Újjászületett a Corvin Áruház homlokzata

Corvin Áruház homlokzat 2023 Budapest

Corvin Palace néven, augusztus végén nyit a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló kedden ünnepélyes keretek között került le az épületről.

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságírók kérdésére elmondta, az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb részét már bérbe adták, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi terület nagyjából fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

Corvin Áruház homlokzat 2023

Kép: MTI/Balogh Zoltán

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott, a Blaha Lujza tér ellen “történelmi bűnöket” követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, az autópályányi forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

Budapest - Corvin Áruház 2023

Kép: MTI/Balogh Zoltán

A főpolgármester szimbolikusnak nevezte a városi traumák közös feldolgozását, ezek között említve, hogy a budapestiek visszakapják az áruház eredeti homlokzatát. A főpolgármester hangsúlyozta, a progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg.

Corvin Áruház újjászületett homlokzat 2023

Kép: MTI/Balogh Zoltán

(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!