5 ókori szokás, ami megtanít másként gondolkodni

Szókratész technikája csupán egy apró szelete híres filozófiai módszerének, de remek kiindulópont lehet, ha szeretnénk alkalmazkodóbb, nyitottabb gondolkodásmódot kialakítani.

Donald Robertson kognitív viselkedésterapeuta, több mint húsz éve kutatja a sztoikus filozófiát. A Modern Stoicism nonprofit szervezet egyik alapítója és a How to Think Like Socrates: Ancient Philosophy as a Way of Life in the Modern World című könyv szerzője, aki a FastCompany oldalán osztott meg öt kulcsfontosságú felismerést új könyvéből. Nézzük, melyek ezek!

Hogyan gyakorolhatod Szókratész módszerét?

Bár Szókratész a történelem egyik legnagyobb hatású filozófusa, saját kézzel nem írt le semmit – legalábbis a hagyomány szerint. Ám Platón, legismertebb tanítványa beszámol róla, hogy Szókratész a börtönben verseket írt. Epiktétosz, a híres sztoikus filozófus pedig azt állította, hogy Szókratész számos jegyzetet készített önmaga fejlesztésére, ám nem közlésre szánta őket.

Az egyik tanítvány visszaemlékezése szerint Szókratész egy ifjút úgy tanított filozofálni, hogy két oszlopot rajzolt: az egyikre az Igazságosság, a másikra az Igazságtalanság került. A fiú feladata az volt, hogy példákat soroljon fel igazságtalan tettekre, például lopásra vagy megtévesztésre. Ezután Szókratész megkérdezte: vajon van-e olyan helyzet, amikor ezek a cselekedetek mégis az igazságosság oszlopába kerülnének? Egy apa becsempészheti a gyógyszert beteg gyermeke ételébe – ez megtévesztés, de talán mégis helyes?

Az ilyen gyakorlat megtanít arra, hogy ne alkalmazzunk merev szabályokat minden helyzetre. Az önsegítő könyvek tanácsai gyakran univerzálisnak tűnnek, mégis könnyen visszaüthetnek, ha nem illenek az adott szituációra. A valódi bölcsesség abban rejlik, hogy megtanuljuk rugalmasan alkalmazni a tanultakat – pontosan ebben segít a módszer.

Nézd több nézőpontból a dolgokat

Epiktétosz híres mondása szerint „az embereket nem az események zaklatják fel, hanem az azokról alkotott véleményük.” Ez az alapgondolata a modern kognitív terápiának is – és Szókratész jóval a sztoikus iskola megalakulása előtt már így gondolkodott.

A baj ott kezdődik, hogy nézeteink gyakran annyira berögzültek, hogy más szemszögből elképzelhetetlennek tűnnek. Amikor például dühösek vagyunk vagy félünk, hajlamosak vagyunk mindent katasztrófaként értelmezni. Szókratész azonban gyakran kérdezett rá: biztos, hogy más nem látja ezt az eseményt teljesen másképp? Amit mi tragédiának élünk meg, az más számára lehet egy kellemetlenség – vagy akár egy lehetőség. Ha tudatosítjuk, hogy ugyanarra a helyzetre többféle értelmezés is létezhet, elkezdjük felismerni, milyen hatással vannak ránk saját nézeteink.

Válaszd külön a gondolataidat a valóságtól

A kognitív terapeuták gyakran hasonlítják a gondolatainkat színes lencsékhez: ha például szomorúságot „viselünk”, kék színben látjuk a világot. De van különbség aközött, hogy ezen a lencsén keresztül nézünk – vagy tudatosan ránézünk a lencsére.

Ha képesek vagyunk megkülönböztetni a gondolatainkat a külvilágtól, két dolog történik: az érzelmeink enyhülnek, és jobban nyitunk az új nézőpontok felé. Ezt a képességet a pszichológia „kognitív távolságtartásnak” nevezi, és különösen hatékony szorongás vagy depresszió esetén. Egyszerű technika lehet például, ha leírjuk a gondolatainkat, és kívülről figyeljük őket.

Szókratész is valószínűleg hasonló módon tudott eltávolodni saját gondolataitól: párbeszédekben, mások szemén keresztül vizsgálta saját véleményeit. Szerinte az önismeret olyan, mint amikor a szem látja önmagát – a legjobb módszer pedig a filozófiai beszélgetés, ahol a másik fél tükörként működik.

Beszélj magadról harmadik személyben

Szókratész gyakran folytatta a gondolatmeneteit saját magával is, képzeletben kérdezősködve egy másik Szókratészként. Időnként egyes szám harmadik személyben beszélt önmagáról – ezt hívjuk illeizmusnak, amely ma is bevett technika a terápiákban, különösen stressz vagy szorongás esetén.

A kanadai Waterloo Egyetem kutatója, Igor Grossmann és csapata kimutatta, hogy ha valaki harmadik személyben ír naplót a saját problémáiról, bölcsebben és objektívebben gondolkodik, mint ha ugyanezt első személyben tenné. Ezt a módszert távolságtartó reflexiónak nevezi, és segíthet racionálisan végiggondolni az érzelmileg megterhelő helyzeteket.

Harag és igazságtalanságérzet

Számtalan filozófus vitatta már az igazságosság mibenlétét – a modern pszichológia szerint viszont az igazságtalanság érzése gyakran a harag és a depresszió forrása. Az ókori gondolkodók tudták: a dühöt gyakran az táplálja, hogy másokat hibáztatunk a szabályok megsértéséért.

Szókratész azonban azt vallotta, hogy mások igazságtalansága nem árthat neki. Még azokkal szemben sem érzett haragot, akik halálra ítélték. Úgy gondolta, hogy az igazságtalanság leginkább annak árt, aki elköveti – nem annak, aki elszenvedi. Bár ez a nézet radikálisnak tűnhet, segíthet abban, hogy ne a harag vezéreljen minket, amikor sérelem ér. Bár valóban léteznek súlyos igazságtalanságok, sok esetben a harag helyett jobb, ha továbblépünk – vagy ha a dühöt asszertív fellépésre cseréljük. Ez nem mindig könnyű, de a hosszú távú lelki egészséghez nélkülözhetetlen.

(Kiemelt kép: Febiyan / Unsplash)