Milliós bukó lehet az ingyenes napelem pályázat

napelem pályázat 2021

2021 végén indult a pályázat, amely tetőre telepített napelemes rendszerre 2,9 millió forintot, a mellé felszerelt hőszivattyús fűtőrendszerre és egyéb energetikai korszerűsítésre akár 11,3 millió forintnyi támogatást fizet. Az eredeti tervek szerint a támogatási összeg fedezi a regisztrált vállalkozó által elvégzett, a program céljának megfelelő felújítás költségét, vagyis ideális esetben egy forintot sem kell fizetnie a tulajdonosnak.

A pályázati kifizetésekkel azonban komoly csúszást tapasztaltak a tulajdonosok, 2021 decembere óta pedig a napelemes piacon is jelentős drágulás zajlott le.

Akár milliós bukó is lehet a 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatásból

Az energiaárak növekedése, az infláció, a béremelések és a beszállítói árak növekedése miatt a napelemes piac árai is jelentősen megugrottak a pályázat benyújtási határideje óta.

A kifizetések idén januárban indultak meg, az áremelkedések miatt viszont a korszerűsítés befejezéséhez a pályázóknak önerőre is szüksége lehet.

Ennek összege Baranya vármegyében például csak napelemes telepítés esetében 50 ezer forinttól egymillióig terjedhet, míg a komplexebb, fűtéskorszerűsítési beruházásnál 2-3 milliós is lehet – számol be a BAMA.

Úgy tűnik, a helyzetet a vállalkozók is eltérően kezelik, vannak olyan cégek, amelyek egyáltalán nem vagy pedig jóval kisebb önerővel vállalják a telepítést. Egy esetleges kivitelezőváltás sem jelent feltétlenül megoldást, ilyen esetben ugyanis változhat a műszaki tartalom. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy nem egyértelmű, a pályázók hol jelezhetik problémáikat.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!