Szilágyi Gábor: Nincs bátrabb dolog, mint őszintén tükörbe nézni

Halmai Zsófia Halmai Zsófia | 2023.07.10 | Interjúk | Olvasási idő: 14 perc
Szilágyi Gábor: Nincs bátrabb dolog, mint őszintén tükörbe nézni

Szilágyi Gábor a zeneiparban kezdte, majd jókor, jó érzékkel váltott és öt év alatt felépítette a Lizzy Card akkori legnagyobb konkurensét. Ekkor kereste meg a Lizzy Card tulajdonosa, hogy szívesen átadná neki a stafétát. Váltott, ismét sikerrel.

Ha a szegmensek különböznek is, egy dolog állandó: Szilágyi Gábor mindig is olyan terméket akart gyártani, ami mindenkinek a háztartásában ott van. A bakelitlemezek, a zenei poszterek és a papír-írószerek után külön üzletágat épített a tervezőkre, így született meg a PlanAll, szintén sikerrel. Másfél évvel ezelőtt viszont minden borult: mindkét alapító tulajdonostársát elvesztette, a covid, a válság és a cégmenedzselés együtt pedig mentális és fizikai összeomláshoz vezetett és olyan mélyre került, ahonnan elmondása szerint tudatosság nélkül nem tudott volna belátható időn belül felállni. Nemcsak ahhoz volt elég bátorsága, hogy őszintén tükörbe nézzen, de ahhoz is, hogy az azóta megtett útról nyíltan beszéljen. Férfiként, cégvezetőként, 500 ember előtt. Negyedévente megjelenő, 200 oldalas print magazin, három teltházas konferencia és egy épülő mozgalom az elmúlt háromnegyed év mérlege. Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezetőjével és társtulajdonosával, a PlanAll tervezők és a Remind Magazin megálmodójával beszélgettünk.

Miért pont a tudatosságot tűzte képzeletbeli zászlajára a Remind Magazin?

Szilágyi Gábor - interjú - PlanAll - Remind - Lizzy Card

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu online magazin

Meggyőződésem, hogy a tudatosság soha nem volt olyan fontos mint ma – cégvezetőként, társként, szülőként, emberként. Ha körbenézel a világban, mit látsz? Alighogy kiléptünk a covidból, jött egy háború a szomszédunkban, küzdünk az inflációval és egy olyan gazdasági környezetben kell helytállni és menedzselni, ami – megkockáztatom – durvább, mint a 2008-as gazdasági világválság volt.

Amikor minden rendben megy, az élet is jobban megbocsátja, ha belül problémáid vannak. Ha viszont van valami, amit most nem tolerál az élet, az az, ha labilis vagy. A külső biztonság három évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra ingott meg, azóta pedig egy dologba kapaszkodhatsz, a belső biztonságba. Ehhez viszont tükörbe kell nézni, méghozzá őszintén. Nincs ettől bátrabb – és mondjuk ki – keményebb dolog.

A belső biztonságot viszont nem lehet gombnyomásra kapcsolni.

Így igaz, olyan rezilienseknek kell lennünk, hogy ezt a belső biztonságot meg tudjuk teremteni magunknak. A külső bizonytalanságban megtalálni a belső biztonságot valódi művészet. Ezért gondolom azt, hogy soha nem volt olyan fontos a tudatosság, mint ma. Szerintem ez az út a megoldáshoz. A Remind Magazin célja pedig, hogy ezt a sokszor rosszul használt, kissé elcsépelt kifejezést megtöltse releváns tartalommal.

A marketinges csapat a fejét fogta, de úgy gondolom, hogy mégis ez írja le a legjobban, hogy miről is szól a történet, legyen szó karrierről, párkapcsolatról, gyereknevelésről, pénzügyekről, egészségről, önfejlesztésről vagy éppen az énidőről. Utóbbit sokáig én sem engedtem meg magamnak, pedig ez is hozzátartozik az üzleti sikerhez és a kiegyensúlyozott élethez.

Szilágyi Gábor interjú - Remind - tudatosság

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu online magazin

Hogyan jelenik meg a tudatosság a te életedben?

