Hogyan váltsd sikerre a kudarcot?

siker - kudarc - mentális erő

A bajnokokat az köti össze, hogy képesek a kudarcot sikerre váltani – vallja Jason Goldsmith edző és sportteljesítmény-szakértő.

A golfban például annyira fontos a mentális erő, hogy a legtöbb profi játékos csapatában olyan szakértő segíti a sportolók felkészülését, mint Goldsmith, a Take Charge of You című könyv társszerzője. Goldsmith szerint a profi golfozók – különösen a világklasszis bajnokok – megtanultak egy mentális stratégiát, amelyet a vállalkozóknak és a vezetőknek is érdemes elsajátítani, hogy karrierjüket sikerre vigyék.

Keretezd újra a kudarcot

A szakértő úgy véli, hatalmas változást jelent az, hogy hogyan alakítasz ki egy helyzetet az elmédben, mert az egyetlen dolog, amit igazán irányíthatsz, az az adott helyzethez való hozzáállás.

Azáltal, hogy a kudarcokat vagy az észlelt kudarcokat a fejlődés lehetőségének tekinted, az agyad és a tested úgy reagál, hogy közelebb kerül – nem pedig távolabb – a célhoz.

Amikor a legtöbb ember elszenved egy kisebb hibát, mint például egy rossz ütés a golfban vagy egy elrontott prezentáció a munkahelyen, fejben azonnal megjelennek a negatív hangok: nem sikerült, nem megy, nem vagy elég jó. Ha nem tartod kordában ezeket a negatív belső gondolatokat, még a legígéretesebb karriert is képesek kisiklatni. A profi sportolóknak ugyanezek a gondolatai vannak, csak nem táplálják őket és a nem kívánt eredményt a fejlődés lehetőségének tekintik. Azáltal, hogy nem adsz teret a negatív hangoknak, meg tudod őrizni az önbizalmad, még akkor is, ha az eredmény nem az volt, amit reméltél.

Goldsmith szerint még az olyan érzések sem húzhatnak vissza, mint a frusztráció vagy a harag, amíg lehetőségnek tekinted őket a növekedésre és arra, hogy megtanulj egy jobb módszert arra, hogyan kezeld a kudarccal párhuzamosan megjelenő, elkerülhetetlen érzéseket.

“Nem” helyett “még nem”

Goldsmith egyik kedvenc átkeretezési technikája az, hogy a még szót hozzáteszi a mondathoz. Amikor egy játékos azt mondja neki, nem tudok lőni, soha nem sikerült ilyen távolságból, a szakember rögtön kijavítja tanítványát és hozzáteszi, hogy “még” nem.

„Egy apró szó megváltoztatja az egész egyenletet” – mondja Goldsmith. “Az, hogy még nem tettél meg valamit, nem jelenti azt, hogy lehetetlen. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy még nem tetted meg” – tette hozzá.

Gondolj arra, hogy valamit a komfortzónádon kívül csinálsz, például előadást tartasz az üzleti partnereid előtt. Ahelyett, hogy arra gondolnál, mennyire nem érzed jól magad az adott helyzetben, keretezd át a gondolatot és egészítsd ki azzal, hogy még. A nyilvános beszéd sok szempontból olyan, mint a sport. Egy olyan készség, amelyet gyakorlással és megfelelő mentális hozzáállással bárki elsajátíthat.

Próbáld ki a bajnokok gondolkodásmódját és változtasd a kudarcot lehetőséggé, alakítsd a csalódást sikerré, és ha egy kicsit is kételkednél magadban, csak tedd hozzá gondolatban, hogy “még” nem.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!