A Fortnite készítője Google ellen is bíróságra megy
Nemrég a Google-nek még az elmúlt huszonöt év legnagyobb amerikai trösztellenes perében kellett helytállnia, most pedig támadás érte a tech óriás internetes birodalmának egy jövedelmező szeletét.
Nemrég a Google-nek még az elmúlt huszonöt év legnagyobb amerikai trösztellenes perében kellett helytállnia, most pedig támadás érte a tech óriás internetes birodalmának egy jövedelmező szeletét.
A Google minden évben súlyos milliárdokat fizet az Apple-nek, hogy a Safari alapértelmezett keresőmotorja maradhasson. A botrányos egyezség részleteit a The New York Times riportja szivárogtatta ki.
A Google frissítette a személyes fiókokra vonatkozó adatvédelmiszabályzatát és irányelveit, így a jövőben legfeljebb kétéves inaktivitást fog engedélyezni a vállalat.
Geoffrey Hinton, akire a mesterséges intelligencia keresztapjaként szoktak hivatkozni, 45 évvel ezelőtt doktorált a mesterséges intelligencia területén és a mai napig az AI egyik legelismertebb szakértőjének tartják.
A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak.
Sundar Pichai, a Google, illetve a Google anyavállalata, az Alphabet vezérigazgatója közel 226 millió dollárt keresett 2022-ben a vállalat friss közleménye szerint.
Rossz választ adott a Google új, mesterséges intelligencián alapuló chatbotja egy reklámvideóban az amerikai James Webb űrteleszkópról, ami megrendítette a befektetők bizalmát
Többek között az Apple, a Meta, a Google és a Shopify nagyágyúitól leshetnek el szakmai trükköket a hazai és a nemzetközi piacon is páratlan IT-konferenciasorozat résztvevői október első hetében Budapesten.
Fenntartható és költséghatékony közlekedés címén bővíti szolgáltatásait a Google Maps, az új funkcióknak köszönhetően többek között az üzemanyagon is spórolhatsz.
A Google minden évben összeállítja a legnépszerűbb keresések listáját tematizálva, régiókra bontva, de időről időre jelennek meg listák többek között a legkeresettebb úti célokkal, vagy éppen a legkeresettebb szexpozíciókkal kapcsolatban.
A Mandiant vállalatot a Microsoft Corp. is megkörnyékezte, de a tárgyalások több mint egy hete megszakadtak.
A Google ultimátumot adott dolgozóinak: akik nem tesznek eleget az oltási kötelezettségnek január közepéig és nincs érvényes felmentésük a vakcina alól, azokra kezdetben fizetés nélküli szabadság, később pedig elbocsátás vár.