Gerendai Károly: 16 évesen úgy döntöttem, hogy a saját kenyerem eszem

A rendszerváltás után szeretett volna egy jó helyet, ahol nyáron a fiatalok összejöhetnek – a Sziget Fesztivál ma Európa egyik legjelentősebb zenei fesztiváljaként nemzetközi szinten is megkerülhetetlen. Eltelt bő egy évtized és hiányolta a csúcsgasztronómiát a magyar piacról – a Costes kapta itthon az első Michelin-csillagot. Szenvedélyes utazóként meggyőződése, hogy a tengerparti miliő nem a sós víztől függ – 2016-ban a Lupa Beach is megnyitott.

Gerendai Károly egyszerre üzletember, kultúraszervező (tevékenységéért 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta), szenvedélyes gyűjtő, gasztro-fanatikus, férj és édesapa. Habár a Sziget Fesztivál stafétáját már átadta, annyi ötlet vár még megvalósításra, hogy nyugdíjba egy jó ideig még biztosan nem készül. Még mindig érzelmi alapon dönt, saját magát nemzetközi mércével méri, de nem csak a gigaprojektek megvalósításában találja meg a kihívást. Gerendai Károllyal beszélgettünk.

Ki lehet szállni egy mókuskerékből vagy át lehet szállni egy másikra?

Igen, de nálam az elején még semmi nem mókuskeréknek indult. Mindig is olyan projektekkel foglalkoztam, amiket nagyon szerettem csinálni. Ha egyetlen olyan vállalkozásod van, ahol a hobbid és a munkád nem válik külön, már akkor sem könnyű megtalálni a megfelelő egyensúlyt munka és szabadidő között, én viszont mindig is hajlamos voltam párhuzamosan több ötlet megvalósításán dolgozni, ezért rendszeresen túlvállaltam magam.

Egy ideig működött, hogy egyre kevesebbet alszom, egy idő után viszont már nem tudtam honnan lecsípni időt. Bár hamar hozzászoktam a napi 5 óra alváshoz, de ahogy öregszem már ezt is egyre kevésbé tolerálta a szervezetem. Napi 16-18 óra munka mellett is mindig időhiányban szenvedtem és egyre többször éreztem azt, hogy értékteremtés helyett csak tűzoltást végzek és nem vagyok sem az elvégzendő feladatok, sem pedig a magam ura. Be kellett látnom, hogy egész egyszerűen túlvállaltam magam. Munka, család, barátok, új kihívások – azt éreztem, hogy lassan már sehol sem tudok megfelelően teljesíteni. Fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy miként lehetne átszervezni az életem, hiszen eredetileg azért kezdtem bele ennyi mindenbe, mert úgy éreztem ehhez is, meg ahhoz is kedvem van, örömem lelem bennük, de a végén valahogy mégsem éreztem jól magam a bőrömben, mert túl sok mindent akartam egyszerre.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mindezt úgy, hogy egy extra adag bizonyítási vággyal indultál el 16 és fél évesen.

A családom nem nézte jó szemmel, hogy a suli mellett rendezvények és koncertek szervezésével foglalkozom. Azt gondolták ez nem rendes munka, így nem viszem majd semmire, nem lesz egzisztenciám, ezért egy napon a szüleim és köztem elhangzott a klasszikus “ameddig a mi kenyerünket eszed…” beszélgetés, én pedig 16 és fél évesen erre válaszul inkább úgy döntöttem, hogy mostantól a saját kenyerem eszem. Azt hiszem akkor kezdték elhinni, hogy tényleg valamire vihetem, amikor 22 évesen először láttak az esti híradóban.

Mikor érezted először, hogy lassan át kell adnod a stafétát?

25 évig voltam a Sziget szervezőiroda első számú vezetője, de már jóval korábban, kb. a huszadik fesztivál idején kezdtem egyre inkább azt érezni, hogy már nem tudok eleget hozzátenni a rendezvényeinkhez. Ami újító ötletem volt, azt addigra nagyjából mind megvalósítottam és a napi rutin már nem jelentett olyan kihívást, ami megfelelően inspirált. A másik oldalról pedig azt vettem észre, hogy már nem ismerem eléggé a fellépőket, nem igazán értem a mai fiatalok gondolkodását ahhoz, hogy én legyek az első számú döntéshozó, egy ennyire a trendekre érzékeny közegben. Frusztrált, hogy a rendezvényszervezésben már nem találom azt az örömöt, azt a pluszt, amiért belekezdtem, közben pedig nem jut elég időm és energiám az új ötleteim megvalósítására, amelyek viszont továbbra is lendületet adtak.

