Meglepő fordulatot vehet a forint sorsa 2024-ben

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.11.22 | Gazdaság | Olvasási idő: 3 perc
Meglepő fordulatot vehet a forint sorsa 2024-ben

A magyar fizetőeszköz az uniós forrásokkal kapcsolatban várható megállapodás miatt erősödhet az előttünk álló esztendőben: optimista becslések szerint 2024 végére akár 370 forintig is visszaeshet az euró jegyzése.

Virovácz Péter, az ING Bank elemzője úgy véli, Magyarország és az Európai Unió hamarosan részmegállapodásra juthat a jogállamisági eljárást illetően – idézi a szakember véleményét a Portfolio.hu. Virovácz szerint nincs már messze „az igazság pillanata”, bár a javulás rendkívül lassúnak tűnik. „Jelenleg egyik félnek sincs B-terve, ezért november végén vagy december elején létrejöhet egy részleges megállapodás Budapest és Brüsszel között” – mutatott rá az elemző.

Virovácz hozzátette: egy részleges megegyezés hatására elérhetővé válhatna a 13 milliárd eurónyi blokkolt kohéziós forrás egy tekintélyes része, ami a forint helyzetét is számottevően javíthatná.

Ami a Magyar Nemzeti Bankot illeti, az elemző azzal számol, hogy a következő hónapokban is folytatódik az alapkamat lépcsőzetes csökkentése, ami rövid távon 350 bázispont feletti pozitív visszatekintő reálkamatot eredményezhet. Ha a dezinfláció mérséklődik, az MNB olyan mértékben korrigálhatja a kamatcsökkentés mértékét, hogy fenntartsa a legalább 200 bázispontos visszatekintő reálkamatot.

Az ING Bank szerint az infláció jövőre 5 százalék körüli szintre süllyedhet, nyáron pedig az alapkamat elérheti a 7 százalékot, majd az év végéig meg is maradhat ezen a szinten. Ha ez tényleg így történik majd, akkor a régió legmagasabb reálkamata és kamatkülönbözete is serkentheti a forint erősödését.

2022-ben a forint sorsát a magyar fizetési mérleg egyenlege is meghatározta, mely a magas energiaárak miatt 8 százaléknál is nagyobb GDP-arányos hiányt mutatott – teszi hozzá a Portfolio.hu. Csakhogy idén mérséklődtek a világpiaci energiaárak, a belső kereslet zuhanása pedig radikálisan visszavetette az importot. Ez külkereskedelmi többlethez vezetett, nem is beszélve arról, hogy a második negyedévben a folyó fizetési mérleg egyenlete is többletet mutatott.

Az ING úgy látja, jövőre a magyar finanszírozási képesség a GDP egy százalékát is elérheti, hiszen a lejáró energiaszerződések helyett alacsonyabb áron kötnek újakat, sőt új, az exportot is fűtő ipari kapacitások kezdik meg a termelést. A szakemberek szerint a fenti tényezőknek köszönhetően a forint akár 365-ig is erősödhet majd 2024-ben, és 370 körül zárhatja az évet az euróval szemben.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!