Rossi szerint Hollandia erősebb, mint Németország

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.10.11 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Rossi szerint Hollandia erősebb, mint Németország

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.

„Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak. Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia talán erősebb is, mint Németország” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatóján Marco Rossi.

A 60 éves tréner kifejtette, arra számít, hogy a rivális dominálni fog, törekszik majd a labdabirtoklásra és diktálni fogja a ritmust.

„Nekünk tudnunk kell, mikor van esélyünk veszélyeztetni. Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást” – beszélt a várakozásairól Rossi, aki fontosnak nevezte még a rögzített helyzetek kihasználását.

Rossi elárulta, Balogh Botond az utolsó bajnoki meccsén kapott egy rúgást, Telkiben pedig kiderült, hogy súlyosabb, mint amire számítottak, ezért eddig nem edzett. Csütörtökön ugyan már fog, de ugyanúgy külön, mint Sallai Roland.

A telt házas Puskás Arénában a svájci Lukas Fähndrich sípjelére 20.45-kor kezdődik a találkozó, melyet a magyarok egy ponttal a sereghajtó pozícióból várnak.

(Forrás és kiemelt kép: MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!