Mi alapján döntesz egy új projekt mellett?

Még mindig alapvetően érzelmi alapon döntök, de azért nem megyek fejjel a falnak. Ha egy ötletben látok fantáziát, van benne számomra kihívás és van benne potenciál is, akkor megpróbálom megtalálni a megfelelő embereket, akikkel meg tudom az elképzeléseimet valósítani. Sokszor kezdtem olyasmibe, amiről leginkább csak elképzelésem volt, de tapasztalatom nem. Az ilyen helyzetekben elengedhetetlen, hogy jó szakemberekkel vegyem körül magam. Az utazási élményeim is sok inspirációt adtak. Általában először csak érdeklődőként közelítettem a dolgokhoz, aztán valami bennem motoszkáló hiányérzet motivált egy-egy ötletem megvalósítására. Talán pont ez a más szemszög, hogy elsősorban nem vállalkozói attitűddel, hanem a fogyasztói igényem megfogalmazásával közelítettem a dolgokhoz, lehetett a kulcs ahhoz, hogy több területen is újszerű és sikeres projekteket tudtam megvalósítani.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

22 évesen ez magát a fesztiválozás fogalmát jelentette, 38 évesen gasztro-úttörőként a hazai fine dining scéna megteremtését, 46 évesen a karibi hangulatot és a felhőtlen pihenést Budapesttől néhány kilométerre.

Igen, fiatalként a koncertek és a közösségi programok vonzottak leginkább. Huszonévesen, nem sokkal a rendszerváltás után, nem tudtunk nyáron hova menni, még a fesztiválozás fogalma sem volt itthon ismert, amikor megszerveztük az első Diákszigetet. Fine dining éttermet is azért nyitottam, mert étterembe járó felnőttként, kifejezetten hiányzott nekem Budapestről a világszínvonalú gasztronómia. Mindig azt néztem, hogy fogyasztóként mi hiányzik nekem a hazai piacról. Általában az álmaimat valósítom meg és kifejezetten motivál, ha valami olyan dolgot hozhatunk létre a csapatommal, ami még itthon újdonságnak számít. Most épp ilyen kihívás számomra a beachkultúra meghonosítása, ami a világ más tájain jól működik, de itthon eddig nem volt elérhető. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem a sós víztől olyan jó a tengerpartok miliője. A többi kellék, a homokos parttól, a pálmafán át, a koktélbárokig, viszont itthon is megvalósítható. Ezek a képeslapokat idéző kellékek, a nyári napsütésben ugyanazt az atmoszférát tudják megteremteni a Lupa-tó partján is. Ha valamibe belekezdek, akkor abban igyekszem magasra tenni a lécet, próbálom nemzetközi mércével mérni a teljesítményem.

Hogyan állsz most a munka-magánélet egyensúlyával?

Most az a furcsa, szokatlan helyzet állt elő, hogy a családban nekem van a legtöbb szabadidőm. Számos megkeresést kapok jobbnál jobb üzletnek kikiáltott befektetési ötletekkel, de alapból elutasítom az ilyen megkereséseket, mivel nem akarok semmi olyasmivel foglalkozni, amiben csak a jó üzleti lehetőség a vonzó, viszont nem érdekel és nem kötődőm érzelmileg is hozzá. Szerencsére már megvan a megfelelő egzisztenciám, nem kell az foglalkoztasson, hogy legyen még egy kicsivel több pénzem. Én is szeretek jól élni, jókat enni vagy messzi helyekre elutazni, de nem akarom, hogy az irányítson, mivel és hogyan kereshetek többet – próbálok csak arra időt és pénzt szánni, ami érdekel. Meg kellett tanulnom tudatosan gazdálkodni az időmmel, mert az még a pénznél is nagyobb kincsnek bizonyult.

Melyik most a leginspirálóbb projekted?

A Lupa Beach fejlesztése a mai napig inspirál. Habár 2016-ban nyitottunk, még mindig egy nagyon izgalmas, dinamikusan fejlődő történet, ami évről-évre egyre jobb lesz és még bőven van bennem ötlet, ami megvalósításra vár.

