Új albumon dolgozik Lenny Kravitz

Lenny Kravitz új album 2023

Az ötvennyolc éves rocksztár az utolsó simításokat végzi készülő lemezén, jövő évi koncertturnéját tervezi és a filmiparban is keresi az új kihívásokat.

A rajongók legnagyobb örömére az Are You Gonna Go My Way, a Fly Away és számos egyéb rocksláger szerzője és előadója, Lenny Kravitz a 2018-ban kiadott Raise Vibration után hamarosan új nagylemezzel jelentkezik. Kravitz szerint az album kifejezetten vidám, pozitív hangvételű nótákat tartalmaz majd.

Lenny Kravitz az anyaggal kapcsolatban azt is elmondta: tinédzser kora óta várja, hogy ilyen muzsikát írjon.

„Ez az az album, amelyet tizenévesként, a Let Love Rule megjelenése előtt nem tudtam elkészíteni. Abban az időben másik néven (Romeo Blue – a szerk.) írtam zenét, de aztán jött a bemutatkozó lemezem, és a projektből végül nem lett semmi. A Let Love Rule amolyan „megvilágosodás-féle” korong volt, amely végül a saját nevem alatt jött ki, és arra gondoltam: nekem ezt kell csinálnom. Az új album az ezt megelőző korszaknak állít emléket, az a lemez lesz, amelyre eddig nem volt időm. Nagyon várom!”

Az elmúlt néhány évben Kravitz több filmben is feltűnt mellékszereplőként, s jelenleg is forgatókönyveket olvas, nem titkoltan azzal a céllal, hogy hamarosan a mozivásznon is újra megjelenjen.

„Próbálok valami igazán hozzám illő szerepet találni. Kevés filmben szerepelek mostanában, hiszen általában a stúdióban vagyok vagy koncertezem” – mondta az ötvennyolc éves funk-rocker, aki legutóbb az Ásó, kapa géppisztoly című akcióvígjátékban szerepelt.

Kravitz a stúdióalbum elkészítése után a világot jelentő deszkákra is visszatér, tervei szerint 2024-ben indul turnéra.

„Készen állok rá, hogy ismét útra keljek, és rendkívül hálás vagyok azért, hogy még mindig itt lehetek. Sok-sok év áll már mögöttem a szakmában, de még mindig tele vagyok élettel és inspirációval – ez óriási adomány.”

A lengyel felmenőkkel rendelkező művész pályafutása során rengeteg elismerést zsebelt már be, de mind közül kiemelkedik négy Grammy-díja. Kravitz az egyik legsokoldalúbb zenész a szakmában: több albumát is úgy vették fel, hogy az egyes hangszerek szólamait külön-külön rögzítették, ugyanis az amerikai sztár ragaszkodott hozzá, hogy mindent maga játsszon fel. Zenész társai szerint a csillag amellett, hogy fantasztikus tenor hanggal rendelkezik, nagyszerűen dobol, kiválóan gitározok, de az egyéb ütős, a billentyűs és a fúvós hangszerekkel is nagyszerűen bánik.

Lenny Kravitz eddig kétszer lépett fel hazánkban, első, 2008-as koncertje élményszámba ment, hiszen csaknem három órán át varázsolta el közönségét. A 2018-as fellépése sem volt rossz, de már alig várjuk a következőt!

Olvass tovább: A világ legveszélyesebb rockbandája újra Budapesten!

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!