A benzingőz és az autók izgalmas világa már gyerekkorában teljesen elvarázsolta, hét éves kora óta volt biztos abban, hogy egyszer ő is autóversenyző lesz.
Akkoriban még csak a nagybátyjának szurkolt a kordon mögül, akitől később az első saját négykerekű járgányát is kapta. Ezen a gokart technikájára épült, vaskeretes autón tanult meg vezetni Himesházán, egy Pécs melletti kis településen, ma pedig a BRC Hyundai Squadra Corse pilótájaként küzd a WTCR bajnoki címért.
A két történet között közel harminc év telt el, amit a kitartás, az akaraterő és az alázat jellemzett – és jellemez a mai napig. Nem csak a közben nemzetközi túraautózás toppilótájává érett Michelisz Norbi oldaláról volt minderre szükség, de a család részéről is. Michelisz Norbi szerint nincs titok, a befektetett munka mindig megtérül, csak ki kell várni, amíg sorra kerül az ember. Négy versenyhétvégével a bajnokság vége előtt úgy tűnik, minden esély megvan arra, hogy most ő kerüljön sorra. Michelisz Norbival beszélgettünk.
Hol tart most a 7 éves Michelisz Norbi álma?
Ha belegondolok abba, hogy a gyerekkori álmom arról szólt, hogy egyszer igazi versenyautóval versenyezhessek, most pedig magasan jegyzett, nemzetközi bajnokságban futamgyőzelmekért küzdhetek és a legfőbb célom a világbajnoki cím megszerzése, azt mondhatom, hogy viszonylag előrehaladott állapotban van ez az álom. Autós szakágakban én lehetek az első magyar pilóta, aki először bajnoki címért küzd egy nemzetközi, FIA által szervezett eseményen. Ez mindenképpen megtisztelő számomra és mutatja azt is, hogy szakmailag milyen messzire jutottam.
Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu
Jelenleg a WTCR túraautó-világkupa összetett pontversenyének második helyén állsz, hogyan értékeled az idei szezont?
Az idei szezon azt gondolom, hogy abszolút pozitívan értékelhető. Az eddigi hat versenyhétvégén harminc futamból kettőt megnyertünk, négy állomással az idény vége előtt pedig 207 ponttal a második helyen állok az argentin Esteban Guerrieri mögött. Elérhető távolságban van a dobogó legfelső foka, nagyon várom, hogy újra folytathassam a harcot a kupa megszerzéséért. A nyári szünetben legalább tíz olyan nyilatkozatot hallottam a mezőny tagjaitól, hogy szeretnék megnyerni a bajnokságot és nem gondolom, hogy a bajnoki cím csak a jelenlegi dobogósok között dőlhet el, viszont erős autónk és kiváló hátterünk van.
Mik azok a kritikus pontok, amelyekre a hátralévő időszakban kiemelten kell figyelned?
Technikai sportoknál az ember sokszor a technikára, a körülményekre és a szerencsére van utalva. Ahhoz, hogy valaki ilyen szinten bajnokságot nyerjen, jó időben kell jó helyen lenni, mellette pedig nagyon sokat kell dolgozni. A sikerhez itt sincs titkos recept, én elsősorban abban hiszek, hogy a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét, csak kitartónak kell lenni és ki kell várni azt a pillanatot, amikor az ember sorra kerül. Ezen az út mentén próbálom én is terelgetni a saját pályafutásomat. Amire ezen felül kiemelten kell figyelni, az a hozzáállás és a csapatban való gondolkodás képessége, muszáj néha más igényeihez is alkalmazkodni. Bármennyire is úgy tűnik, hogy autóversenyzőként egy pilóta saját maga felel a sikerért, a háttérben valójában több tucat emberből álló háttérstáb dolgozik vele együtt azon, hogy elérje a célját.
Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu
Mikor érezted először azt, hogy sorra kerültél?
Először akkor, amikor lehetőséget kaptam, hogy valós versenypályán is vezessek, aztán akkor, amikor már egy versenyhétvégén versenyezhettem a magyar bajnokságban, a következő pedig az volt, amikor gyári versenyző lettem 2016-ban. Ekkor éreztem azt, hogy ez már egy olyan lépcsőfok, amit egyrészt szakmailag nagyon nagyra értékelek, másrészt ha már semmi más nem történik velem szakmai oldalról, akkor is ez egy olyan szint, amire büszke lehetek.
Az utolsó versenyhétvége előtt milyen stratégiai változtatást tartasz elképzelhetőnek?
