Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.12.08 | Gazdaság | Olvasási idő: 3 perc
Idén még megspórolható a szocho a TBSZ-nél

Csak a jövő évtől indított Tartós Befektetési Számlák (TBSZ) után kell szochót fizetni. A befektetés 3 éven belüli feltörése esetén 13 százalékos, 3 és 5 év közötti felbontásakor 8 százalékos lesz a szocho mértéke. 5 év után továbbra is teljesen adómentesen lehet felvenni a nyereséget – jelezték a Grantis szakértői.

A kormány november 8-án tette közzé, hogy szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetniük azoknak, akik idő előtt, azaz 5 éven belül feltörik a Tartós Befektetési Számlájukat (TBSZ). A 2025-ös adócsomag szerint a módosítás a 2025. január 1-jétől indított Tartós Befektetési Számlákra fog vonatkozni. Tehát az eddig megkötött, valamint még az idén év végéig megnyitott számlákat nem érinti a rendelkezés – hívta fel a figyelmet a Grantis.

A szocho mértéke a jövőben a következőképp alakul:

  • Amennyiben a gyűjtőévet követő első 3 éven belül töri fel valaki a befektetését, akkor 13 százalékos szochót kell fizetnie a hozamok után.
  • Ha a gyűjtőévet követő 3 év 5 év között, akkor 8 százalékra csökken a szocho fizetési kötelezettség.
    5 év után nem kell szochót fizetni.

Fontos, hogy TBSZ újrakötése esetén már kell szochóval is számolni a fenti módon.

A kamatadó, azaz a személyi jövedelemadó mértéke nem változott. A 3 éven belüli feltörés esetén 15 százalék, 3 és 5 év között 10 százalékos szja-t szükséges fizetni. Tehát 3 év után 5 százalékos adókedvezmény jár mindkét adó esetében.

A Grantis szakértői felhívták a figyelmet, hogy a gyűjtőévet követő 5 év után továbbra is teljesen adómentesek maradnak a TBSZ számlák. Aki kitartó, az 28 százalék adót spórol meg a hozamok után.

Az adómentesség mellett még egy évet is nyerhet, aki idén lép

A TBSZ számlán a gyűjtőévben, azaz a nulladik évben december 31-ig lehet pénzt elhelyezni. Ez után már sem befizetni, sem levenni nem lehet a számláról, másképp adókötelessé válik a befektetésünk.

Azok, akik még idén lépnek, egy évet nyerhetnek azzal, hogy nem kell még egy évet várniuk arra, hogy leteljen jövő decemberig a gyűjtőév. Számukra 2026 helyett már 2025. január elsejétől elindulhat a befektetési időszak.

Felkapottak a TBSZ számlák

Az elmúlt években látványosan emelkedett a Tartós Befektetési Számlák száma. Az idei első félévben már 357,5 ezer értékpapírszámlát tartottak nyilván a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Közel 100 ezer számlával többet, mint két évvel ezelőtt.

Az értékpapír-állomány is gyarapodott, csaknem 2 ezer milliárd forinttal növekedett 2022 óta. A legutóbbi adatok szerint összesen 5367 milliárd van a TBSZ-számlákon – mutattak rá a független alkusz szakértői.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!