A gasztronómia területén is van több folyamatban lévő projektem. Van, ahol az első lépéseket már megtettük és van, ami még csak terv szintjén létezik. Nem unatkozom, mert már most is több üzlet megvalósítása fut párhuzamosan. Azt hiszem ez életkori sajátosság is, de ma már fontosabb számomra, a színvonalas vízparti kikapcsolódás vagy a finom ételek, mint a fesztiválozás. A strand üzemeltetés még nekem is új kihívás, de a gasztronómia világban már eléggé elmélyültem és megismertem annyira, hogy látom, mely szegmensek lehetnek azok, ahol még van értelme valami újat létrehozni.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mint például a Costes első külföldi egysége, méghozzá Kínában?

Az első külföldi Costes étterem megnyitása nem csak a kínai lokáció miatt jelent hatalmas szakmai kihívást. A Hajnan sziget mellett épülő mesterséges, virág alakú földnyelv, a dubai pálmánál kétszer nagyobb Ocean Flower 150 csúcskategóriás étteremnek ad majd otthont. Ezek közül 50 a világ minden tájáról érkezik majd, a közép-európai régióból viszont egyedül a Costest kérték fel.

A mindössze 21 férőhelyes Rumour by Rácz Jenő is egy nagyon izgalmas, innovatív koncepció lesz a hazai gasztro-scénában. Bár ez is csúcsgasztronómia, de nagyon más típusú étterem lesz, mint amiket eddig csináltunk. Az év második felében, a Világevő néven közismert Jókuti Andrással is indul egy közös projektünk, de ez nem fine dining hely lesz, hanem kifejezetten a széles közönségnek szól. A Nudli névre hallgató étterem, megpróbálja a tradicionális magyar tésztaételeket, kimagasló minőségben, de elérhető áron kínálni a belvárosban.

A fiókban lévő ötleteimről most nem beszélnék még, de az új sztorik mellett, még persze ott vannak a korábban elindult, de ma már önjáró vállalkozásaim és befektetéseim is, mint a Budapest Park, a Wamp dizájnvásár, az Óriáskerék, a Dorsum Informatikai Zrt, vagy az Akvárium klub. Ezek már általában nem az én ötleteim voltak, hanem csak bekapcsolódtam valaki más ötletének a kivitelezésébe, de vonzó kihívásnak éreztem, hogy hozzá tudok-e valamit tenni, tovább tudom-e fejleszteni az eredeti elképzeléseket. Ezekkel napi szinten már egyáltalán nem foglalkozom, csak a stratégia alkotásba szoktam néha beleszólni.

Hány gigaprojekt van még benned?

Nem azt nézem, hogy valami gigaprojekt vagy nem, a kis dolgok is sokszor nagyon izgalmasak lehetnek. Sokan gondolják azt tévesen, hogy hozzám csak nagy dolgok köthetők, de az nem igazán fontos szempont számomra, hogy egy projekt minél nagyobb legyen – sokkal inkább az alkotás, az értékteremtés és a személyes érdeklődésem motivál.

Számtalan sikertörténet megvalósítása fűződik a nevedhez. Mi jelenti ma Gerendai Károly számára a kihívást?

Érdekes kérdés, hogy mitől válik valami kihívássá. Talán attól, ha feszegeted a határokat, ha le tudod győzni a saját korlátaid, ha meg tudod haladni a korábbi teljesítményed. Ugyanakkor a hétköznapokban nekem az is kihívást jelent, ha be kell kapcsolnom egy számítógépet, mert annyira technikai analfabéta vagyok, hogy az már közröhej tárgya az ismerőseim körében.

Az életemben már többször túlvállaltam magam, ezt a hibát még egyszer már nem szeretném elkövetni. A munka és a magánélet közötti egyensúly is folyamatos kihívást jelent, hiszen a legtöbb esetben nem munkaként tekintek az előttem álló feladatokra. Viszont ma már tudom, hogy nem kell mindent bevállalni, a legrosszabb, ami történhet, ha elmegy nélkülem a hajó. De már azt is megtanultam, hogy mindig jön majd egy másik. Mindenesetre ahhoz még van elég ötletem és célom, hogy egy darabig még biztosan nem megyek nyugdíjba.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Említetted, hogy az innováció hajt, a magánéletedtől viszont ezt olyannyira távol tartod, hogy még email címed sincs.

