Váratlan bejelentés Lewis Hamiltontól

Lewis Hamilton - baleset

Szerződése az év végén lejár, ám nem tervezi elhagyni a Mercedes csapatát Lewis Hamilton, a Forma–1 hétszeres világbajnoka.

Továbbra is úgy érzem, hogy a csapatnál otthon vagyok. Őszintén szólva a Mercedes versenyzőjeként látom magam az utolsó F1-es éveimben is – nyilatkozta a hétvégi Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben a 38 éves sztárpilóta.

“Csodálatos szövetségeseim vannak az istállónál, nagyon jók a kapcsolatok a csapaton belül”

– fogalmazott Lewis Hamilton hozzátéve, hogy addig marad a gárdánál, amíg úgy érzi, segíti a csapatot az, hogy az autóját vezeti. “Ha lesz olyan pillanat, amikor úgy érzem, már nem vagyok erre képes, akkor át kell adnom majd a helyem egy fiatal versenyzőnek” – mondta a Mercedesszel hat vb-címet nyert sportoló.

A sajtóban az utóbbi hetekben több spekuláció is megjelent, miszerint Hamilton távozik majd a gárdától, amely a tavalyi gyengébb év után idén is komoly hátrányban van a Red Bullal szemben.

Hamilton 2022-ben pályafutása során először nem tudott egyetlen futamot sem megnyerni, idén pedig még ő és csapattársa, George Russell sem állhatott dobogóra.

A Mercedes már elismerte: az idei autó koncepciójával van a gond és visszatérnek a tervezőasztalhoz, hogy orvosolják a problémát. Hamilton most arról beszélt, hogy az idei kocsi egy picivel jobb a tavalyinál, de akár az egész szezon is rámehet arra, hogy befogják a teljes mezőnnyel szemben láthatóan óriási előnyben lévő Red Bullt.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!