Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg

Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.
A 24 éves pilótának az idén ez a negyedik, pályafutása során pedig a hatodik futamgyőzelme, mellyel növelte előnyét a világbajnoki pontverseny élén.
Piastri mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren kettős sikert ünnepelhetett.
A dobogó alsó fokára George Russell, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel, míg a négyszeres vb-győztes, címvédő Max Verstappen negyedik lett a Red Bull-lal.
IT’S A PAPAYA DOUBLE PODIUM IN MIAMI! 🧡 #McLaren | #MiamiGP 🏝️ pic.twitter.com/pzvwJUiVQr
— McLaren (@McLarenF1) May 4, 2025
A rajt után a második helyről induló Norris megtámadta az első kanyart kissé elfékező Verstappent, kettejük csatájából a McLaren versenyzője jött ki rosszabbul, visszacsúszott egészen a hatodik pozícióig. Verstappen mögé Andrea Kimi Antonelli sorolt be másodiknak, Piastri pedig harmadiknak, de kisvártatva utóbbi meg tudta előzni a Mercedes fiatal olasz pilótáját. Közben Norris is megkezdte a felzárkózást és a nyolcadik körben már negyedik volt, egy körrel később pedig egy sima előzéssel feljött harmadiknak.
Piastri a 10. körtől folyamatosan támadta Verstappent a vezetésért, s végül a 14. kör elején sikerült – a címvédő kisebb hibáját is kihasználva – átvennie az éllovas pozíciót.
Közben Norris is utolérte az élen csatázó duót, majd neki is lehetősége adódott támadni Verstappent. Először a 17. körben sikerült a brit versenyzőnek az előzés, de azután visszaadta a pozíciót holland riválisának, mert a manőver közben elhagyta a pályát. Két körrel később viszont a mclarenes simán lehagyta ellenfelét, és feljött másodiknak.
Reflecting on a perfect weekend as a team 🙌#McLaren | #MiamiGP 🌴 pic.twitter.com/zj4iZyHLZR
— McLaren (@McLarenF1) May 5, 2025
Verstappen a 26. kör végén hajtott a boxba kerékcserére, az első két helyen száguldó McLaren-versenyautók pedig – virtuális biztonsági autós szakasz alatt – a 29. kör befejeztével kaptak friss abroncsokat. Velük együtt állt ki új gumikért Russell, aki ennek a húzásnak is köszönhetően Verstappen elé tért vissza a pályára. Huszonöt körrel a leintés előtt így Piastri, Norris, Russell volt az első három sorrendje, Verstappen pedig több mint 2.5 másodpercre volt utóbbi versenyzőtől.
A hajrában a McLaren kettős sikerét, illetve Piastri győzelmét sem veszélyeztette semmi, Russellnek pedig sikerült megőriznie a harmadik helyet Verstappennel szemben, akinek nem volt esélye megtámadni brit riválisát.