Ez nyilván annak a függvénye, hogy hogyan állok majd. Ha olyan helyzetben leszek, hogy 50 ponttal vezetem a bajnokságot, akkor valószínűleg egy óvatosabb hozzáállás lesz a kifizetődő, ha viszont nagyobb mértékű lesz a lemaradásom, mint amit én szeretnék, akkor valószínűleg aránytalanul nagy kockázatot kell majd vállalnom ahhoz, hogy az utolsó esélyt is megragadjam.
Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu
A hozzáállás kérdése már többször felmerült.
Ahhoz, hogy egy adott területen kiemelkedő sikereket érj el, elengedhetetlen a tehetség, viszont önmagában ezek az adottságok semmit sem érnek. Mindig van olyan terület, ahol fejlődhetsz, ehhez viszont alázatra és nyitottságra van szükség.
Az én esetemben fejlődési terület lehet például a mérnökökkel való kommunikáció, vezetéstechnika, helyzetfelismerő képesség – mindig vannak olyan dolgok, amiken lehet javítani. A legsikeresebb versenyzők, sportolók pont abban különböznek a többiektől, hogy minden ilyen apró részletre odafigyelnek és mindig keresik a lehetőséget a saját személyes fejlődésükre. Ez egy állandó folyamat, aminek soha nem lesz vége.
A külső vagy a belső elvárás nagyobb?
Az esetek többségében a saját magam által támasztott elvárások nagyobbak, de vannak olyan helyzetek is, amikor úgy érzem, hogy a környezetem vár el tőlem olyan dolgot, amit én nem érzek életszerűnek. Mindig is olyan típus voltam viszont, aki szereti folyamatosan magasabbra tenni a lécet. Valószínűleg soha nem leszek addig semmivel maximálisan elégedett, ameddig meg nem nyerem a bajnoki címet. Értékelni tudom a lehetőségeket, de a következő pillanat, amikor újra elkezdek majd azon gondolkodni, hogy pontosan hol is tartok, akkor lesz, amikor bajnok leszek.
Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu
A mentális vagy a fizikai felkészülés jelent nagyobb kihívást?
A nagyon jók abban különböznek a jóktól, hogy azt a bizonyos maximumot pont abban a pillanatban tudják nyújtani, amikor ennek és a kiemelkedő teljesítménynek jelentősége van. Ez azt gondolom, hogy mentálisan sokkal nagyobb megterhelést jelent, amire egy pilótának külön fel kell készülni.
Hogyan készültél arra, hogy a versenyeken mentálisan is a maximumot tudd nyújtani?
2010 környékén éreztem azt, hogy egyre nagyobb figyelem övezi a versenyzésemet, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb lett a nyomás. Sportpszichológus és különböző autogén tréningek segítettek abban, hogy a lényegre tudjak fókuszálni. Egy bizonyos szint fölött, pontosan azért, hogy kulcs pillanatokban is fókuszált tudj maradni, szerintem muszáj különböző technikákat elsajátítani.
Mit jelent számodra a vezetés?
A vezetés a mai napig elsősorban örömforrást jelent számomra. Mindig is szerettem másokkal összemérni magam, az pedig, hogy ezt egy olyan területen tudom megtenni, mint az autóversenyzés, ami egyébként is az egyik legkedvesebb időtöltésem, fantasztikus érzés.
Sokáig egy elég erős kettősség jellemezte a versenyzésemet, mert azt éreztem, hogy ezt nagyon szeretném csinálni, azt viszont nem tudtam felmérni, hogy én most ebben mennyire vagyok jó. Biztos voltam viszont abban, hogy ez nekem örömet okoz, semmi más nem érdekelt annyira, semmi más nem volt, amit annyira élveztem volna, mint az autóvezetés.
Tudom, hogy mennyien szeretnének autóversenyzők lenni, de nincs rá lehetőségük vagy azért mert nem olyan anyagi helyzetű családba születtek vagy azért mert nem volt szerencséjük és ilyenkor mindig arra emlékeztettem magam, hogy én milyen kitüntetett helyzetben vagyok. Többek között ezért is hoztuk létre Bári Dáviddal közösen a M1RA verseny csapatot, hogy a fiatal tehetségeknek is minél több lehetőségük legyen a versenyzésre.
Hogyan tudod összeegyeztetni a versenyzést és az apaszerepet?
Az elmúlt két évben nagyon sokat változott az életem. Két gyönyörű kislányom született, a feleségemmel most járunk az új családi fejezet közös megismerési időszakának közepén. Ilyenkor érzed először például nyaralásról hazaérve, hogy jó lenne elmenni valahova pihenni (nevet – a szerk.). Szakmai szempontból a felkészülés nyilván nehezebb és időnként több szervezést igényel, de mindezzel együtt is egy borzasztó élvezetes időszak, a támogatás pedig, amit a családomtól és a feleségemtől kapok, a mai napig inspirál arra, hogy bebizonyítsam, el tudom érni a kitűzött célt!
