Így alakítaná át a kormány a választási törvényt

Parlament - Országház - Budapest - film

A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt – közölte a Magyar Nemzet szerdai online kiadásában.

A lapban megjelentek szerint a változtatás az önkormányzati választást megelőző egyéves időszakra vonatkozik. A tízezer lakosúnál nagyobb településeken pedig az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kellene állítania egy pártnak, ha kompenzációs listát akar állítani.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott, a Magyar Nemzet birtokába jutott törvénymódosító javaslat szerint az önkormányzati választás tavaszi időpontjához igazítaná a részletszabályokat a kormány.

Az eljárási szabályok eddig az őszi választáshoz képest határozták meg, hogy meddig lehet időközi választást tartani. Ez módosulna, tekintettel arra, hogy korábban arról döntött a parlament: az európai parlamenti választással egyidejűleg lesznek az önkormányzati választások 2024-ben.

Mindezzel egyébként a kormánypártok számításai szerint 9-10 milliárd forintot spórol az állam – emelték ki.

A módosító javaslat szerint a már kiírt választások közül azokat tartják meg, ahol a kampány már elkezdődött, tehát 50 napnál kevesebb van hátra az időpontig. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján jelenleg 15 településen várható valamilyen időközi választás, és ezek közül nyolcat biztosan megtartanak – közölték.

A törvény kihirdetésétől függően ez azt is jelentheti, hogy nem lesz időközi ott, ahol május 27-én indulna a kampányidőszak.

Ilyennek nevezték például Budapest XII. kerületét, ahol a Vágó István (DK) halála miatt megüresedett mandátum betöltéséről szavaznának a hegyvidékiek.

A lap birtokába jutott indítvány szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt.

A módosítás kiterjed arra is, hogy tízezer lakosúnál nagyobb településeken az egyéni körzetek legalább kétharmadában jelöltet kell állítania egy pártnak vagy pártszövetségnek, ha kompenzációs listát akar állítani. Ugyanez a szabály érvényesülne a budapesti kerületekben: kompenzációs listája annak a jelölőszervezetnek lehet, amely a kerületek kétharmadában polgármesterjelöltet állított.

Ez egyébként igazodik az országgyűlési választásra érvényes szabályhoz – jegyzi meg a lap. Ugyancsak szerepel a javaslatban – összhangban az országgyűlési választási mintával -, hogy a fővárosi kompenzációs listán legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint az így megszerezhető mandátumok száma.

A törvénymódosításról a Magyar Nemzet információi szerint jövő kedden szavaz majd a parlament, és az a kihirdetését követő nyolcadik napon lépne hatályba.

(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!