Felmondok a banknál és jövök ide órásnak!

A karrierváltás hátterében számos külső és belső motiváció állhat – új kihívások, magasabb jövedelem iránti igény, önmegvalósítás, harmonikusabb munka-magánélet egyensúly megteremtése.

A sort még hosszasan lehetne sorolni, de ahogy az ismert mondás is tartja: „Az életed nagy részét a munka teszi ki, és az egyetlen módja annak, hogy elégedett légy, ha igazán nagyszerű munkád van. Erre az egyetlen lehetőség az, ha szereted, amit csinálsz.” A néhány évente történő munkahelyváltás mára megszokottá vált, egyre többen vannak viszont olyanok is, akik nem csak egyszerűen munkahelyet, hanem egyúttal karriert is váltanak. Ez egy sokkal komolyabb döntés, hiszen így más területen, más feltételekkel, más képességeket használva kell legtöbbször újra a nulláról szakmai eredményeket elérni.

Kricsik György 35 évesen érezte úgy, hogy a banki környezet és a középvezetői pozíció helyett az órák izgalmas világát választja. A karrierváltást megelőző dilemmákról, a legnagyobb kihívásokról és az elmúlt három év tapasztalatairól beszélgetett olvasónkkal, Gergely Balázzsal.

Gergely Balázs: Korábban bankárként dolgoztál, de szakmát váltottál. Mi motivált, hogy ezt a pályát válaszd?

Kricsik György: Ez egy nagyon érdekes és számomra csodálatos történet. Összesen 15 évet töltöttem korábban a bankszektorban, ahol én is végigjártam a szamárlétrát és a különböző közvetlen ügyfél, illetve háttérterületeket is. Az évek során a multi lét viszont nagyon kivette az energiámat, belecsömörlöttem, nem találtam már benne kihívást. Hiába jutottam el a vezetői pozícióig azt éreztem, hogy a munkámnak nincs értelme, értéke, a visszajelzés rendszer sem működött optimálisan. Aki dolgozott valaha “multinál” biztosan tapasztalt már hasonlót. Régóta éreztem, hogy nem vagyok a helyemen és kezdtem kikacsingatni. Ilyen volt például a méhészkedés vagy a vadgazdálkodás, de – mai fejjel – szerencsére azok nem jöttek össze (nevet – a szerk.).

G.B.: Hogyan jutottál el a multinacionális nagyvállalattól a méhészkedésen és a vadgazdálkodáson át az órák izgalmas világához?

K.Gy.: Banki környezet, öltönyös dresscode, az egyik nap egy kedves kolléganőm viccesen odaszúrta nekem, hogy “Ha ilyen elegánsan felöltözöl, akkor miért egy ilyen órát veszel fel hozzá?” Ezt eléggé zokon vettem és megvettem életem első mechanikus óráját, egy vintage 40-es évekbeli kalapács automata Marvin órát, amit bátran felvehettem egy inghez. Onnantól fogva belecsöppentem az órák világába, elkezdett érdekelni, nézegettem őket, egyre több órát vettem. Voltak mellényúlásaim is, amiből próbáltam tanulni, mire figyeljek máskor jobban, milyen szerkezetek számítanak jónak.

Mivel egyre több órám volt, egyre többet jártam Hantos László órásmesterhez szervízeltetni, rendbetetetni az óráimat. Eközben nagy szünet után indult egy Vályi-féle órás tanfolyam, amiről igazából majdnem lemaradtam. Határidő után sikerült jelentkeznem – ezúton is nagyon köszönöm ezt Vályi Emőkének! -, amit sikeresen el is végeztem.

A Hantos Óráshűhelyben történt egyik látogatásom során szóba került, hogy váltani szeretnék munkahelyet, aztán azon vettem hirtelen magamat észre, hogy már arról beszélgetünk, mi lenne ha ott dolgoznék – kavarogtak bennem az érzések.

G.B. Emlékszel még arra, hogy mik voltak ezek az érzések, amelyek a döntést, majd pedig a karrierváltást megelőzték?