Későn érő típus voltam, sokáig sodródtam az élettel és egy nagy krízisre volt szükségem ahhoz, hogy elkezdjek gondolkodni ezen. 40 után előbb vagy utóbb, de mindenkiben megfogalmazódik a kérdés, hogy miért vagyok itt. Jó-e az, amit csinálok, egyáltalán azt csinálom-e amit szeretek? Szeretek reggel felkelni az ágyból vagy megint csak túl akarok lenni egy napon? Ma már azt tanítom a gyerekeimnek, hogy ne akarjanak túl lenni minden egyes napon, mert nagyon hamar vége lesz. Idő kell persze ahhoz, hogy felértékelődjenek a napok.

21 éve vagyok vállalkozó, 16. éve vagyok a Lizzy Card társtulajdonosa. A mai napig az újítás iránti vágy hajt, motivál, ha valamit jobbá tehetek. Két évvel ezelőtt viszont meghalt az egyik üzlettársam, rá egy évre meghalt a másik üzlettársam is, nem sokkal később pedig én is nagyon beteg lettem. A covid, a válság, a cégmenedzselés, az üzlettársaim elvesztése után pedig szó szerint összeomlottam mentálisan és fizikailag is. 17 kg mínusz, téves jövőkép és számos testi tünet árnyékolta be ezt az időszakot.

Mi volt az, ami átlendített ezen a mélyponton?

Dolgozott bennem az életösztön és közel az 50-hez pontosan tudtam, ilyen mélyről segítség nélkül nem fogok tudni belátható időn belül felépülni. Megoldásfókuszú embernek tartom magam, felkerestem egy szakembert, terápiára jártam, megtanultam meditálni, különböző légzéstechnikákat sajátítottam el, minden nap másfél órát sétáltam, hogy csökkentsem a stresszhormonokat a szervezetemben. Elhatároztam, hogy kezembe veszem a sorsomat. A terápiát befejeztem, a mindennapokba viszont sikerült beépíteni azokat a tudatos eszközöket, amivel válságban és bizonytalan külső környezetben is kiegyensúlyozott tudok maradni.

Szilágyi Gábor - interjú - Halmai Zsófia

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu online magazin

A PlanAll tulajdonképpen évek óta segíti az embereket a tudatos tervezésben.

Ez a fordulópont tavaly történt, a PlanAll ekkor már több mint hat éves volt. Benne volt a tudatosság, hiszen akkor tervezel, ha van célod, amit meg akarsz valósítani, de nem mondtuk ki, hogy a tudatosság a fő missziónk. A PlanAll és a Remind Magazin szorosan összefügg, a majd 200 oldalas, negyedévente megjelenő bookazine viszont sokkal több teret és lehetőséget ad arra, hogy fontos témákat körbejárjunk, fontos üzenetek jóval nagyobb közönséghez eljuttassunk. Aki pedig meg szeretné valósítani a magazinban olvasottakat, annak pedig ott vannak a tervezők. Az eladási számoknál sokkal büszkébbek vagyunk azokra, akik egy egész évet végig terveznek velünk, de jól tudom, hogy a legtöbb embernél január végéig sem tart ki a lendület. Többek között ezért is hoztuk létre az évente kétszer megrendezésre kerülő PlanAll Day konferenciát, ami a magazin megjelenésével párhuzamosan körbejár egy nagyon fontos témát, ismert és hiteles szakértők segítségével.

Az első konferencián 500 ember előtt meséltél a traumádról. Biztos vagyok benne, hogy nagy bátorság kellett hozzá!

Fontosnak tartottam, hogy ezt megtegyem, hiszen pont azért hiteles a misszióm, mert végigjártam ezt az utat. Motivált a gondolat, hogy ha magamon tudtam segíteni, hátha tudok másnak is. Nem vagyok szakértő, de össze tudom hozni azokat az embereket, akikre érdemes figyelni. Ezután villámgyorsan jött a magazin, a konferencia és soha ennyiszer nem kérdezték még meg tőlem, hogy teljesen elment-e az eszem, hogy print kiadványba fektetek. Üzletember vagyok és a misszió fontos része a kiadvány, de ez csak egy pillére annak a mozgalomnak, ami a gondolatiság köré épül.

