Marco Rossi: nehéz megmagyarázni az eredményt és a játékot

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.06.16 | Foci EB | Olvasási idő: 3 perc
Marco Rossi: nehéz megmagyarázni az eredményt és a játékot

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a magyar labdarúgó-válogatott svájci csapattól elszenvedett 3-1-es vereségének felelősségét az Európa-bajnokság szombati napján.

„Az első félidőben taktikai nehézséget okozott a játékosoknak, hogy Svájc 3-4-3 helyett 3-5-2-es szisztémában futballozott, mert így Aebischer túl szabadon játszott, a rivális a széleket is jobban tudta kihasználni, erre pedig nem tudtunk megfelelően reagálni, hiába hívtam ki több játékost is az oldalvonalhoz” – mondta Rossi az MTI védelem hibáit firtató kérdésére.

„A szünetben elmagyaráztam, mit kell tenni, meg is változott a játék képe. Az első hét-nyolc percet leszámítva nem volt baj az attitűddel, de utána is túl passzívak maradtunk”.

A szakvezető szerint nagyon nehéz megmagyarázni az eredményt és a játékot, amiért mint edző, ő az elsőszámú felelős. Úgy vélte, az elszántságon és kemény munkán kívül hiányoztak a jó egyéni teljesítmények, ugyanis szerinte nehéz lenne két-három játékosnál többet kiemelni.

„A svájci nagyon magas színvonalat képviselő csapat, szinte egyetlen rossz passz sem volt az első félidőben. A másodikban pedig kihasználta a tapasztalatát, mert a szépítés után nyomtunk, közel álltunk az egyenlítéshez, de az ellenfél a rutinjával folyton meg tudta törni a játékot és a lendületünket” – mondta az 59 éves szakember.

Rossi frusztrálónak nevezte, hogy óriási védelmi hibákból fakadtak a gólok, kiváltképpen az utolsó. Szerinte az ilyen hibákat nehéz kijavítani és megtalálni az okát, mert lehet mentális probléma vagy fizikai fáradtság is az előidézője, főleg az utolsó percekben. Hozzátette, a hibák a játékhoz tartoznak, de most meg kell kérnie a játékosokat, hogy a lehető legegyszerűbb megoldást válasszák.

„Ha megnézzük a jelenlegi állást, és hogy Németországgal játszunk négy nap múlva, valószínűleg nem sokan fogadnának ránk. De az előző Eb-n megmutattuk, hogy fel tudunk állni 3-0-s vereség után, elvégre 1-1-et játszottunk a világbajnok franciákkal, majd hat percre voltunk a továbbjutástól Münchenben a németek ellen. Persze ez egy másik német csapat, amely ezt meg is mutatta a nyitómeccsen. Ahogy korábban is elmondtam, a házigazdát tartom a torna legnagyobb favoritjának” – beszélt a soron következő meccsről Rossi.

A svájciaktól elszenvedett 3-1-es vereséget követően a magyarok szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5-1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!