Norris kapta a büntetést a McLaren-drámáért

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2025.06.16 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
Norris kapta a büntetést a McLaren-drámáért

Lando Norris a Kanadai Nagydíj hajrájában ütközött csapattársával. A brit pilóta elismerte a hibát, a FIA pedig hivatalosan is őt tette felelőssé az esetért.

A montreali futam 68. körében Norris a célegyenesben próbálta megelőzni Oscar Piastrit, de a manőver túl szűkre sikerült. A két McLaren összeért a boxfal mellett – Norris első szárnya leszakadt, autója a falnak csapódott, és kénytelen volt feladni a versenyt.

Piastri szerencsésebben megúszta, gond nélkül célba ért, a FIA azonban a leintés után is vizsgálta, ki hibázott.

Norris már a csapatrádióban magára vállalta a felelősséget, amit később a versenyfelügyelők is megerősítettek: úgy ítélték meg, hogy a brit nem hagyott elegendő helyet csapattársának, és túl későn ismerte fel, hogy a manőver nem fér bele.

Büntetésként 5 másodperc időhozzáadást kapott, amit kiesése miatt a pályán nem tudott letölteni, így az eredménylistán utólag, a háromkörös hátrányához csapták hozzá – a szankció tehát leginkább formaságnak tekinthető.

Ritka, hogy egy csapat két versenyzője ilyen ütközésbe keveredik, különösen a dobogóért zajló küzdelem közepette. Bár a McLaren összességében nem járt rosszul, Norrisnak minden bizonnyal tanulságos lesz az eset.

(Kiemelt kép: DPPI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!