László Krisztával, aki korábban a Marie Claire főszerkesztője volt, nagyon egymásra találtunk örült a felkérésnek és a Magyarországon unikálisnak számító tematikának is. Lelkes emberek dolgoznak szenvedéllyel a kiadványon, minden percét imádjuk a munkának.

Hitet tettem amellett, hogy a tanulásba, az önfejlesztésbe érdemes a legtöbb energiát fektetni, a PlanAll brand alá tartozó termékek pedig abban segítik az embereket, hogy tegyenek magukért. Nyilvánvalóan az embereket nem lehet irányítani, mi is csak lehetőséget, hatékony eszközt kínálunk a változáshoz.

Szilágyi Gábor - interjú - remind magazin 2023

A sztereotípiák miatt férfiként még nehezebb erről beszélni. Vissza tudsz emlékezni arra, hogy milyen érzés volt akkor színpadra állni?

Ez egy nagyon fontos kérdés. A férfiak sokkal hátrébb vannak ebben, inkább megbetegszenek, semmint a mentális egészséggel foglalkozzanak. Nekem is számos testi tünetem volt. Megszoktuk, hogy a lelki dolgokról csak a nők beszélnek, a pasik pedig kemények, mint a vídia, de miért ne lehetne a mentális erő is menő? A körülöttem lévő emberek többsége megdöbbent, amikor megtudta, hogy terápiára járok, holott az egyik legkeményebb dolog őszintén tükörbe nézni és szembenézni a problémákkal. A terápia pedig egy eszköz arra, hogy jobban megismerd magad és könnyebben elérd a kitűzött céljaidat. Nemhogy nem ismerjük magunkat, de a múlt sérelmeiből, hiedelmeiből felépített korlátok miatt alig találkozunk valódi önmagunkkal.

Extrovertált embernek tartom magam, a beszélőkémmel sincs gond, B2B környezetben pedig számos előadást tartottam az elmúlt 21 évben, abban viszont érzem a bátorságot, hogy minderről 500 ember előtt, őszintén beszéltem, hiszen ez egy vallomás volt. Csak olyan traumát lehet közönség elé vinni, amit már feldolgozott az ember, én pedig biztos voltam benne, hogy ezen már túl vagyok, ahogyan abban is biztos voltam, hogy inspirálni szeretném az embereket. Erősebb volt bennem ez a vágy, mint a sztereotípiáktól való félelem. Mindennél jobban el akartam mondani, hogy ki lehet jönni belőle, mert abban is biztos vagyok, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a közelmúltban hasonló cipőben járt. Ma már tudom, hogy olyan elvárásokat támasztottam saját magammal szemben, amilyen nehéz terheket nem szabadna cipelni.

Férfiként sem könnyű felvállalni a sebezhetőséget, de mi a helyzet cégvezetőként?

Az üzleti életben itthon Magyarországon nem jellemző, de ha jó csapatot akarok építeni – márpedig ez eltökélt szándékom -, akkor a kollégáknak is meg kell mutatni, hogy én is csak egy ember vagyok, nekem is vannak mindennapi problémáim, én is ugyanúgy hibázhatok, az a fontos, hogy tanuljunk belőle.

Nehéz felvállalni és még nehezebb jól felvállalni a sebezhetőséget, úgy hogy az ne legyen visszás. A cégvezetők többsége három éve menedzseli válságban a cégét. Meg kell tartani a távolságot, de meg kell mutatni a vezető emberi mivoltát is.

Szilágyi Gábor - Remind magazin - mentális erő

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu online magazin

Mikor kezdted el eszerint a tervezhetőség szerint élni az életed?

Azért kezdtem el foglalkozni a tervezhetőséggel, mert nagyon gyenge voltam benne. Meg akartam tanulni, hogy mi kell a jó tervezéshez, elkezdtem követni az ehhez kapcsolódó trendeket. A tervezés területén magamat is egy felfedezőnek tartom, szeretek kipróbálni új eszközöket, módszereket. Szeretném hatékonyabban szervezni az életemet, pontosan azért, mert abban a korban amiben vagyok, már tudatosan látom, hogy még nagyon sok szuper dolog jöhet, de már csak limitáltan. Nem akarom öregíteni magam, de 50 év már mögöttem van.

