Itt a ráncfelvarrott Royal Oak, amit Arnold Schwarzenegger társtervezett a ’90-es években

Audemars Piguet - Royal Oak - Arnold Schwarzenegger 2023

Az Audemars Piguet legújabb letisztult, full fekete időmérője a bizonyíték, hogy 30 után minden jobb lesz… A Royal Oak Offshore Selfwinding Chronograph az Offshore vonal 30. születésnapjára készült, miközben az End of Days (Ref. 25770SN) modellt is felidézi, amit 1999-ben az azonos című akciófilm (magyarul Ítéletnap) kapcsán Arnold Schwarzeneggerrel közösen tervezett a márka.

A 43 mm-es Royal Oak Offshore Selfwinding Chronograph fekete kerámia váza és lünettája mellett a méga tapisserie számlap, illetve a fehérarany indexek és fekete nikkel bevonatú, sárga lumineszcenssel ellátott mutatók adnak dimenziót. A kronográf tachiméterjét zafírüveg védi.

Az új verzió méretben megegyezik a korábbi kiadásokkal, de a kerámia és a titánium részletek keverékének köszönhetően egy sokkal könnyebb darabról van szó, mindössze 103 gramm a súlya.

A részben cirkónium-oxid porból készült kerámia elemeit 1000 Celsius-fok feletti hőmérsékleten égetik ki. Az AP kézművesei ezután aprólékos kézi csiszolással készítik el az egyes alkatrészeket, és nyolc acélcsavarral rögzítik a lünettát a tokhoz.

Az új, limitált kiadású óra az Audemars Piguet és Arnold Schwarzenegger első együttműködésének is hódol.

Az 1999-ben bemutatott Royal Oak Offshore “End of Days” órát a színész azonos című filmjének tiszteletére készítették és nevezték el. Hogy bírja az akciót, az óra PVD-vel kezelt acélból készült, és a márka első kevlár szíjával látták el. Abból a modellből mindössze 500 darab készült, és néhány darabot a színész Inner Games Alapítványának javára adtak el. Az End of Days óra jelentette az AP hírességekkel való együttműködésének kezdetét – és elindított egy trendet az egész iparágban -, amit aztán hat további, Schwarzeneggerrel közösen tervezett Royal Oak Offshore modell követett.

Audemars Piguet - Royal Oak - Arnold Schwarzenegger eredeti

Kép: Audemars Piguet

Ahogy a korábbi modellek, az új Royal Oak Offshore is több annál, mint egy szép dísz a csuklón. Az órába a gyártó 4401-es kaliberje került, amibe egy flyback kronográfot építettek, ez a nyomógomb egyetlen megnyomásával visszaállítható és újraindítható. A szerkezet 28,800-as fordulat/óra fordulatszámot teljesít, és 70 órás minimális járástartalékot biztosít. A zafírüveg hátlapon keresztül meg is lehet nézni az oszcilláló súlyt.

Az új Royal Oak Offshore Selfwinding Chronograph-ból 500 darab készül. Ugyan nincs hozzá kevlár szíj, de két borjúbőr szíjból lehet választani: az egyik fekete sárga varrással, a másik sárga, fekete varrással.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!