Valóban boldogságra hangolható az emberi agy? Íme a tudomány válasza!

Egyesek szerint a boldogság csupán elhatározás kérdése, mások viszont úgy vélik, az egyéni sors – és megannyi külső tényező – függvénye, hogy az ember megtapasztalja-e (és ha igen, milyen gyakran) e mámorító, de illékony érzést. Vajon mennyire múlik a tudatosságon a boldogságkeresés sikere? Tényleg át lehet hangolni agyunkat a nemes cél érdekében?

Mindenkinek megvan a maga szubjektív boldogságfogalma, és arról is ezernyi – egymásnak sokszor homlokegyenest ellentmondó – nézet kering, hogy miként is érhető el ez a felemelő, mégis oly tünékeny érzés; abban viszont nincs különbség ember és ember között, hogy mindannyian a boldogság bűvkörében élünk: hajszoljuk, amíg csak tudjuk, és amikor végre elérjük, makacsul belekapaszkodunk, nehogy kiperegjen az ujjaink közül, akár a homok. Civilizációnkat már hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a „boldogság művészete”, és bár filozófusok, társadalomtudósok és írók egész sora állt már elő a saját megfejtésével, nincs univerzális „recept” arra, hogy miként lehet elérni ezt a mentális állapotot.

Sőt – ahogy arra Dr. Sanjay Gupta, a CNN vezető orvosszakértője is rámutat – az emberek mostanában egyre kevesebb sikert könyvelhetnek el a földi létezés legfontosabb missziója, a boldogság kutatása terén.

Az idegsebész hangsúlyozza: egyetlen ember sincs „boldogságra programozva”, tehát a felfokozott örömérzet – bármily kevés ideig is tapasztalható meg – igenis tevőleges magatartást igényel.

„Ha valaminek, hát a természetes kiválasztódásnak nincs sok köze a boldogságunkhoz. A természetes kiválasztódás funkciója, hogy életben tartson bennünket, és elősegítse a reprodukciót. És szerintem ezt nem úgy éri el, hogy ezekben a pillanatokban örömérzetet plántál belénk, hanem épp az ellenkezőjével” – érvel Gupta kollégája, Dr. Laurie Santos.

„A negativitás elfogultságát építi körénk” – folytatja a Yale Egyetem pszichológusa. „Szóval ha jól is mennek épp a dolgaink, mindig félünk attól, hogy ez megváltozhat, hogy bajba kerülhetünk a munkahelyünkön. És mivel ez bármikor bekövetkezhet, állandó készültségben vagyunk” – fogalmaz a szakember, aki a Yale talán legnépszerűbb, „Pszichológia és jólét” című kurzusának vezetője, de tematikus podcastja, a hangzatos című „A boldogság laboratórium” is sok érdeklődőt vonz.

Gupta szerint érdemes élesen elhatárolni egymástól az „elégedettség” és a „boldogság” fogalmát. Az előbbi ugyanis egyfajta meghaladhatatlan teljességet, a „tökéletesség” élményét feltételezi, vagyis – bizonyos értelemben – az unalmas egyhangúságot. Az idegsebész szerint azokból a pillanatokból fakadhat valódi, értékes boldogság, amikor a „konstruktív elégedetlenség” sikert érlel: ha megoldasz egy kétes kimenetelű szituációt – a szakember eklatáns példaként említi egy bonyolult agyműtét eredményes befejezését -, vagyis ha értelmesen és produktívan töltöd el az idődet, ám pontosan tudod, hogy valójában sosem dőlhetsz hátra, hiszen az élet előbb-utóbb úgyis újabb kihívásokat gördít eléd.

Célszerű az elégedetlenségre úgy gondolni, mint egyfajta vetőmagra, melyből talán kicsírázik a boldogság. Súlyos tévképzet, hogy az elégedetlenség a megszerzett javaink, a jó sorsunk iránt érzett hála hiánya: inkább egy egészséges, komplex nézőpont, mely segít felismerni, ha a vágyak és a realitás között ütközőzóna van. Fontos persze, hogy sose gerjeszd mesterségesen, s ne növeszd magadban túl nagyra az elégedetlenség-érzetet, hiszen ebben az esetben akár be is árnyékolhatja a mentális jólétedet.

A boldogságkeresés ugyanakkor sosem lehet obszesszív: ha az ember mindent alárendel a sikerhajhászásnak – és esetleg elsorvadnak a baráti kapcsolatai, megrendül a fizikai egészsége, vagy az alváshiány tüneteit kezdi észlelni magát -, akkor mindenképpen rántania kell egyet a hajókormányon, mielőtt egy váratlanul felbukkanó jéghegynek ütközne.

Laurie Santos szerint az a legjobb, ha az ember egyszerű, hétköznapi praktikákkal hangolja boldogságra az agyát.

A szakértő ennek szellemében ad házi feladatokat a hallgatóinak: arra kéri őket, hogy minden egyes nap fordítsanak elegendő időt az alvásra és a testmozgásra, valamint tartsák magukat a kiegyensúlyozott táplálkozás alapszabályaihoz.

Legalább ennyire fontosak a társas kapcsolatok – kiváltképp a barátságok – rendszeres ápolása. Dr. Robert Waldinger pszichiáter szerint a boldogság és a hosszú élet kulcsa az intenzív társadalmi életben rejlik. A kutató emlékeztet rá: a különösen szoros, meghitt emberi kapcsolatok az élet rengeteg viszontagságától megóvnak, csökkentve a szervezetben a stresszhormonok és a különböző krónikus betegségek táptalajául szolgáló gyulladások szintjét.

Ez persze nem jelenti azt, hogy megveszekedetten extrovertáltnak kell lenned, de nem árt, ha a barátaiddal való kapcsolatfelvételben proaktív vagy (például heti rendszerességgel telefonálsz nekik, akár találkozóra invitálva őket), valamint nyitottságot mutatsz az új ismeretségek megkötésére.

E változás senkinél sem történik meg varázsütésre, s ha alapvetően zárkózottabb természet vagy, akkor talán gyakorlásra is szükséged lesz. Első lépésként – ha alkalmad van ilyesmire – elegyedj szóba idegenekkel, keresd tudatosan (de ne görcsösen) a szociális interakciókat, az élvezetes beszélgetéseket (akár konstruktív vitákat), és az alapoktól gondold újra a családtagjaiddal való kapcsolataidat! Ha így cselekszel, a boldogság sem fog elkerülni – állítják a szakértők.

Belegondoltál már, mennyire érdekes, hogy életünk jelentős részét a boldogságért való harcra áldozzuk, s ehhez képest milyen ritkán élhetjük át e hőn áhított érzést? Olyan ez, mint egy Himalája-expedíció: a hegymászó akár egy évet is eltölthet a feladat előkészületeivel, s maga a mászás is idegőrlően hosszú órákat emészt fel. A csúcson viszont – az extrém körülmények és a vészesen fogyó idő miatt – csak tíz percet tölthet el.

De nem épp ezek a „bosszantó” ellentmondások, a boldogság e fémesen hűvös vaskorlátai szabnak igazi célt az emberi létezésnek?