Többet kellene kihozni egy napból és jobban kellene egy napot értékelni mert ez a legkisebb, amit mi mérünk, a legkisebb egység, amiben gondolkodunk és nem mindegy hogyan telik. Amikor elkezdtük a PlanAllt, akkor azt mondtuk, hogy egy olyan márkát, olyan tervezőtípust szeretnénk csinálni, ahol picit rámutatunk ezekre a dolgokra és lehetőséget kínálunk a rendszeres önreflexióra. Amíg nem próbáljuk ki, nem értjük milyen fontos a visszatükrözés. A katonaság alatt én például vezettem naplót – a túlélésre játszottam, úgy gondoltam, hogy így könnyebb. Hihetetlen élmény visszaolvasni, hogy az akkori Szilágyi Gábor hol tartott gondolatilag.

Az utolsó részletig, mindent megtervezel?

Ennyire azért én sem vagyok erős benne, ha nem is minden nap, de rendszeresen átgondolom a céljaimat. Engem is inspirálnak olyan kiadványok, kezdeményezések, mint például a YearCompass, amely segít visszanézni, hogy honnan hova jutottunk egy év alatt. Ha leírod rájössz, hogy mennyi minden tud történni, ami felett egyébként könnyű elsiklani. Szeretném bölcsebben felhasználni az előttem lévő időt, ebben pedig a párom is abszolút partner, ő a longevity rejtelmeiben mélyedt jobban el. Szeretnénk még sok időt közösen, jól eltölteni.

Ma már sokkal engedékenyebb vagyok magammal, ha úgy érzem arra van szükségem, megengedek magamnak másfél óra bambulást, nem kelek fel minden reggel 6-kor, hogy jógázzak. Nem szeretném korlátozni magam, nekem is vannak kilengések, az a fontos, hogy visszatérj.

Idén 41 éves a Lizzy Card. Mit gondolsz, minek köszönhető, hogy a cég időről időre jól reagált a különböző gazdasági kihívásokra és a folyamatosan változó vásárlói igényekre?

A Lizzy Card több mint négy évtizedes története alatt szinte nincs olyan dolog, ami ne változott volna a rendszerváltástól kezdve a digitalizáción át egészen a tulajdonosi szerkezetig. Nyitottság, alkalmazkodás és önreflexió nélkül nem működött volna. Fel kellett ismerni, hogy a képeslapok már nem relevánsak az életünkben, ahogyan azt is, hogy mikor jött el az idő a staféta átadására. Második generációs tulajdonos vagyok, a Lizzy Card konkurensét vezettem, amikor az akkori tulajdonos megkeresett, hogy ő már fáradtabb, bennem viszont úgy látja megvan az a dinamizmus, ami jobbá teheti a céget. Ma már nekem is van egy 9 évvel fiatalabb tulajdonostársam, Bozsán Dávid, akivel kölcsönösen motiváljuk egymást és nagyon harmonikus az együttmükodésünk.

Nyilvánvalóan egy nagyon nehéz év az idei, amit lát a Lizzy Card, lát a PlanAll és lát az összes vállalkozás. Ilyenkor kell nagyon határozottnak lenni és szükség van a jó társakra, akik ugyanúgy akarják a közösen kitűzött célt, kell a vezető, akit elfogadnak, akinek a víziójához csatlakozni akar a csapat és kell a szenvedély is, ami nélkül nem is érdemes szerintem belevágni.

Cégvezetőként nagyon büszke vagyok arra, hogy a kollégáimmal együtt itt vagyunk a piacon, hiszen az elmúlt 20 év alatt összesen nem volt annyi probléma, mint az elmúlt 3 évben. A magánéletben pedig arra, hogy megtaláltam azt a missziót, amiért érdemes reggel felkelni, amiért érdemes dolgozni, ami feltölt, amikor ezzel foglalkozom és ha nem fizetnének érte, akkor is örömmel csinálnám.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!