A Google elkerülte az 5 milliárd dolláros gigabírságot

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2024.01.03 | Tech | Olvasási idő: 3 perc
A Google elkerülte az 5 milliárd dolláros gigabírságot

A techóriást azzal vádolták meg, hogy 2016 és 2020 között lehetővé tette az Alphabet leányvállalat számára több millió felhasználó tevékenységének nyomon követését, még akkor is, amikor az érintettek abban a hiszemben voltak, hogy privát böngészést folytattak. A keresetet még 2020-ban nyújtották be, a felperesek legalább 5 milliárd dollárnyi kártérítést követeltek, a Google azonban elkerülte a horribilis összegű bírságot.

A felperesek azt állították, hogy több millió Google-felhasználó érdekeit képviselik az ügyben – emlékeztetett rá a Reuters cikke. Azon a címen vádolták meg a techóriást, hogy lehetővé tette az érintettek tevékenységének nyomon követését, még akkor is, ha a felhasználók aktiválták a Google Chrome „inkognitó” üzemmódját, vagy abban a hiszemben voltak, hogy privát böngészést folytattak. A felperesek 2016 júniusától kezdődően, visszamenőleg legalább 5 milliárd dollár értékű kártérítést követeltek az óriásvállalattól, méghozzá az Egyesült Államok szövetségi lehallgatási és a kaliforniai adatvédelmi törvényeinek megsértése miatt.

Az ügyben végül peren kívüli megegyezés született, melynek részletei egyelőre nem nyilvánosak. Az egyezséget február 24-ig nyújtjhatják majd be, hogy a bíróság jóváhagyhassa.

A megállapodásról Yvonne Gonzalez Rogers amerikai kerületi bíró tett bejelentést a kaliforniai Oaklandben. Rogers azután napolta el a február 5-ére kitűzött tárgyalást a javasolt csoportos kereset ügyében, hogy kiderült: a Google és a felhasználókat képviselő ügyvédek közös nevezőre jutottak az előzetes egyezséggel kapcsolatosan. 2023 augusztusában Rogers meggátolta a techóriás azon kísérletét, hogy a pert elutasítsák. A bíró indoklásában kifejtette: nem egyértelmű számára, hogy a cég jogilag vállalta-e, hogy nem gyűjt adatokat a felhasználókról a privát böngészési munkamenetek során. Rogers a Google saját adatvédelmi szabályzatára, továbbá egyéb nyilatkozataira hivatkozott, amelyek az adatgyűjtési gyakorlat korlátozására engednek következtetni.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!