Újra összeáll az Oasis? „Maybeee”

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.03.21 | Kultúra | Olvasási idő: 4 perc
Újra összeáll az Oasis? „Maybeee”

Örülhetnek az Oasis-rajongók: van remény! Komoly esély mutatkozik ugyanis arra, hogy a manchesteri banda újra összeáll, méghozzá az eredeti felállásban!

Békülnének a Gallagher testvérek! Legalábbis erre engednek következtetni a közelmúlt eseményei. A manchesteri banda alapító testvérpárja évekig szóba sem állt egymással. Egészen pontosan 2009 óta, amikor is a zenekar párizsi koncertje után úgy összevesztek a backstage-ben, hogy biztonsági őröknek kellett szétszedni őket. A testvérek ezt követően úgy határoztak, hogy külön utakon folytatják, és zenéltek is becsülettel, de a sikerek már nem jöttek olyan mértékben, mint korábban.

Talán nem véletlenül.

Most azonban van remény, és ezt támasztja alá Liam Gallagher minapi twitter-üzenete, amelyben az énekes az egyik rajongó kérdésére, mely szerint mikor áll össze újra az Oasis, azt válaszolta: „Már folyamatban van..”
A sejtelmes reakciónak persze előzményei is voltak, Liam testvére, Noel egyik interjújában azt mondta: nem zárható ki, hogy az eredeti felállásban újra színpadra álljanak, igaz „ahhoz a körülményeknek jelentősen meg kellene változniuk”.
A beszélgetés során a zenész megerősítette, kettejük kapcsolata már sokkal jobb, mint az elmúlt évek során. Igaz, azért nem felejtett el odaszúrni picit öccsének, aki szerinte jó ideje nem csinál semmit, de „most kivett egy évet, hogy összeszedje magát”.

Persze Liamet sem kell félteni, aki egyik tavaly év végi interjújában a Chris Evans Breakfast Showban a kérdés kapcsán azt mondta: „Bár több mint 10 évig nem találkoztunk személyesen, de 2023 tartogathat meglepetéseket, főleg, hogy nemrég hívott Noel, aki telefonon a bocsánatomért esedezett.”

Liam Gallagher azért elismerte, szégyen, hogy idáig jutottak, és bár a zene világában mindenki elkönyvelte őket rossz testvéreknek, de szeretné, ha nem minden arról szólna, ami az elmúlt időszakban történt.

„Eddigi életünk 80 százalékában jól kijöttünk egymással, fantasztikus időket éltünk át, nagy sikereket értünk el együtt, és már csak ezért is nagy kár, hogy idáig fajult a helyzet. Az elmúlt éveket a rivalizálás és a konfliktuskeresés helyett dalszerzéssel kellett volna töltenünk, mindenki jobban járt volna, a rajongók is és mi is” – mondta Liam hozzátéve, hogy nem kell csodálkozni azon, hogy kettejük viszonya megváltozott, mivel a körülmények is megváltoztak.

„Ha visszatekintünk mi minden történt velünk az elmúlt 30-35 évben, akkor nincs min csodálkoznia senkinek sem. Egymás fenekében nőttünk fel, közösek voltak az álmaink, a dalaink, de amint sikeresek lettünk, jött a felhajtás, a pénz, a drogok és a sok egó, ami körülvett minket. Márpedig ha ez mind jelen van az életedben, garantált a katasztrófa!”

Az Oasis egyesítésére egyébként három évvel ezelőtt már tettek kísérletet, ám a fő akadály akkor is a Gallagher testvérpár volt, akik nem tudtak kibékülni egymással. Pedig a brit médiában egy mesés, 100 millió fontos ajánlatról is írtak, ám mivel a testvérek tovább játszották a sértődöttet, így a tetemes összeg végül nem a zenekar zsebében landolt.

Egy közös dolog azért az elmúlt csaknem másfél évtized során megmaradt Gallagherékben: mindketten örülnek a kedvenc focicsapatuk, a Manchester City sikereinek. A tékozló fiúk nemrégiben (a barátok szerint teljesen véletlenül) össze is futottak az angol sztárcsapat egyik meccsén. Ki tudja, lehet, hogy a foci hozza majd össze őket újra? Nos, hogy az egyik legnagyobb slágerük refrénjét idézzük: „talán”.

Olvass tovább: A világ legveszélyesebb rockbandája újra Budapesten!

Igényesférfi.hu online magazin már Viberen is! Csatlakozz hozzánk!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!