A Mercedesek mostantól akár sofőr nélkül is parkolhatnak

Mercedes automata parkolás

Az automatikus leparkoláshoz nincs szükség személyzetre vagy sofőrre, az irányításhoz csak egy mobil alkalmazást kell telepíteni, a többit az autók és a telepített infrastruktúra önállóan megoldják.

Ez az első olyan rendszer, amelyet már nem csak ellenőrzött körülmények között, tesztelésre haszálnak, hanem a hatóságok által jóváhagyott módon, publikusan, mindennapos használatra átadtak a lakosságnak is.

“A döntés jó példája annak, hogy Németországban van lehetőség az innovációra. A sofőr nélküli vezetés és parkolás fontos építőkövei a jövő mobilitásának. Ez az automata parkolórendszer most bemutatja, hol tartunk ebben a fejlesztési folyamatban.” – nyilatkozta Dr. Markus Heyn, a Robert Bosch GbmH igazgatóságának tagja.

“A Baden-Württemberg tartománytól kapott jóváhagyás precedens értékű, és megalapozza a további terjeszkedésünket, lehetőséget teremt arra, hogy hasonló parkolókat alakítsunk ki szerte a világban. A önvezető technológiák kapcsán betöltött úttörő szerepkörünkben egyértelműen az a célunk, hogy a tömegek számára is elérhetővé tegyük ezt a megoldást a jövőben.” – mondta Dr. Michael Hafner, a Daimler AG önvezetéssel kapcsolatos fejlesztésekért felelős vezetője.

A Mercedes-Benz Museumban kialakított rendszer használatakor a sofőr a bejáratnál kiszállhat a járműből, és a mobiltelefonjára telepített alkalmazásból egyetlen mozdulattal egy szabad parkolóhelyre küldheti az autóját. Később hasonló módon indíthatja el a kiparkolási folyamatot is, és ugyott szállhat vissza a Mercedesébe, ahol korábban magára hagyta. A teljes folyamat a 4-es szintű önvezetésre képes jármű és az épületben telepített infrastruktúra kétirányú kommunikációján alapul. A Bosch érzékelői folyamatosan figyelik a folyosókat és a környező területeket, ezek alapján irányítják a garázsban mozgó autókat, amelyek így képesek a többszintes parkolóház emeleteit összekötő rámpákon és az összekötő folyosókon eljutni egy szabad parkolóhelyig, hogy oda beálljanak, majd később hasonló módon visszatérjenek a bejárathoz.

Az elmúlt években több forrás is azt állította, hogy a német prémium gyártók autóiban már ma is ott vannak a teljesen autonóm vezetéshez szükséges hardver eszközök, ezek folyamatosan figyelik az utat, a környezetet és a sofőr reakcióit. Az adatok alapján elemzik, összehasonlítják a gép döntéseit az emberek valós viselkedésével, ezáltal folyamatosan tanítva és finomítva az algoritmust. A szükséges jogi és szabályozási környezet hiányában ezek a megoldások ma még nem valósítanak meg teljes önvezetést, maximum részfeladatokat vesznek át vezetéstámogató eszközként (2. szint, lásd alább), de elvben, megfelelő szabályok és engedélyek esetén akár a vásárlást követően is aktiválhatóak (így az önvezetési szint a 4. szintre is emelkedhet majd).

[box]

Az önvezető autók szintjei

A SAE szabvány 6 szintben határozza meg, hogy a vezetési műveletek milyen mértékben oszlanak meg az ember és a jármű között.

0. szint – nincs automatizáltság: a jármű teljes mértékben emberi irányítás alatt áll, minden műveletet a vezető végez.

1. szint – gépjárművezetés támogatása: a vezetéstámogató rendszer a kormányzási vagy a fékezési/gyorsítási műveletet átveheti, de a jármű teljes mértékben emberi irányítás alatt áll.

2. szint – részleges automatizáltság: a vezetéstámogató rendszer a kormányzási és a fékezési/gyorsítási műveleteket egyszerre átveheti, de a jármű teljes mértékben emberi irányítás alatt áll.

3. szint – feltételes automatizáltság: az automata járművezető-rendszer irányítja az összes dinamikus vezetési műveletet feltételezve, hogy szükség esetén a járművezető megfelelően reagál, és át tudja venni a vezetési műveleteket.

4. szint – magas szintű automatizáltság: az automata járművezető-rendszer irányítja az összes dinamikus vezetési műveletet, még akkor is, ha a járművezető nem, vagy megfelelően reagál egy szükséges helyzetben.

5. szint – teljes automatizáltság: az automata járművezető-rendszer irányít minden dinamikus vezetési műveletet, képes minden – a járművezető által is kezelhető – út-, ill. környezeti körülményt kezelni. A jármű ember nélkül is közlekedhet.

Az első igazán jelentős lépcső a 3. szint, amelynél a jármű elvben már képes a megadott célhoz automatikusan eljutni. Ezen szint alatt a járművezető, efelett viszont már az autó figyeli a forgalmat és a környezetet. A ma elérhető vezetéstámogató rendszerek nagy része a 2. szintet éri el, de még a Tesla Autopilot is csak a 2. és 3. szint között helyezkedik el.

A Bosch és a Daimler most átadott parkolóházában a járművek a meghatározott területen, épületen belül 4-es szintű önvezetésre képesek, míg a közúton továbbra is az alacsonyabb szintnek megfelelően működnek.

[/box]

A rendszer kialakításakor az elsődleges szempont természetesen a biztonság volt, azonban még nem volt hivatalos jóváhagyási folyamat az ilyen megoldások minősítésére. A stuttgarti helyi hatóságok, valamint Baden-Württemberg tartomány közlekedési hatósága a szintén német TÜV Rheinland minősítő szervezet bevonásával felügyelte a projektet már a kezdetektől fogva. Az együttműködésnek köszönhetően egy olyan átfogó tesztelési- és jóváhagyási keretrendszer készült el, amelyet nem csak ezen az egy helyszínen, hanem további hasonló fejlesztések esetén is fel tudnak használni a jövőben az előkészületek és az engedélyezési eljárások során.

 

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!