 2,9 literes V6-os erőforrás maradt 510 lóerő és 600Nm nyomatékot képes produkálni. A motor alumíniumból készül, hogy minél könnyebb legyen, ezzel is megőrizve karcsúságát. A nyolc sebességes automata váltó a pillanat töredéke alatt végzi el a feladatát, a kipufogónak annyi ideje van, hogy egy durranással konstatálja azt. És meg is teszi, hiszen egy Akrapovic felirat borítja a csöveket, amit a hozzáértőknek nem kell magyarázni. Normál esetben egyáltalán nem hangos, ha megfelelő üzemmódot választjuk, akkor viszont megjön a temperamentumos karaktere. Álló helyzetben hiába túráztatjuk, nem fog durrogó hangokat produkálni, mint egy AMG, vagy M-es modell, inkább érces ordítást. A Giulia QV használata ősztől azt éreztem feleslegessé válik, hiszen nem tud tapadást generálni, hiába van rajta jóféle téli gumi. Ilyenkor üljünk át a Stelvióba, ha van rá mód. Hiába a széles kerekek, az intelligens hajtás, az 50:50 százalékos súlyelosztás, esélytelen, hogy tapadásra leljen ilyenkor, mivel csupán hátul hajt. Papírforma szerint kevesebb, mint 4 másodperc alatt futja a százat, és egészen 300 km/h fölé képes a mutatót tekerni, ezt kevesen csinálják utána.

Ezek viszont csak számok, nem ezektől kifogástalan autó a Giulia. A vezetési élmény páratlan, hiszen minden a teljesítményről szó, de olyan formában, hogy az még megélhető legyen. Nem kell, hogy Forma-1 pilóták legyünk ahhoz, hogy skalpokat tudjunk begyűjteni és ne csak egyenesben. Megfelelő környezetben az alkalmazott technikának köszönhetően az autó elképesztő kezes, de közben igényli a folyamatos odafigyelést, hiszen a nagy teljesítménynek köszönhetően nagyon gyorsan történik minden. Még Dynamic módban rábízhatjuk magunkat, mert kimenti a sofőrt a bajból, addig a Race mód tényleg csak Pro felhasználóknak ajánlott, hiszen minden vezetési segédletet inaktivál. Jelzi is a karakter változást, hiszen hangosabb és mérgesebb módon kezd el dolgozni, és felvillanak a kijelzőn a piros ikonok, jelezve, hogy figyeljünk oda innentől kezdve mindenre, ami történik majd. A sebesség érzése megfoghatatlanná válik, egyáltalán nem érzünk belőle semmit. Olyan természetességgel megy 200 fölé a mutató, mint más autóban 100-ra, és olyat lódul még onnan is, hogy hihetetlen. Egy igazi fegyver a közúton, bánjunk vele felelősséggel.

Nem játék, egy igazi versenyautó.

Gyermekkoromban autós kártyákat és match-boxokat gyűjtöttem. Az elmúlt pár évben kialakult a fejemben egy lista, hogy ha valami csoda folytán egy komolyabb nyeremény esne a nyakamba akkor mikre költeném autók tekintetében. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy valamiért a többség az olasz érából származna, mert ezek a modellek tudtak a leginkább valami olyat nyújtani, amit autózásnak nevezhetek a mai világban. A Giulia QV egy családi autó, ami a versenypályán is képes maga mögé utasítani a résztvevők többségét. Mindezt versenyképes áron kínálják a piacon, és ha valaki képes önuralmat tanúsítani, akkor valóban egy remek családi modell is lehet, és mégis megvan az a kettőség, amit ki lehet élvezni, ha kikerül a gyerekülés.

Képek: Igényesférfi.hu / Mosoni Péter Photography
Helyszín: Károlyi-Kastély Hotel & Restaurant, Fehérvárcsurgó