Marozsán: egy jó mérkőzést szeretnék játszani Alcarazzal

Izgalommal várja a címvédő Carlos Alcaraz elleni folytatást Marozsán Fábián, aki vasárnap könnyed győzelmet aratott a francia nyílt teniszbajnokság első fordulójában.
A világranglistán 56. magyar játékos a nyitónapon 6:2, 6:3, 7:6-ra verte az olasz Luca Nardit (94.), és a 64 között minden bizonnyal a második kiemelt spanyol sztár vár majd rá, aki 12.30 óra körül lép pályára az olasz Giulio Zeppieri (306.) ellen. A 25 éves Marozsán a magyar szövetség közösségi oldalán először a Nardi elleni meccset elemezte ki:
„Belülről ez egy intenzív mérkőzés volt jó labdamenetekkel, próbáltam végig irányítani és ráerőltetni a játékomat. Monte-Carlóban és Rómában is edzettünk együtt, tudtam, hogy fekszik neki a salak, de betartottam a taktikát, és örülök a továbbjutásnak”
– fogalmazott Marozsán Fábián. „Szervában és fogadásban még előre kell lépnem, az adogatásaim sebessége és százaléka sem volt olyan jó, mint amilyet szeretnék. Ez a következő meccsen biztos, hogy kevés lesz. Az olasz szurkolókkal volt némi szóváltásom, mert egy rontott ütésnél nem szokás ünnepelni, de a tie-breakben ettől még agresszívebb lettem, úgyhogy összességében jól jöttem ki ebből a helyzetből” – tette hozzá, majd rátért a folytatásra is.
„Alcaraz lesz az ellenfelem, és biztosan izgulni fogok, mert nagy stadionban leszünk, ő a címvédő, tele van önbizalommal. Szeretnék egy jó mérkőzést játszani vele, és bízom benne, hogy lesz esélyem szettet nyerni ellene” – jelentette ki a Hajdúszoboszló SE sportolója, hozzátéve, addig lesznek edzései, megy kondizni, fizióshoz, valamint masszázsra, és próbál jól felkészülni.
Marozsán győzelmi mérlege 1/1 a négyszeres Grand Slam-bajnok ellen, 2023-ban Rómában óriási meglepetésre legyőzte a volt világelsőt, aki tavaly Indian Wellsben visszavágott neki.
(MTI)