Russellt kizárták, Hamilton a győztes

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.07.29 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Russellt kizárták, Hamilton a győztes

Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat.

A hétszeres világbajnok Hamilton sokáig vezette a versenyt, de Russell – akinek az autója 1,5 kilogrammal bizonyult könnyebbnek a megengedett minimum tömegnél – eltérő gumitaktikájának köszönhetően végül megelőzte.

Az indoklás szerint ugyan Russell autója eredetileg megfelelt a szabályoknak és nehezebb volt, mint 798 kilogramm, utána 2,8 liter üzemanyagot még eltávolítottak belőle, hogy teljesen üres legyen a tartály, amit követően már csak 796,5 kilót nyomott a jármű, ez pedig nem felel meg a szabályoknak.

„El kell fogadnunk a versenybírók döntését, még ha fájó is. Hibáztunk, tanulnunk kell ebből, de George-nak ez így is hatalmas csalódás” – értékelt Toto Wolff csapatfőnök a sorozat honlapján.

A 39 éves Hamiltonnak ez az idei második, pályafutása 104. futamgyőzelme. A brit mögött a múlt vasárnapi Magyar Nagydíjon karrierje első futamgyőzelmét arató Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája lett a második, míg harmadikként a monacói Charles Leclerc zárt a Ferrarival.

A világbajnoki idény a nyári szünetet követően az augusztus 25-i Holland Nagydíjjal folytatódik.

(Forrás és kiemelt kép: MTI / Joao Filipe / DPPI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!