Nem csak saját email címem nincs, de a közösségi oldalakat is tudatosan zártam ki a mindennapjaimból, ahogy a mindenféle mobil applikációk vagy a számítógépes játékok is kimaradtak az életemből. Hagyományos naptárat használok és excel táblát sem vezettem soha. Nagyon sokáig nem volt még mobiltelefonom sem, mert nem akartam mindig elérhető lenni. Van bennem egy fura kettősség a technológiai fejlődés kapcsán. Vállalkozóként semmi bajom nincs azokkal az eszközökkel, és lehetőségekkel, amik az utóbbi időben megjelentek például a kommunikáció területén – még azt is merem mondani, hogy ebben is inkább innováció párti vagyok. Ha például bármelyik vállalkozásomat megnézed, akkor azt lehet látni, hogy arra ösztönzöm a kollégákat, hogy használjuk ezeket a lehetőségeket, sőt, ha tudunk igyekezzünk az élen járni ezen a területen is.

A legtöbb esetben arról szólnak az új technológiák, hogy könnyebbé, hatékonyabbá és sikeresebbé tegyék, amiket csinálsz, csak én már nem akarok alkalkalmazkodni, újabb és újabb eszközök használatát megtanulni. Én már a manapság oly divatos filmsorozatokkal sem tudok mit kezdeni, olyan filmet nem szívesen kezdek el nézni, aminek ma nem jutok a végére. Mondjuk tévét már több mint 10 éve egyébként sem nézek. Se a celebek, se az influencerek nem hiányoznak igazán az életemből. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy nem lehet párhuzamos világokban élni, ha ezt az öreges tempót választom, akkor hamar lemaradok és érvénytelenné válnak a gondolataim. Ma az okostelefon és általa a kezünkben tartott virtuális világ lett a való világ, és aki ebben nincs képben, az menthetetlenül lemarad. Ezen sokan a korosztályomból meg vannak botránkozva, de szerintem meg így normális.

Elfogadom, hogy ma a világ jelentős részének ez jelenti a mindennapi valóságot és azt is, hogy ehhez a vállalkozások szintjén alkalmazkodni kell. Ha te ebben a világban is valamit létre akarsz hozni, akkor el kell fogadni a játékszabályokat, sőt lehetőség szerint diktálni kell őket. Tudatosan mondtam le egy csomó dologról, de cserébe nyertem némi időt, energiát, amit arra tudok fordítani, amivel éppen foglalkozni szeretnék. Ezzel együtt persze azt is el kellett fogadnom, hogy hamar elszáll felettem az idő, ezért időben meg kell találnom azokat a fiatal és lelkes menedzsereket, akik kellően képben vannak és akiknek át merem adni a karmesteri pálcát.

Vezetőként ezt a kettősséget hogyan tudod kezelni a mindennapokban?

Az elején azt gondoltam, hogy előnyömre fog válni, hogy kívülről tudok ránézni bizonyos dolgokra, kiszakadok a pörgésből, próbálok a lényegre koncentrálni és ezáltal rendszer szinten tudok majd gondolkodni és tervezni. De hamar rá kellett jönnöm, hogy ez illúzió, csak magyarázom a bizonyítványom, és valójában tudás és tapasztalat nélkül nem jutsz messzire.

Nehéz dió, mert egy vezetőnek fontos, hogy legyen határozott elképzelése arról, amit csinál – meg úgy általában a világról és arról, hogy merre halad -, mert kellenek stabil, biztos pontok, hiszen ahhoz képest fogsz tudni döntéseket meghozni és tovább építkezni. Ha egyébként is bizonytalan vagy egy csomó mindenben, nem fogsz tudni határozott döntéseket hozni, biztos irányokat kijelölni. Ha viszont nem tudod megmondani, hogy merre menjünk, akkor már nem vagy alkalmas vezetőnek. Ebben nekem is romlik a helyzetem, egyre több mindenben vagyok bizonytalan – ami lehetne egy érési folyamatnak is gondolni, hiszen az elején azt hiszi az ember, hogy mindent tud, aztán pedig rájön, hogy szinte semmit-, de itt valószínűleg nem csak erről van szó. Korábban azt gondoltam, hogy annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy egy étteremben mire van szüksége a vendégnek, nem az fog segíteni, hogy egy nap hányszor nézek rá a Facebookra vagy az Instagramra. De rá kellett jönnöm, hogy így arra sincs rálátásom, hogy azok az emberek, akiket el szeretnék érni, milyen séfeket követnek, milyen képeket nézegetnek a nemzetközi éttermekről és trendekről, aztán ezekhez mérten milyen elvárásaik vannak.