K.Gy.: Egy középvezetői állást hagyjak ott és legyek órás? Egyrészt nagy eufóriát éreztem, másrészt egy rettentő feszültséget is okozott bennem. Rúgjak fel és kezdjek újra mindent 35 évesen?! Rágódtam is rajta majdnem egy évet, de csak megszületett a döntés. Amit azóta sem bántam meg. Persze kellett hozzá a feleségem is, aki mindenben támogatott. Sokan mondták, hogy bolond vagyok, ha elmegyek elemeket cserélni, amikor pedig vissza akarok majd jönni késő lesz – de nem nekik lett igazuk. A hozzám közelebb állók féltésből akartak lebeszélni, de akkor már megszületett bennem a döntés, mennem kellett. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy 35 évesen lehetőségem volt váltani.

GB.: Te naponta találkozol javításra, karbantartásra szoruló órákkal. Mi a leggyakoribb oka annak, hogy az órák hozzád kerülnek?

K.Gy.: Elsősorban a mechanikus órák általános nagyszervíze miatt keresnek meg minket. Egy mechanikus órát ugyanis átlagban hét évente szervizelni kell, ami azt jelenti, hogy darabokra szedjük, átmossuk egy speciális óramosó folyadékokban, újra összerakjuk, a megfelelő helyeken pedig olajozzuk. Tesztelés után pedig átadjuk a tulajdonosnak.

Ha a tulajdonos nem tartja be a hat-nyolc éves szervízciklust, vagy nem rendeltetésnek megfelelően használja, akkor jön a másik dolog amivel felkeresik a műhelyt, a hibák kijavítása.

A magyarországi órahasználatra általánosságban jellemző sajnos – főleg a vintage vonalon -, hogy nem vitték el időben szervizeltetni az órájukat, nem úgy mint például Németországban vagy Svájcban, ahol kiforrott kultúrája van ennek. Ott megvolt az az órás kultúra, ami itthon talán most kezd kialakulni. Ekkor találkozunk azzal, hogy egy-egy speciális, fontos alkatrész megkopik, és már nem látja el feladatát az óra. Ezenkívül órák komplett felújításával, restaurálásával is foglalkozik a műhely.

G.B.: Mi jelenti ma a legnagyobb kihívást számodra az új szakmádban?

K.Gy.: Mivel 3 éve vagyok a szakmában, nekem minden kihívás (nevet – a szerk.). Nagyok az elvárásaim magammal szemben, mindent szeretnék rövid időn belül megtanulni, próbálom behozni azt, hogy későn kezdtem bele e szép szakmába.

Nagyon sok gyakorlás kellett ahhoz, hogy a csipesz használatot megtanuljam. Nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz fél milliméteres, vagy még annál is kissebb tárgyakat stabilan megfogni, hogy ne pattanjanak el.
A következő állomás, hogy úgy szét tudjam szedni egy órát, hogy ne tegyek benne kárt. Aztán persze össze is tudjam rakni, hogy ismét csak ne tégy benne kárt. Például egy mutatót leszedni a számlapról, hogy ne karcold meg, ne sérüljenek a mutatók, a vékony hajszálrugókkal dolgozni, ezek is kihívások.

A harmadik talán a hibafelismerés. Talán ennek a vége felé tarthatok most. Ha ez is megvan, a következő a hibák szakszerű kijavítása ahogy a nagykönyvben meg van írva. És természetesen az örökké való tanulás! Vintage vonalon érdekes dolog lesz majd a közeljövőben a már nem beszerezhető alkatrészek beszerzése, legyártása.

G.B.: Mi a véleményed a nagyobb gyárak saját gyártású (in-house) szerkezetekről vs. az ETA szerkezetekről?

K.Gy.: Aki nagyon ragaszkodik az in-house szerkezetekhez az véleményem szerint pont annyit veszít rajta, mint amit nyer. Kicsit marketing is, kicsit presztízskérdés is az embereknek. Nem egy ETA 7750-es stopperrel járkálok, hanem egy nagyon különleges gyárnak a speciális órájában. Vannak előnyei is, különcködés, kitűnés a tömegből; de hátránya is van, például a szerviz ellátottság nem mindig a legjobb.
Ugyanolyan jó lehet egy tömeggyártás alatt lévő, évtizedek alatt kiforrott ETA szerkezet, mint egy drága saját fejlesztésű in-house szerkezet.

