Újabb Csontváry-kép a műkincs piacon!

Csontváry - Art and Antique - Virág Judit Galéria

A Virág Judit Galéria az Art and Antique művészeti vásáron leplezte le a Csontváry Kosztka Tivadar Teniszező társaság című alkotását. A különleges kis mű hosszú és regényes utat járt be – március 2.és 5. között bárki megtekintheti a Bálnában.

Az 1930-as években egyre-másra bukkantak fel az addig ismeretlen Csontváry festmények, köztük az a kép is, mely végül Szlovákiába került, majd hét évtizedre eltűnt a szakértők radarjáról. A Teniszező társaság című alkotás ezt követően kalandos úton, a kétezres évek elején tért vissza Magyarországra, s most a Virág Judit Galériának köszönhetően ismét a nagyközönség, valamint a műkincspiac szereplői elé kerül. Igaz, csak rövid időre.

A festőzseni képe az Art and Antique kiállítás sztárja lesz március 2. és 5 között – a Virág Judit Galéria standján négy napig bárki megtekintheti a kis méretű alkotást.

A Teniszező társaság kompozíciójának feltűnő sajátossága a tájelemek hegyesszögű háromszögeket formázó alakzata, ez a stílus már a taorminai képeken is megjelenik. A festmény sejtelmes rózsaszínei, világos kékjei pedig Csontváry tátrai képeivel mutat rokonságot.

„Ez egy kifejezetten megkapó, bájos és szerethető kép. Mondhatni, egyedülálló festmény Csontváry életművében – derűs hétköznapisága, a rajta szereplő figurák játékossága, könnyedsége miatt sokan talán jobban tudnak azonosulni vele, mint a monumentális tájképekkel” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria vezető művészettörténésze. „Mindig nagy megtiszteltetés, amikor egy Csontváry-kép kerül a látóterünkbe, izgalmas feladat kinyomozni a történetét. Ezt a festményt már egy közel száz évvel ezelőtti katalógusban is említik, felbukkanása óta pedig számos fontos kiállításon szerepelt.”

A Teniszező társaságot most bárki megtekintheti a budapesti Bálnában, az 5. Art and Antique művészeti vásáron, ahol csaknem 40 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő várja az érdeklődőket 2023. március 2. és 5. között. A Virág Judit Galéria standján Csontváry jelentős műve mellett kiállítják többek között Keserü Ilona, Bak Imre, Birkás Ákos, Fehér László, Hencze Tamás, Konok Tamás, Lakner László, Mednyánszky László, Nádler István, Rozsda Endre műveit is.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!