Marco Rossi szerint nem ezt érdemelné a csapat

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.06.20 | Foci EB | Olvasási idő: 3 perc
Marco Rossi szerint nem ezt érdemelné a csapat

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németektől elszenvedett 2-0-s vereséggel féllábbal már kiesett, viszont vasárnap az utolsó csoportmeccsen mindent megtesz majd a győzelemért, mert nem azt érdemelné, hogy pont nélkül búcsúzzon.

„Dolgoztunk a taktikán és a mentalitáson, amire a játékosok jól válaszoltak. Kikaphatunk Németországtól, mert világklasszis futballistáik vannak, de ami fontos, hogy jól játszottunk. Korlátoztuk a keresztpasszaikat, és igyekeztünk őket a szélekre szorítani. A középső védőink ugyan többször elkéstek, de ez a játék része. Támadásban próbáltunk a széleken játszani, sok lehetőséget alakítottunk ki, de ma nem volt szerencsénk” – mondta az MTI érdeklődésére az újabb kudarc ellenére feljavuló játékról a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Rossi úgy vélte, a pályán a bíró volt a legrosszabb, mert kettős mércével fújta a sípot. A 2020-as Európa-liga döntőjét dirigáló holland Danny Makkelie-nek felrótta azt is, hogy az első német gólnál fellökték Willi Orbánt. Furcsának találta azt is, hogy a videobíró nem jelzett.

„Németországnak nem volt szüksége bírói segítségre, enélkül is nyert volna. Majd meglátjuk például a franciák ellen is így fújnak-e a bírók” – méltatlankodott az 59 éves szakember, aki szerint nem véletlen, hogy ezek a nagy csapatok jobban futballoznak, mivel például a németek keretének értéke hatszorosa a magyarnak.

Rossi az Eb folytatását illetően úgy fogalmazott, két vereséggel féllábbal már az Eb-n kívül vannak, de matematikailag még nem estek ki. Az utolsó fordulóban mindent megtesznek majd, hogy ne maradjanak pont nélkül, mert hiába volt gyenge a Svájc elleni első félidő, nem hiszi, hogy pont nélküli búcsút érdemelne a csapata teljesítménye.

„A skót olyan válogatott, amely fizikailag rendkívül erős, ezzel nehézzé teheti a dolgunkat. De ami fontos, hogy azt mutassuk, amit a szurkolóink mindig kérnek tőlünk. Elfogadják a technikai hibákat, de azt akarják látni a pályán, hogy kiköpjük a tüdőnket – már elnézést a kifejezésért. Ehhez jól szervezettnek kell lennünk” – mondta az utolsó csoportmeccs kapcsán Rossi.

A magyar csapat két kétgólos vereséget követően vasárnap 21 órától Skóciával találkozik a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!