Itt talán most meg lehetne említeni a Rolex márkát. A Rolex belépő szint a luxus órákba, in-house, szervíz ellátottsága jó, szakmai szemmel nézve szerelni is felüdülés. És nem utolsó sorban befektetésnek sem rossz.

G.B.: Ez a kedvenc márkád, szerkezetet?

K.Gy.: Nincs kedvenc szerkezetem, olyan van viszont amit már most nem szeretek szerelni. De összességében mindent szeretek szerelni, minden tanulás nekem még, nem válogathatok.

G.B.: A személyes órakollekciódról mit lehet elárulni?

K.Gy.: Ez egy nagyon mély víz. Az eredeti elképzelés az volt, hogy csak 6-7 darab órám lesz, de nagyon könnyen elcsábul az ember. Mindig észreveszek valami szépséget egy-egy órában, vagy a számlapot, vagy a tokot, vagy az évjáratot, vagy a szerkezet gyönyörűségét. Szóval eléggé túlléptem a keretet.

G.B.: Ha csak egy órát tarthatnál meg a kollekciódból melyik lenne az és miért?

K.Gy.: Egyet nagyon nehéz választani, minimum 5-öt szeretnék. Én régi, vintage katonai vonallal kezdtem, abból betáraztam egy pár darabot. Aztán rájöttem, hogy jól néznek ki az 50-es évek órái, abból is van egy pár. Most már a retro órák felé is kacsintgatok, amire két éve azt mondtam, hogy csúnya és sosem kellene ilyen! Szóval ez egy fejlődési, érési folyamat. Fő csapásként azért megállapítható az 1940-es és az 50-es évek órái tetszenek. Az volt a karóra gyártás aranykora szerintem. Sok kis gyár, sok stílussal, egyediséggel voltak megáldva ezek az órák még.

A modern óragyártást már az autóiparhoz lehet hasonlítani, cégcsoportok vannak akik több márkával dolgoznak, próbálnak egyediek lenni, egy-két beszállítóval a háttérben. Amit most nagyon szeretek hordani, a Doxa-nak a Doxaflex típusa. A Doxa egy közép-alsó kategóriás márka, de voltak nagyon szép konstrukciói. Na, ez is egy ilyen. Ez egy acéltokos változat, Felsa Bidynator szerkezettel, nagyon szépen megöregedett számlappal.

G.B.: Ha már az öregedésről beszélünk, hogyan látod az órák jövőjét 50-100 év múlva?

K.Gy.: Ez egy nagyon jó kérdés! Nemrég olvastam egy cikket, hogy a mai fiatalok nem tudják leolvasni az analóg órákat, csak a digitálisat. Én úgy gondolom, hogy nem ennyire vészes a helyzet.

Volt egy nagy Quartz boom, az lecsengett és most mégis a mechanikus órák reneszánszát éljük. Az utóbbi években egyre jobban jött fel a mechanikus órák presztízse. Amikor kamasz voltam mechanikus órát szinte nem is lehetett kapni, csak a quartz-szabályzós órákat, most meg a többség mechanikus modellt vesz. A legtöbben a presztízs miatt, illetve ezek az órák értékállóbakb, komolyabbak. Egy mechanikus órának, ha megadják amit kíván, akkor az száz-kétszáz év múlva is óra lesz, míg egy quartz óra megy a levesbe, az a fogyasztói társadalom terméke most is és lesz is. Persze a quartz óráknak is megvan a helye a világban, de egyensúly kezd kialakulni. Úgyhogy a mechanikus óra szerintem a mostani fiataloknál is érték lesz ahogy idősödnek. A férfinak egy ékszere van, az óra és úgy gondolom, hogy a férfiak mindenképpen a jövőben is fognak hordani órát.

(Képek:RobeDroid Photography)