Vezetőként ezt úgy lehet sikerrel áthidalni, hogy nem félsz vagy félreállni az útból, vagy az adott terület legjobb szakértőit magad köré gyűjteni. Sokan attól is megijednek, ha a beosztottjaik jobbak náluk. Ez egy alkalmazott vezetőnél még érthető, mert félti a székét, de egy vállalkozó nem lehet a saját ellensége.

Az üzletfejlesztés mellett úgy tudom, hogy a kortárs műgyűjtés a másik nagy szenvedélyed.

A gyűjtő szenvedély és a birtoklási vágy mindig is bennem volt. Gyűjtöm a borokat, pedig nem iszom alkoholt. Komoly gyűjteményem van különleges öngyújtókból, de ma már csak elektromos cigit használok. Számtalan öltönyöm van, de alig hordom őket, hiszen a legtöbbször kényelmes viseletben lehet velem találkozni. A kortárs műgyűjtés viszont egy egészen más dimenzió. Gyönyörködtetnek, szeretem nézegetni ezeket a képzőművészeti alkotásokat. Azokat a festményeket veszem meg és teszem ki az iroda, a lakás vagy az éttermek falaira, amelyek valahogy hatnak rám. Mindegy, hogy ez a hatás egy egyszerű mosoly, egy hangulat vagy éppen csak egy pillanatra megállít és elgondolkodtat – a lényeg, hogy legyen érzelmi kötődésem hozzájuk.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

16 évesen álltál a saját lábadra – mi az a tanács, amit visszatekintve a gyermekeidnek adnál útravalóul?

Nehéz kérdés, mert amikor a fiam előállt azzal, hogy DJ szeretne lenni, nem mondhattam neki azt, hogy ebből nem lehet majd megélni, tanulj inkább tovább, hiszen közben dollármilliókat fizettem ki a nálunk fellépő előadóknak. (nevet – a szerk.). 16 és fél évesen minden szülői tiltás ellenére azért jöttem el otthonról, hogy rendezvény- és koncertszervezéssel foglalkozhassak. Ma is tisztán emlékszem arra, hogy mi volt az a két dolog, ami akkor motivált: vonzott, sőt mindennél jobban érdekelt a zene világa és borzasztóan hittem magamban. Az, hogy szeresd, amit csinálsz, a kreatív, világra nyitott gondolkodás és az innovációs képesség, azt gondolom, hogy ma is fontos dolgok, ahhoz, hogy sikeres lehess. Nem árt egy kis egészséges önbizalom sem, de azt látom ma sokan átesnek a túloldalra. Attól például kifejezetten óvni próbálom a gyerekeim, hogy az általam felépített cégekbe akarjanak a „főnök gyerekeként” beülni. Azt szeretném, hogy a saját jogukon próbáljanak valamit elérni. Drukkolok, hogy élhessék majd át a siker megérdemelt ízét, úgy, hogy kellően megdolgoztak érte. Szerencsére ma már a tudást is hatékonyabban meg lehet szerezni, nem kell egy csomó mindent a saját hibáidból megtanulni.

Az én esetemben ehhez társult még egy nagy adag bizonyítási vágy, mert láttam, hogy a családom nem hisz bennem. Nem szeretném ugyanezt a hibát elkövetni a gyerekeimmel, nem szeretném őket sem rábeszélni semmire, sem pedig lebeszélni semmi olyanról, ami őket érdekli, amiben örömüket lelik. Apaként még azt az értékrendet is fontosnak gondolom átadni nekik, hogy messze nem csak a pénztől függ, sőt még csak nem is a sikerektől vagy az elismerésektől, hogy mennyire leszel boldog. Az számít, hogy jó ember legyél, és merj álmodozni, hogy aztán legyen mit megvalósítani.